Ágazati szülői értekezleteket szervez a kamara

A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ágazati szülői értekezleteket szervez a székházában. A rendezvények célja, hogy a tanulók mellett a pedagógusok és a szülők is jobban megismerjék a szakképzés nyújtotta lehetőségeket. A rendezvénysorozatot először a tavalyi évben rendezték meg, de a népszerűségének köszönhetően idén is folytatódnak a szülői értekezletek. Rendhagyó szülői felkészítés a szakmákra A rendezvénysorozatban az adott ágazat szakmáinak képviselői mutatják be saját tapasztalataikat, az ágazatban rejlő lehetőségeket és kihívásokat. A résztvevők így első kézből kaphatnak információt a szakmákról kérdéseiket közvetlenül a szakembereknek tehetik fel. Az iskolák falain kívül is magas a résztvevők száma, nemcsak a szülők, hanem a diákok körében is. Emellett a kamara cég- és üzemlátogatásokat is szervez a bemutatásra kerülő ágazatokban. Korábban – március 14-én – a gépészet, elektronika és elektrotechnika, illetve a turizmus-vendéglátás ágazatok kerültek bemutatásra az érdeklődőknek, legutóbb pedig az egyik legnépszerűbb ágazat, az informatika iránt érdeklődőket várták a szervezők. A rendezvényen négy szakember mesélt életútjáról és az ágazatban rejlő lehetőségekről. Az informatika és távközlés ágazatban tanulható szakmákkal gyakorlatilag azonnal el lehet helyezkedni, ráadásul a kezdő fizetés akár bruttó félmillió forint is lehet. Az informatikai szakmáknak jövője is van: Magyarországon jelenleg 44 ezer szakember hiányzik az ágazatból.  Az ágazaton belül az alábbi szakmák tanulhatók … Bővebben: Ágazati szülői értekezleteket szervez a kamara