Ágazati szülői értekezleteket szervez a kamara

Szerző: | 2023. június. 29. | Fősodor

A képen egy tornacipős láb látható, előtte úttest, amire nyilakkal fel van írva, hogy élet és munka

A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ágazati szülői értekezleteket szervez a székházában. A rendezvények célja, hogy a tanulók mellett a pedagógusok és a szülők is jobban megismerjék a szakképzés nyújtotta lehetőségeket. A rendezvénysorozatot először a tavalyi évben rendezték meg, de a népszerűségének köszönhetően idén is folytatódnak a szülői értekezletek.

Rendhagyó szülői felkészítés a szakmákra

A rendezvénysorozatban az adott ágazat szakmáinak képviselői mutatják be saját tapasztalataikat, az ágazatban rejlő lehetőségeket és kihívásokat. A résztvevők így első kézből kaphatnak információt a szakmákról kérdéseiket közvetlenül a szakembereknek tehetik fel. Az iskolák falain kívül is magas a résztvevők száma, nemcsak a szülők, hanem a diákok körében is. Emellett a kamara cég- és üzemlátogatásokat is szervez a bemutatásra kerülő ágazatokban.

A képen számítógépes eszközök látható, rajtuk a felirat: karrier választás
A rendezvény célja a karrierválasztás támogatása (Fotó: 123rf.com)

Korábban – március 14-én – a gépészet, elektronika és elektrotechnika, illetve a turizmus-vendéglátás ágazatok kerültek bemutatásra az érdeklődőknek, legutóbb pedig az egyik legnépszerűbb ágazat, az informatika iránt érdeklődőket várták a szervezők. A rendezvényen négy szakember mesélt életútjáról és az ágazatban rejlő lehetőségekről. Az informatika és távközlés ágazatban tanulható szakmákkal gyakorlatilag azonnal el lehet helyezkedni, ráadásul a kezdő fizetés akár bruttó félmillió forint is lehet. Az informatikai szakmáknak jövője is van: Magyarországon jelenleg 44 ezer szakember hiányzik az ágazatból. 

Az ágazaton belül az alábbi szakmák tanulhatók technikusi képzésben: 

  • Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus
  • Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
  • Szoftverfejlesztő és -tesztelő
  • Távközlési technikus

A távközlési technikus szakmáról már korábban is készült cikkünk, amelyet itt olvashatsz el.

A képen egy akasztón lógnak szakmákhoz kapcsolódó eszközök, pl. sztetoszkóp, bírói paróka, egyetemi sapka stb.
A rendezvények egyaránt támogatják a szülői döntéseket, valamint a tanulók szakmaválasztását is (Fotó: 123rf.com)

Ez a szakma nem csak a fiúkat várja!

Fontos lenne, hogy az IT-karrier a nők számára is vonzó életpálya legyen. A nők könnyebben kötnek kompromisszumot, így segítenek rátalálni, majd közvetíteni a legjobb megoldásokat az ügyfelek és a fejlesztők között. Nem csak projektmenedzserként, hanem kreatív területen, designerként is sok a sikeres női munkavállaló. 

Megkerestük a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát, akik elhivatottak a pályaorientációs tevékenységek szervezésében, és ők kérdésünkre elmondták, hogy a következő ágazati szülői értekezlet várhatóan az őszi tanítási időszakban kerül megrendezésre. A szervezés még folyamatban van, a bemutatásra kerülő ágazatok között pedig szerepelhet akár a kreatív ágazat, a turizmus és a gépészet is.

Korábban már írtunk egy cikket arról, hogy a határ a férfias és nőies szakmák között elmosódni látszik, ezt a cikket itt olvashatod el.

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.