„Ehhez a szakmához a kreativitás és a kommunikáció egyaránt elengedhetetlen” – interjú Fekete Ádám, bártenderrel

Szerző: | 2023. április. 1. | Munka

A bártender szakma nagyon pörgős.

Fekete Ádám, a Hunguest Hotel Pelion 31 éves, bártendere immáron 2014 novembere óta dolgozik a szállodában. Felszolgálóként kezdte, azonban miután felismerték kiváló képességeit, egy szinttel feljebbre helyezte a hotel vezetősége, és bártenderként tevékenykedik azóta. Szakmája rejtelmeiről készítettünk vele interjút.

– Milyen típusú embereknek ajánlod ezt a szakmát?

– Mindenképp csakis olyannak, aki egyrészt kreatív, másrészt kommunikatív. Hiszen a vendégek a legkülönlegesebb koktélok variációnak elkészítése mellett sokszor azt is kifejezetten szeretik, ha az ital elfogyasztása közben beszélgethetnek is a bártenderrel, gyakran akár a legkülönlegesebb témákról.

Továbbá az is nagyon fontos, hogy az adott személy szeressen dolgozni, „vigye a munkát”. Ez egy nagyon pörgős szakma, itt nemigen vannak üresjáratok, az emberhez folyamatosan érkeznek is a vendégek, másrészt az asztalokat is figyelnie kell. Tehát folyamatos pörgés van.

– A forgalom tekintetében mekkora az eltérés a különböző napokon?

– Pénteken eszméletlenül megugrik a létszám, a legtöbben péntek és szombat estére érkeznek a szállodába pihenni. Ezen a két napon nagyon megnő a vendégkör létszáma, még a vasárnapot is kicsit erősebb napnak mondanám, hétfőtől csütörtökig valamivel kevesebben vannak, ekkor a céges rendezvények a jellemzők.

– Milyen a szálloda vendégköre, kiket kell elsősorban kiszolgálnod?

– Főleg a magyar vendégek a jellemzőek, illetve még csehek vannak nagyobb létszámban. Jellemzően mind a 30 éves kor feletti korosztályból érkeznek. Ezenkívül még osztrákok és németek érkeznek nagyobb létszámban, ők azonban rendszerint a nyugdíjas korosztályból.

– Általában milyen italokat kérnek tőled?

– Azt mondanám, hogy 75 százalékban alkoholt, azon belül összességében tekintve 50 százalékban koktélokat. Nincs olyan nap, hogy Pina Coladát, Strawberry Coladát és Sex on the Beach-et ne kérnének tőlem, ezeket készítem el a leggyakrabban. A további 25 százalékban sört és bort, a maradék 25 százalékban pedig kávét és vizet kérnek tőlem.

– Milyen a munkabeosztásod? Sokat kell dolgoznod hétvégente?

– Abszolút változó. Általában egy hétvégi napon nem kell bemennem (szombaton vagy vasárnap), a másik pedig egy hétköznapi nap.

– Te hogy látod, a COVID-19 koronavírus-járvány mekkora mértékben vetette vissza a turizmust?

– Szerintem nem olyan nagy mértékben. Nyilván volt egy időszak, amikor mi is kénytelenek voltunk bezárni, a járvány második hulláma alatt hat hónapig zárva tartott a szálloda, azonban mindenkit megtartottak munkaidő-csökkentés nélkül. Ezt követően azonban, amint vége lett a korlátozásoknak és kinyitottunk, azonnal újra érkeztek az emberek is, és jócskán fogyasztottak.

A szerzőről:

Bodzás Szabolcs
Bodzás Szabolcs a szakmatszerzek.hu felelős szerkesztője. Elhivatott a szakmák népszerűsítésében, hisz abban, hogy a szórakozva tanulás sokkal hatékonyabb lehet a jövő tanulói számára, mint a száraz tények ismertetése. A jövő folyamatosan változik, minden megújul, de a tudás sosem veszít értékéből. Fontosnak tartja a tájékoztatást, a digitális fejlesztéseket, a naprakész információk átadását.