Egy felelősségteljes szakma – a gyermek- és ifjúsági felügyelő  

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt években emelkedett a gyermekkorúak és a fiatalkorúak által  elkövetett bűnesetek száma. Magyarországon négy javítóintézet működik, ahol a rossz útra tévedt fiataloknak segítenek megtalálni a helyes irányt. De pontosan kik és miért kerülnek javítóintézetbe? Kik azok akik segítik a javítóintézetben élő fiatalokat? Cikkünkben bemutatjuk, hogy mit csinálnak a gyermek- és ifjúsági felügyelők, mit tesznek azért, hogy az ott lévő fiatalok egy új és jobb életet kezdhessenek? A gyermek- és fiatalkorú regisztrált elkövetők Magyarországon a hatályos jogszabály szerint a 14 év alattiak gyermekkorú elkövetőknek számítanak, fiatalkorúnak pedig a 14 és 17 év közöttiek. A KSH adatai szerint tavaly, a korábbi két évhez képest növekedett a gyermekkorúak által elkövetett bűnesetek száma. A fiatalkorúak által elkövetett esetek száma 2021-ben az előző évhez képest csökkent,  tavaly viszont kissé újból növekedett, és megközelítette a 2020. évi értéket. A fiatal elkövetők száma tehát igen magas, azonban közülük nem sokak kapnak lehetőséget arra, hogy javítóintézetbe kerülve kapjanak fejlődési lehetőséget. A javítóintézet A javítóintézet egy olyan intézmény, amelybe csak olyanok kerülhetnek, akik a huszadik életévüket még nem töltötték be. Olyan gyermekek kerülnek ide, akiknek a nevelése érdekében intézeti elhelyezés szükségességét ítélték meg. Ezt az ítéletet bármilyen bűncselekmény elkövetése esetén kiszabhatják. … Bővebben: Egy felelősségteljes szakma – a gyermek- és ifjúsági felügyelő