Most nem érek rá. Nagyon pörgős időszakom van. Alig alszom.  Mostanában ezek a mondatok sokszor már nem panaszként hangzanak el, hanem finom önigazolásként. Mintha a túlzsúfolt naptár, a folyamatos rohanás és az állandó elérhetőség a siker bizonyítékává vált volna. Az elmúlt években az elfoglaltság különös társadalmi jelentést kapott. Sok ember számára nem egyszerű állapot, hanem identitás. Aki elfoglalt, az fontos. Aki tele van feladatokkal, annak szükség van a tudására, a munkájára, az idejére. A csendes, nyugodt életmód ezzel szemben gyakran gyanúsan nem elég ambiciózusnak tűnik. De hogyan jutottunk el oda, hogy a kimerültség presztízst jelent? És milyen ára van annak, ha az állandó elfoglaltságot sikernek tekintjük? Az elfoglaltság mint modern társadalmi valuta Régebben a státuszt sokszor a látható szabadidő jelezte. Aki megengedhette magának a pihenést, az valószínűleg anyagi biztonságban élt. Ma azonban sok iparágban ennek az ellenkezője figyelhető meg. A tudásalapú gazdaságban a folyamatos aktivitás vált értékké. A túlórák, a késő esti e-mailek, a hétvégi meetingek vagy az örök online jelenlét azt sugallják: az illető keresett, nélkülözhetetlen és sikeres. Különösen a városi, digitális munkakultúrában alakult ki az a szemlélet, hogy az időhiány a fontosság bizonyítéka. Ha valaki ráér, azt könnyen kevésbé ambiciózusnak tekintik. Ez a jelenség szorosan kapcsolódik a közösségi … Bővebben: Elfoglalt vagyok, mint státuszszimbólum – Miért lett menő a túlterheltség?