Most nem érek rá. Nagyon pörgős időszakom van. Alig alszom. Mostanában ezek a mondatok sokszor már nem panaszként hangzanak el, hanem finom önigazolásként. Mintha a túlzsúfolt naptár, a folyamatos rohanás és az állandó elérhetőség a siker bizonyítékává vált volna.
Az elmúlt években az elfoglaltság különös társadalmi jelentést kapott. Sok ember számára nem egyszerű állapot, hanem identitás. Aki elfoglalt, az fontos. Aki tele van feladatokkal, annak szükség van a tudására, a munkájára, az idejére. A csendes, nyugodt életmód ezzel szemben gyakran gyanúsan nem elég ambiciózusnak tűnik.
De hogyan jutottunk el oda, hogy a kimerültség presztízst jelent? És milyen ára van annak, ha az állandó elfoglaltságot sikernek tekintjük?
Az elfoglaltság mint modern társadalmi valuta
Régebben a státuszt sokszor a látható szabadidő jelezte. Aki megengedhette magának a pihenést, az valószínűleg anyagi biztonságban élt. Ma azonban sok iparágban ennek az ellenkezője figyelhető meg.
A tudásalapú gazdaságban a folyamatos aktivitás vált értékké. A túlórák, a késő esti e-mailek, a hétvégi meetingek vagy az örök online jelenlét azt sugallják: az illető keresett, nélkülözhetetlen és sikeres.
Különösen a városi, digitális munkakultúrában alakult ki az a szemlélet, hogy az időhiány a fontosság bizonyítéka. Ha valaki ráér, azt könnyen kevésbé ambiciózusnak tekintik.
Ez a jelenség szorosan kapcsolódik a közösségi média világához is. Az emberek nemcsak az eredményeiket osztják meg, hanem a túlterheltségüket is:
- Ma is csak 4 órát aludtam.
- Egész nap meetingről meetingre rohantam.
- Még nyaralás alatt is dolgozom.
A túlmunka így fokozatosan a teljesítmény vizuális bizonyítékává vált.
A produktivitáskultúra pszichológiája
A háttérben több pszichológiai tényező is áll.
- Az önértékelés összekapcsolása a teljesítménnyel
Sokan úgy érzik, hogy az értéküket a produktivitásuk határozza meg. Ha sokat dolgoznak, hasznosnak érzik magukat. Ha pihennek, bűntudatuk lehet.
Ez különösen igaz olyan környezetben, ahol a dicséret gyakran a teljesítményhez kapcsolódik: Micsoda munkabírásod van! Te mindig ennyire pörögsz? Nem is tudom, hogy bírod.
Az ilyen visszajelzések megerősítik azt az érzést, hogy a túlterheltség egyfajta erény.
- A lemaradástól való félelem
A digitális korban állandó az összehasonlítás. A közösségi médiában mindenki sikeresnek, aktívnak és produktívnak látszik.
Ez könnyen vezethet a – ha megállok, lemaradok- érzéshez, ezért az emberek sokszor akkor is túlvállalják magukat, amikor már rég túlterheltek.
- Az identitás elvesztésétől való félelem
Amikor valaki hosszú időn keresztül folyamatosan dolgozik, az elfoglaltság az identitása részévé válhat. Ilyenkor a pihenés nem egyszerűen szünet, hanem bizonytalanság: Ki vagyok, ha éppen nem teljesítek?
A „hustle culture” hatása
Egy, a Kaliforniai Egyetem által publikált a hustle culture jelenségét vizsgáló kutatás ismerteti, hogy a 2000-es és 2010-es években széles körben elterjedt az a nézet, miszerint a sikerhez folyamatos kemény munkára, hosszú munkaidőre és a magánélet háttérbe szorítására van szükség. A szerző szerint ez a szemlélet évtizedeken át meghatározta a munkahelyi kultúrát, különösen az Egyesült Államokban.
A cikk rámutat, hogy a fiatalabb generációk – különösen a Z generáció – egyre inkább elutasítják ezt a megközelítést, és nagyobb hangsúlyt helyeznek a munka és a magánélet egyensúlyára.
Bár a kitartás és a szorgalom valóban fontos értékek, a túlzásba vitt produktivitáskultúra hosszú távon káros.
A folyamatos túlterheltség növeli a szorongást, az alvásproblémákat, a kiégés kockázatát, a koncentrációs nehézségeket valamint a társas kapcsolatokra is romboló hatása van.
A paradoxon az, hogy a túl sok munka idővel gyakran éppen a teljesítményt rontja.
Miért veszélyes státuszszimbólum a túlterheltség?
A státuszszimbólumok általában követendő mintát mutatnak. Ha a társadalom azt üzeni, hogy az értékes ember mindig elfoglalt, akkor sokan ezt próbálják utánozni.
Ennek több negatív következménye lehet.
A pihenés leértékelődik
A regenerációt sokan lustaságnak érzik, pedig az emberi agy és a test nem folyamatos terhelésre lett tervezve.
Az állandó elérhetőség normává válik
A telefonok és üzenetküldő alkalmazások miatt sok munkahelyen elmosódik a határ munka és magánélet között.
A kiégés egyre fiatalabb korban jelenik meg
Már nem ritka, hogy egyetemisták vagy pályakezdők is a kiégés tüneteiről beszélnek. A folyamatos teljesítménykényszer már a tanulási időszakban elkezdődik.
Van alternatíva?
Az utóbbi években egyre többen kérdőjelezik meg az állandó elfoglaltság kultúráját.
Egyre népszerűbbek azok a szemléletek, amelyek:
- a tudatos időbeosztást,
- a mentális egészséget,
- a fenntartható munkavégzést,
- valamint a munka és magánélet egyensúlyát hangsúlyozzák.
A produktivitás nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki mindig dolgozik. Sokszor éppen a fókuszált, tudatosan megszervezett munka hatékonyabb, mint az állandó pörgés.
A valódi siker hosszú távon nemcsak az eredményekről szól, hanem arról is, hogy valaki képes-e egészségesen működni közben.
A „ráérek” új értéke
Érdekes módon lassan új státuszértéke kezd kialakulni annak is, ha valaki képes kontrollálni az idejét.
A tudatos pihenés, a digitális határok meghúzása vagy az, hogy valaki nem akar folyamatosan túlterhelt lenni, ma már sokak szemében nem lustaságot, hanem önismeretet jelent.
Talán a jövő egyik fontos társadalmi változása éppen az lesz, hogy az emberek újra megtanulják: az érték nem kizárólag a folyamatos elfoglaltságból származik.
Mert attól, hogy valaki mindig elfoglalt, még nem biztos, hogy valóban halad is.
