Elfogadta a Parlament az új pedagóguséletpálya-törvényt

Szerző: | 2023. július. 5. | Fősodor

A képen Maruzsa Zoltán látható.

Az Országgyűlés 134 igen, 60 nem szavazattal, tartózkodás nélkül kedden elfogadta az új pedagóguséletpálya-modellről szóló törvényt.  A pedagógusok átlagbére 2025-re 800 ezer forintra emelkedhet, maximális heti óraszámuk 24 órára csökken, szabadságuk pedig a jelenlegi 46 napról 50 napra emelkedik és az adminisztratív terheik is csökkennek.  

A Belügyminisztérium (BM) MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta a törvény legfontosabb részeit, amely megalapozza a pedagógusok béremelését, a teljesítményalapú bérrendszert és a pályakezdő, illetve a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó pedagógusok többletjuttatását.

 Az elfogadott törvény alapján a pedagógusok alapszabadsága 46 napról 50 napra emelkedik, heti 24 órát kell tanítaniuk. A kormány januártól 10 százalékos pedagógusbér-emelést előlegezett meg, amelyet az uniós források Magyarországra érkezéséhez kötött.  A kormány ütemterve szerint 2025 januárjára a pedagógusok átlagbére elérheti a 800 ezer forintot – áll a BM közleményében.  

 Az új pedagóguséletpálya-törvény elfogadásával a pedagógusok erkölcsi, szakmai és anyagi megbecsülésén szeretnének javítani 

 Az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozókhoz, a kormánytisztviselőkhöz hasonlóan a pedagógusok is új, önálló hivatásrendi szabályozást kapnak, amely szerint 2024. január 1-jétől köznevelési foglalkoztatott jogviszonyi keretek között dolgoznak majd. 

Létrejön a pedagógusok többsége által is támogatott új, teljesítményalapú bérezési rendszer: aki eredményesebben tanít, többet foglalkozik a lemaradó gyerekek felzárkózásával, a tehetségesek versenyre felkészítésével, aki innovatívabb, aki tanórán kívüli programot szervez, magasabb jövedelmet fog elérni. 

 Azokat a pedagógusokat, akik kedvezményezett és felzárkózó települések valamelyikén lévő intézményben dolgoznak, 20 százalékkal növelt illetmény illeti meg, ahogy azokat a tanárokat is, akik bár más településen végzik munkájukat, de intézményükben legalább 10 százalékos a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya – tájékoztatott a BM.

 A kormány ezt az esélyteremtési illetményrészt még a közalkalmazotti, illetve munkaviszony hatálya alatt, július 1-jétől kifizeti az érintett pedagógusok számára. Ugyancsak július 1-jétől emelkednek a garantált illetményei azoknak a pedagógusoknak, akiknek a fizetése a tervezett bérsávokhoz rögzített minimális értéket jelenleg még nem éri el. 

 Az új bérrendszer megtartja az előmeneteli struktúra eddigi öt fokozatát, azokhoz azonban csak bérsávokat rendel, melyeken belül a tapasztalat, a teljesítményértékelés és további szakmai szempontok alapján tudja majd a munkáltató megállapítani a bért.

 Az elmúlt években bevezetett pótlékok közül a 32 százalékos szakmai ágazati pótlék a sokszor megfogalmazott szakszervezeti kérés szerint beépül a bérbe, a többi juttatás pótlék vagy megbízási díj néven megmarad, de már nem a vetítési alaphoz viszonyul, hanem az új bérrendszer gyakornoki bérének százalékában kifejezve.

Az úgynevezett jubileumi jutalom, melyet eddig csak a közalkalmazottak kaptak, minden pedagógusnak jár majd, függetlenül attól, hogy korábban állami, egyházi vagy magánintézményben tanítottak, ugyanakkor az eddigi közalkalmazotti évek is beszámítanak a 25, 30 vagy éppen 40 évbe.  

Mint arról korábban beszámoltunk áprilisban lezárult a szakképzési törvény módosítás tervezetének társadalmi egyeztetése. A szakképzési törvény módosítását május végén fogadta el a parlament.

A szerzőről:

Oláh Erika
Széleskörű tapasztalatot szerzett a hazai oktatási rendszer működéséről. Részt vett az oktatás, a szakképzés területeinek fejlesztésében. Kiemelten fontosnak tartja a továbbképzéseket, a gyermekkori fejlesztéseket, a készségek fejlesztését. Elhivatott abban, hogy az oktatásban résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi tevékenységeik során alkalmazni tudnak. Mottója: Közös jövőnk alapja a ma gyermekeinek fejlesztése.

Promó

Promó