A fenntarthatóság már rég nem csak egy divatos szó: mára szerves része lett a magyar köznevelésnek. Ahogy Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára is hangsúlyozta a 10. Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényén, az elmúlt évtizedben a természetvédelem és a környezettudatosság tudatosan épült be a tanításba – a tankönyvektől kezdve az érettségi követelményekig.
2020 óta a fenntarthatóság kiemelt fejlesztési terület a Nemzeti Alaptantervben, és már szinte minden tantárgyban megjelenik – legyen szó biológiáról, kémiáról, földrajzról vagy épp állampolgári ismeretekről. A „Zöld Föld” tankönyvsorozattal már a felső tagozatosok is találkozhatnak, a középiskolákban pedig tantárgyként is választható. Ráadásul 2024-től érettségi tárgyként is elérhető a fenntarthatóság – újabb lépés afelé, hogy a környezettudatosság a diákok jövőképének részévé váljon.
Az ökoiskolák programja is óriásit nőtt: míg 2005-ben 150 intézmény vett részt benne, ma már több mint 1400. Idén a Témahétre rekord számú, 1900 iskola regisztrált, közel 450 ezer tanulóval – ez is mutatja, hogy egyre több iskola és diák érzi fontosnak a zöld szemléletmódot. Az idei év kiemelt témái között ott van a mesterséges intelligencia és a zöldenergia is – az oktatás tehát nem csak környezeti, de technológiai értelemben is a jövőre fókuszál.
És ha már jövő: a fenntarthatóság nemcsak tananyag, hanem életpálya is lehet. A szakmatszerzek.hu oldalon olyan szakmákat ismerhetsz meg, amelyek segítenek zöldebbé tenni a világot.
Ilyen például a környezetvédelmi technikus, aki víz- és levegőtisztasági méréseket végez, hulladékkezeléssel foglalkozik, vagy éppen zöld projektek lebonyolítását segíti. De ide tartozik a mezőgazdasági gépész is, aki korszerű technológiákkal segít fenntarthatóbbá tenni a termelést, vagy a vízügyi technikus, aki a klímaváltozás hatásai ellen dolgozik.
A jövő szakmái között egyre több a zöld lehetőség – és ezekre egyre nagyobb szükség van.
A Fenntarthatósági Témahét idén is versenyekkel, pályázatokkal, interaktív tanórákkal és külső helyszíni foglalkozásokkal várja a fiatalokat. A cél, hogy ne csak halljanak a fenntarthatóságról, hanem meg is éljék azt. Mert a környezetvédelem nem csak a jövő, hanem már a jelen is.
Fenntarthatósági Témahét – Amikor a jövőnkről tanulunk