Megújulás a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában

Szerző: | 2023. július. 7. | Iskolák

A képen építészeti munkaeszközök vannak, meg egy tablet, amint a felújítás alatt szókapcsolat látható angolul

A kormány 4,75 milliárd forintos támogatást biztosított arra, hogy a Miskolci Szakképzési Centrumhoz tartozó Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola felújítását támogassa. A megújulás száz százalékban hazai kormányzati támogatásból valósult meg a 21. századi szakképző intézményfejlesztési program keretében.

Szabóné Trum Tünde, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a teljes körű felújítás alatt az iskolában több infrastrukturális fejlesztés is megvalósult. Többek között lecserélték a külső nyílászárókat, de megújult az épület hőszigetelése, a fűtési és a tűzjelző rendszerek, valamint felújításra kerültek a tanulói mosdók is. Nagy beruházásként egy teljesen új tornacsarnok épült az iskolához, valamint a szakmai gyakorlati képzést biztosító területek készültek. Az iskola két belső udvarát lefedték, és az egyiken zöldtetőt alakítottak ki.

A képen sárga téglafal látható, előtte sárga munkavédelmi sisakok hevernek
Az építészeti megújulás célja a 21. századi szakképzési intézményekkel szembeni elvárásoknak történő megfelelés volt (Fotó: 123rf.com)

Megújulás és 21. századi szakképzés

A Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola átadásán Hankó Balázs, a felsőoktatásért felelős államtitkár is részt vett. 

Az államtitkár elmondta: Az intézmény átadásával egy 21. századi szakképző iskolát és technikumot avatnak. A képzés megújítása, az infrastruktúra-fejlesztés és a 21. századi körülmények a tudásalapú gazdaság és a versenyképesség kulcsa, amely kiemelt fontosságú Magyarország számára.

Hankó Balázs a megújult szakképzést 21. századinak nevezte, ami keresletalapú, gyakorlati fókuszú és digitális. Az államtitkár kiemelte, az iskolákban olyan munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzés folyik, amely a gazdaság, a társadalom és a piac igényeit elégíti ki. Miskolcon a szakképző felújításával a város újraiparosodását is elősegítik.

A megújuló szakképzésben a képzés tartalmi megújítása mellett az oktatókat is ösztönzik. 2020-ban 30 százalékos, idén pedig 10+5 százalékos béremelést kaptak a tanárok. Az új szakképzésben tanuló fiataloknak pedig ösztöndíjat biztosít az állam, a kezdeti években 8-16 ezer forint ösztöndíj, valamint az oktatás és képzés mellé munkabér is jár. A sikeresen szakmát szerző diákok pályakezdési ösztöndíjat kapnak, mely 120 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedhet. Jelenleg hazánkban a technikumi képzést választják a legtöbben. Ebben az évben 76 százalékkal jelentkeztek többen a szakképzésből a felsőoktatásba a tavalyi évhez képest. Az OECD országai között pedig hazánk bronzérmes a szakképzettséggel rendelkezők foglalkoztatásában.

A szakképzési rendszer ösztöndíjairól már írtunk cikket, amelyet itt olvashatsz el.

A technikumi képzésről pedig ebben a cikkben írtunk már.

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó