2023. november 7-én az Apponyi Franciska Jövőműhely Program keretében rendvédelmi pályaorientációs napot tartottak a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok számára. A program célja, hogy segítséget nyújtsanak a fiataloknak a pályaválasztásban és a munkahelyi elhelyezkedésben. A program keretében már tíz utógondozásban résztvevő 18 év feletti fiatal vehet részt a rendőrségnél mentorált gyakornoki képzésben.
2023. november 7-én Budapesten együttműködési megállapodást írt alá Fülöp Attila a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, és Pozsgai Zsolt személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes. A létrejött megállapodás célja a gyermekvédelmi gondoskodásban élők pályaorientációjának támogatása.
A pályaorientációs program az Apponyi Franciska Jövőműhely Program keretében valósul meg.
Fülöp Attila a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekeknek szervezett rendvédelmi pályaorientációs napon, elmondta,hogy a megállapodás része az Apponyi Franciska Jövőműhely Programnak. A program a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiataloknak nyújt segítséget a pályaválasztás és munkahelyi elhelyezkedés terén.
Az első ilyen együttműködést kötötték meg az ORFK-val, és ennek keretében most elsőként tíz utógondozásban résztvevő 18 év feletti fiatal részesül három hónapos, mentorált gyakornoki képzésben a rendőrségnél. Remények szerint később ezek a fiatalok, majd el is tudnak helyezkedni ezen a területen.
Az államtitkár elmondta, hogy tervezik a programot bővíteni, és már tárgyalásokat folytatnak más magyar cégekkel az együttműködésről.
A pályaorientációs napon 350 gyerek kapott lehetőséget a rendvédelmi munka megismerésére.
Fülöp Attila hangsúlyozta, hogy a program célja, hogy a gyerekek megismerjék a rendőrség munkáját és az értékeit: úgy, mint a bizalom, biztonság és szolgálatkészség.
Pozsgai Zsolt vezérőrnagy rámutatott, hogy a rendőrségnél sokféle pozícióban lehet szolgálatot teljesíteni, ami tisztességes megélhetést biztosít. Vannak például hívásfogadó operátorok, logisztikai tevékenységeket végző emberek és iskolaőrök is.
Magyarországon jelenleg mintegy 23 ezren vannak gyermekvédelmi szakellátásban, és az Apponyi Franciska Jövőműhely Program a társadalmi beilleszkedésük és foglalkoztatottságuk elősegítését tűzte ki célul.
Ha érdekel a gyermekvédelem, és akár dolgoznál is ezen a területen, akkor olvasd el a gyermekek jogainak világnapjával kapcsolatos cikkünket, amelyben a szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens szakmát is megismerheted:
Nyitókép: ORFK honlapja (police.hu), Szabó Gabriella