AI minden órarendben: már tavasszal kötelező lesz a mesterséges intelligencia a szakképzésben

Szerző: | 2025. december. 4. | Iskolák

A kormány célja, hogy már a tavaszi félévben minden magyar szakképző intézményben kötelező része legyen a tananyagnak az AI-képzés – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter budapesti látogatásán.

A miniszter a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Technikumában beszélt arról, hogy az AI-oktatás ősszel indult el kísérleti jelleggel, összesen hatvan szakképző iskolában. Ezek között van a Trefort technikum is.

A jövő szakmái megkövetelik az AI-ismereteket, ezért egyre több diák és tanár kapcsolódik be a képzésbe

Hankó elmondta: novemberben körülbelül száz tanárt képeztek ki, és már idén ősszel 1700 diák ismerkedik meg a mesterséges intelligencia alapjaival. Szerinte erre azért van szükség, mert a szakmák egyre inkább igénylik az AI-ismereteket, és fontos, hogy a fiatalok biztos tudással lépjenek ki a munka világába.

A miniszter azt is kiemelte, hogy a magyar szakképzés nemzetközi szinten is jól teljesít: a dániai szakmák Európa-bajnokságán a magyar csapat négy arany-, két ezüst- és öt bronzérmet szerzett.

A látogatás során Hankó Balázs egy AI-órába is betekintést nyert, hogy megnézze, hogyan zajlik a gyakorlati oktatás.

A mesterséges intelligencia korszakváltást hozhat az oktatásban – a Makronóm Intézet elemzése

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.

Promó

Kövess minket