Az iskolafejlesztési program keretében a Gundel Károly Technikum is megújul

Szerző: | 2024. április. 9. | Fősodor

Soha nem látott mértékű iskolafejlesztési program indul a magyar szakképzés területén. A program részeként a Gundel Károly Technikum is megújul.

Több mint harminc intézményben indul fejlesztés

Az infrastrukturális fejlesztés az Európai Unió támogatásával valósul meg 34 intézményben, köztük a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumhoz tartozó Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikumban is. 

Összesen 110 ezer négyzetméternyi oktatási terület felújítását vagy megépítését tervezik, ennek részeként látványkonyhák, tanműhelyek létesülnek, és zöldátállást hajtanak végre az épületek energetikai rendszerében. A fejlesztés célja, hogy vonzó tanulási környezetet biztosítsanak a diákok számára, és az intézmények infrastruktúrája megfeleljen a 21. századi szakmai követelményeknek.

Több területen zajlik a szakképzés fejlesztése

A Gundel Károly Technikum felújítási projektjének március 27-i nyitórendezvényén Hankó Balázs államtitkár kiemelte, hogy a fejlesztések mellett a szakképzésben dolgozó oktatók is jelentős béremelést kaptak, a szakképzésben dolgozó 34 ezer oktató 30 százalékos béremelésben részesült az idén, ami ebben az évben összesen 60 milliárd forintot jelent. 

Az oktatási tartalmak digitalizálása folyamatban van, eddig 700 digitális tananyag készült el. Az Apáczai ösztöndíjprogram révén ötezer tanuló kaphatott akár 34 ezer forintnyi pluszjuttatást, ami további támogatást jelent a szakmai fejlődésükben.

Hankó Balázs hangsúlyozta, a cél az, hogy a magyar szakképzés világszínvonalúvá váljon, és ebben a vendéglátóipari szakmák különösen kiemelt szerepet kapnak. Ennek érdekében a gyakorlati oktatás és a gazdasági szereplőkkel, valamint az egyetemekkel való együttműködés tovább erősödik.

A Gundel Károly Technikum felújítási projektjének március 27-i nyitórendezvényén Hankó Balázs államtitkár hangsúlyozta, hogy a szakképzés fejlesztése több területen zajlik, a tananyagok digitalizálása is folyamatban van. A cél, hogy a magyar szakképzés világszínvonalúvá váljon. (Fotó: MTI)

Megújul a Gundel Károly Technikum

Az építészeti beruházásokról beszélve Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a fejlesztések funkcionális, esztétikai és gazdasági szempontból is kiemelkedő minőségben valósulnak meg. A tervek szerint 2026 márciusáig teljesen megújul az 1100 tanulót oktató Gundel Károly Technikum, több mint 7,7 milliárd forint beruházásával. 

Teljesen megújul a főépület, korszerű fűtési-, hűtési, szellőzési rendszert alakítanak ki. A meglévő épületek felújítása mellett kialakítanak egy 120 személyes előadótermet látványkonyhával felszerelve, 7 tanműhelyt és egy iskolai étkezést is biztosító éttermet, valamint sportpályákat is. 

A duális képzésben kiemelt szerepe van a képzést támogató partnereknek

A projekt indulása alkalmából rendezett nyitórendezvényen részt vettek az iskola támogatói és duális partnerei, köztük az Eventrend Group  képviseletében Nagy Gábor alapító-tulajdonos, a Budapest Party Service képviseletében Semsei Rudolf, a cégcsoport ügyvezetője, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének képviseletében Kovács László elnök és a Gundel család is. 

A megújuló iskola a duális partnerek támogatásával oktatja a jövő vendéglátó szakembereit, és reményük szerint a magyar gasztronómia világhírűvé válhat az új képzési környezet által.

Kiemelt képünk forrása: BKSzC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.