A közparkok kiépítése Magyarországon a reformkor előtt, a dualizmus korában kezdődött, a 18. században. A 19. század elejére pedig már népszerű és látogatott parkokat találhatott a pihenni vágyó polgár szerte Magyarországon. Sőt, a 19. század elejére a magyar kertkultúra már európai színvonalat ért el.
Korábbi cikkünkben érintettük már a közparkok témáját, amikor a kertész szakma kialakulását és hasznosságát vizsgáltuk. Ezt a cikket itt olvashatod el.
Igények és tervezés
Az embereknek már a dualizmus korában is megvolt az igényük a városias környezetben a zöldfelületek iránt. A parkokra, az enyhet adó fákra, a színpompás virágokra az emberiség minden korszakában volt kereslet. A városiasodás hatására ez az igény megnőtt az emberekben. Az első közparkok uralkodói vagy magánkezdeményezésre jöttek létre. Erre egy közeli jó példa, hogy II. József 1766-ban a Prátert, 1775-ben az Augartent nyitotta meg a lakosság számára. Ehhez képest a budai Városmajort csak 1785-ben terveztette meg az uralkodó. Buda és Pest tehát némiképp lemaradásban volt Bécshez képest. Fontos azonban azt is figyelembe venni, hogy Bécsben már rendelkezésre állt a park, hazánkban pedig nem. Így tehát Budán és Pesten a közparkokat meg kellett terveztetni, és csak ezután kezdődött a kialakításuk.
Az első közparkok
Az első közparkot Budára II. József terveztette Tallherr Józseffel, ez volt a Városmajor. Az uralkodó a Budára helyezett hivatalok és intézmények tisztviselőinek, valamint a helybeli polgároknak készíttette el a parkot. Ez egy geometrikus elrendezésű, úgynevezett francia típusú kert volt. Pesten az első közpark az Orczy-kert volt, amelyet báró Orczy László terveztetett Bernhard Petri német kerttervezővel 1974-ben. Ez a közpark tájképi, avagy angol stílusban készült el, és híres volt fúrt kútjáról, amely ivóvízzel látta el a környéket.
A 19. század első felében Pest belvárosában nem készült közpark, de nem túl messze alakították ki a tájképi (angol) stílusú Városliget.
Napjaink legnépszerűbb közparkja a Margitsziget. Ez a terület József nádor tulajdonában állt, aki a sziget nagy részén tájképi (angol) kertet alakított ki. Mivel a sziget magántulajdonban volt, ezért a Margitsziget nem volt teljes mértékben közpark. A lakosság látogathatta, de a tulajdonjog a nádor élete végéig fennmaradt. Ezt a korszakot általánosan az jellemezte, hogy a közparkok építését és fenntartását is az uralkodói, vagy az uradalmi kertészek látták el.
Közparkok vidéken
Magyarország vidéki városaiban nem, vagy csak alig épültek közparkok. Ehelyett a nagyobb városok sétányokat, sétatereket alakítottak ki azok számára, akik igényelték a növények jelenlétét. Ilyeneket lehetett találni Pozsonyban, Sopronban, Kaposvárott, Kolozsváron. A pozsonyi sétatér a feljegyzések szerint 170 lépés hosszú volt és négy fasorból állt. Pozsony arról is híres, hogy ott alakították ki a legkorábbi igazi közparkot, csak éppen nem a városban, hanem a Duna déli partján. Ez volt a Városi Díszliget, vagy röviden Liget, amely 1776-ban készült el csillagformára rendezett fasorokkal. 1832-től azonban tájképi parkká alakították át a Széchényi család kertészének terve alapján. Tehát vidéken is az uradalmi kertészek látták el a közparkok gondozási feladatait.
Közparkok a fürdőkben
A polgári életforma meghatározó tevékenysége volt a fürdőkbe járás, amely igazi patrióta tevékenységnek számított. Mivel a fürdők nagy népszerűségnek örvendtek a reformkorban, ezért folyamatosan fejlesztették, újítottát őket és a környezetüket.
A legtöbb fürdő a Felvidéken, a Balaton mellett, valamint az ország délkeleti végein és Erdélyben helyezkedett el. Ezeket mind sétányokkal vagy parkokkal vették körbe, amelyek fejlesztését és tervezését a földesurak vagy a Kamara rendelte meg. Kivételként tekinthetünk Balatonfüredre, amelyet a tihanyi bencés apátok fejlesztettek. Balatonfüred már a reformkorban kiemelt fürdőközpont volt, ahol sétateret építettek ki, illetve angolkertet ültettek. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a fürdő körül csak egy park épült, hanem úgy, hogy a parkosított területen felépültek a fürdőházak, köréjük vendégházakat készítettek, de a területen helyet kapott egy színház és egy kápolna is.
A szabadságharc és a kiegyezés után
A kiegyezés után következett Buda, Pest és Óbuda egyesítése. Ahogy azt a cikk elején már említettük, a 19. század elején európai színvonalú volt Magyarországon a kertkultúra, és ennek csúcspontját a századfordulóra tehetjük. Azonban a nagy közpark kialakítások csak az első lépcsőt adták, ezeket a parkokat fenn is kellett tartani, gondozni is kellett. A városokban rendelkezésre állt az olcsó munkaerő, de intézményesíteni kellett a rendszert. Ennek hatására létrejött az egyesített főváros kertészete, ez lett később a Főkert, amely 2017-ben ünnepelte a fennállásának 150. évét.
Amennyiben szeretnél részletesebben tájékozódni a közparkok kialakulásáról, olvasd el ezt a tanulmányt.
