Richter Gedeon születésnapja – a gyógyszerkészítmény-gyártó szakma

Szerző: | 2023. szeptember. 23. | Mi leszek?

Egy férfi áll a képen, a kinyújtott keze felett gyógyszerek repkednek

Richter Gedeon 1872. szeptember 23-án született Ecséden. Ő volt az első hazai gyógyszergyár megalapítója, akinek a nevét máig is őrzi a Richter Gedeon Nyrt. Az ő emlékére ma a gyógyszerkészítmény-gyártó szakma bemutatását hoztuk el nektek.

Richter Gedeon élete

Az első hazai gyógyszergyár alapítója gyógyszerészként végzett, 1893-ban a kolozsvári egyetemen gyógyszerész gyakornoki, 1895-ben a budapesti orvosi egyetemen gyógyszerészi diplomát szerzett. Gyakornoki idejében több vidéki városban, majd külföldön, német, olasz, francia és angol gyógyszertárakban, gyógyszergyárakban dolgozott. Amikor hazatért külföldről, akkor megvásárolt egy Üllői úton található patikát, amelyben elkezdte a munkáját. Ezen a helyszínen ma is patika áll. A gyógyszertár mellett létesített egy laboratóriumot, amelyben előkészítették a gyógyszeripari termékeket, majd megalapította az első magyar gyógyszergyárat Kőbányán (ez a mai Richter Gedeon Nyrt.).

Organoterpiás készítmények gyártásával foglalkozott, ami azt jelenti, hogy állati eredetű szervekkel, szövetekkel vagy kivonatokkal készítette a gyógyszereket, de emellett szintetikus eredetű vegyipari készítményeket is gyártott. Leghíresebb termékei a Hyperol fertőtlenítőszer és a Kalmopyrin lázcsillapító voltak, amelyek ma is forgalomban vannak. Több szabadalom is köthető Richter Gedeon nevéhez, 1914-ben 24 szabadalom tartozott a vállalat alá. A vállalkozás nagyon sikeressé vált, Richter Gedeon öt kontinensen hozott létre ügynöki hálózatot, és tíz külföldi fiókvállalatot irányított. Sajnos a második világháborúban a zsidóüldözések őt is elérték. Noha emigrálhatott volna Svájcba, inkább itthon maradt. A politikai helyzet miatt először elveszítette a vállalatát, majd ki is tiltották őt az épületből, és végül 1944-ben a nyilasok meggyilkolták.

A képen több levél gyógyszer látható egymásra dobálva
Richter Gedeon nevéhez több szabadalom is köthető, leghíresebb termékei a Hyperol fertőtlenítőszer és a Kalmopyrin lázcsillapító voltak (Fotó: 123rf.com)

A gyógyszerkészítmény-gyártó szakma bemutatása

Egészségünk az egyik legnagyobb kincsünk, így betegség esetén elengedhetetlenül fontos a helyzet által megkívánt, pontosan dozírozott gyógyszeres kezelés. A gyógyszerkészítmény-gyártó szakma a vegyipari ágazat alá tartozik. A hároméves szakképző iskolai képzés után szerezhet a tanulói szakmai végzettséget. Aki ezt a képzést választja, a különböző gyógyszerek elkészítéséhez szükséges hatóanyagok feldolgozásával, kezelésével fog foglalkozni. Technológiai utasítás alapján kell előkészítenie, vagy elkészítenie bizonyos gyógyszeripari készítményeket, illetve automatizált berendezéseket kell irányítania. Ebből is látszik, hogy a gyógyszerkészítmény-gyártó szakember ideális esetben szabálykövető, jól viseli a monoton munkavégzést, és képes precízen végezni a munkáját. A jó műszaki érzék, illetve a fejlett digitális kompetencia szintén fontos ehhez a szakmához. A gyártási előírások betartása elengedhetetlenül fontos, hiszen a gyógyszerek életet menthetnek, de nem megfelelő dozírozás esetén életeket is követelhetnek. A nagy felelősség miatt ez a szakma csak olyanoknak ajánlott, akik jól bírják a stresszt, nagyon precíz személyiségek, és szeretik a kémia és a fizika világát.

Aki megszereti ezt a szakmát, az a későbbiekben tovább is tud tanulni, mert kitanulhatja még a vegyész technikus szakmát, és bármikor jelentkezhet a felsőoktatásba is, vegyész szakra.

A képen egy patikai mérlegre önt port egy kéz
A gyógyszerkészítmény-gyártó szakemberek feladata a gyógyszerekhez szükséges hatóanyagok feldolgozása, kezelése (Fotó: 123rf.com)

Fizetés a gyógyszerkészítmény-gyártó szakmákban

Összességében a gyógyszeriparban a havi bruttó fizetések 355 ezer forint és 939 ezer forint között mozognak a www.fizetesek.hu oldal adatai szerint. Ez az összeg természetesen függ attól, hogy milyen végzettsége van az embernek, milyen pozícióban helyezkedik el, és az is fontos, hogy hol talál magának munkát. Egy nagyobb cég, gyógyszergyár valószínűleg magasabb fizetést tud biztosítani a pályakezdőknek, mint egy vidéki patika.

Ha érdekel a gyógyszerkészítmény-gyártó szakma, akkor olvasd el az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán található képzési és kimeneti követelményeket.

Egy közelmúltban készült felmérés eredményei szerint a pályakezdő fiatalok az egyik legnépszerűbb munkáltatónak jelölték a Richter Gedeon Nyrt-t. Mit gondolsz mely tanulmányi területeken tanulók voksoltak a vállalatra? Ha kíváncsi vagy olvasd el a témában írt cikket!

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó