Szellemes október

Szerző: | 2023. október. 3. | Kikapcs

A képen falevelek láthatók, az egyik piros levélen az október felirat

Beköszöntött az október, megérkezett a hulló levelek időszaka, amikor már élmény bekuckózni a lakásba, és onnan figyelni az utolsó meleg napsugarak játékát. Minden hónapnak vannak sajátosságai, ünnepei, az októberi időszak az, amikor roskadoznak a boltok polcai a sütőtököktől, megjelenik a kávézókban a pumpkin spice latte, és megtöltik az otthonokat a meleg, fűszeres illatok.

Október, a nyolcadik?

Honnan ered a hónap neve? A latin october, azaz „nyolcadik” szóból ered. Ahogy már a korábbi – augusztusi és szeptemberi – hónap bemutatásokban is említettük, a régi római naptárban az évkezdő hónap a március volt, onnan számítva az október a nyolcadik hónap. Természetesen a rómaiak ezt a hónapot is próbálták átnevezni, ez gyakori hobbi volt a császárok részéről. Domitianus császár szerette volna meghonosítani a „domicianus” hónapnevet, de mivel nem volt elég jó császár és a nép nem szerette eléggé, ezért az elnevezés nem maradt meg a köztudatban.

Egy hónap, több elnevezés

A Gergely-naptárban az október a tizedik hónap, és kis magyar érdekesség, hogy a 18. században a magyar nyelvújítók próbálták átnevezni a hónapot. Ők a „mustonos” szót akarták bevezetni az október helyett, de ez a név sem állta ki az idő próbáját. Ezt a nevet Barczafalvi Szabó Dávid, az egyik első nyelvújító találta ki. Ő a 12 hónapot az alábbi szavakkal kívánta magyarítva megjelölni: zúzoros, enyheges, olvanos, nyilonos, zöldönös, termenes, halászonos, hévenes, gyümölcsönös, mustonos, gémberes és fagyláros.

Természetesen ennek a hónapnak is vannak „egyéb” nevei, hiszen a népi kalendárium Mindszent havának nevezi, a római katolikus egyház a rózsafüzér havának, míg a protestánsok a reformáció hónapjának, ugyanis hazánkban október 31-én tartják a reformáció ünnepét.

Októberben történik meg az óraátállítás, amelynek szükségességéről minden évben vitatkoznak a szakértők, és erről már korábban írtunk egy cikket, amelyet itt olvashatsz el. Emellett október végén van a Halloween ünnep is, amelyet ma már egyre többen ünnepelnek világszerte, és amelyet a gyerekek nagyon szeretnek.

A képen sütőtökök látszanak
Az október egyik legjellemzőbb jelkép növénye a sütőtök (Fotó: 123rf.com)

Munkák október folyamán

Az októberi munkák gyakran a tavaszi ünnepek tükörképei. Márciusban kerültek elő az eszközök, amelyek a földművelést, halászatot támogatták, ezek az eszközök most, októberben kerülnek vissza az istállókba, tárolókba. Októberben jön el annak az ideje, hogy a szerszámokat letisztítsák, megélezzék, az eszközök új nyeleket kapjanak, megerősítésre kerüljenek. Ekkor ürül ki véglegesen a kiskert minden vidéki ház mellett, hiszen az első fagyok érkezése előtt fel kell szedni a maradék sárgarépát, fehérrépát, karalábét, céklát, krumplit stb. a földből. Ez az időszak a sütőtökök igazi szezonja, és ilyenkor készülnek el az utolsó zöldségekből is a savanyúságok a téli időszakra.

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó