A reformkorban népszerű szórakozási formának számított a bálozás. A báli mulatság magával ragadta a fiatalt és az időset, a polgárt és a nemességet egyaránt. Népszerűek lettek a nevekhez kapcsolódó bálok és az iparosbálok, szórakozott Buda és Pest, és az összes nagyváros. Nézzük meg együtt, hogyan indult hódító útjára a báli forgatag, és pillantsunk be a reformkori szórakozások rejtett világába!
Bál és mulatság az egész világ
A bálozás a 14. században indult hódító útjára a francia királyi, valamint a burgundiai hercegi udvarokból. Európában a 17. századtól már a középnemesség és a polgárság körében is népszerűvé vált a táncos mulatság, főleg a farsangi időszakban. Pesten és Budán 1773-ban már annyira kedvelt elfoglaltság volt a bálozás, hogy Mária Terézia rendeletben szabályozta azt, hogy mely mulatóhelyek kaphatnak engedélyt bálok szervezésére. Ez a rendelet azt is szabályozta, hogy a báli jelmezeket nem lehet az utcán is viselni, valamint tiltotta a papírból készült jelmezek viselését, ugyanis a báltermek gyertyafénnyel kerültek megvilágításra, ami miatt gyakoriak voltak a tűzesetek.
A népszerű bálokon bárki részt vehetett, aki meg tudta fizetni a belépőt. Ezekre a belépőkre Pest és Buda adót vetett ki, így a városok számára bevételt jelentettek a rendezvények. Ezek a fizetős bálok lettek a zahlbálok, amelyek mellett gyakoriak voltak a nobelbálok. A nobelbálok nem voltak mindenki számára elérhetők, hanem meghívásos alapon működtek.
A reformkorban rendezett bálok általában a női névnapokhoz kötődtek. Ilyen volt például a Katalin-bál, az Anna-bál, de voltak jótékonysági bálok, iparosbálok, sőt cselédbálok és egyesületi bálok is.
Táncolni hajnalig
Nincs bál tánc nélkül. A 18. század elején divatos táncok voltak a csárdás és a körmagyar, ezeket a táncokat váltották a francia négyes és a nyolcas quadrille. A reformkor idején tért vissza a régi magyar táncok divatja, ekkor a legjellegzetesebb magyar társasági tánc a csárdás volt.
A reformkorban a báli élet központja Pest lett. Budán az álarcos báloknak volt divatja, illetve a József nádor által a Budai Várban rendezett Nádor-bálok voltak népszerűek. Azonban a kiegyezés után a pesti Redoutban, valamint az 1865-ben épült Vigadóban rendezett mulatságok számítottak igazán elegáns báloknak.
Finom selymek, brokátok forgataga
A bálok korai szakaszában a női divatot a szűk, kényelmetlen ruhák jellemezték, amelyekben csak alig lehetett táncolni. Ezt az irányzatot Medici Katalin törte meg, aki divatba hozta a kényelmesebb ruhákat, amelyek nagyobb dekoltázzsal voltak ellátva. Mivel a kor hölgyei nehezen álltak át a “ledérebb” ruhadarabokra, divatba jöttek a szemeket, vagy a teljes arcot eltakaró álarcok.
A reformkorban és az 1848-as szabadságharc után a báli divatot a magyaros öltözékek és díszek jellemezték. A férfiaknak ruházatának kötelező kiegészítője volt a sarkantyú, a divatos tánc pedig a csárdás volt. Mind a táncosok, mind a zenészek nemzeti népviseletben jelentek meg a bálokon. Ami pedig szintén nagy újítás volt, hogy a magyar bálokon divattá vált a magyar nyelvű társalgás.
A 19. században a divat szintén változott: az elsőbálozó nőknek csak fehér lehetett a ruhájuk, és nagyon kevés ékszert, egyéb díszt viselhettek. A második évtől már világos árnyalatú ruhákat is választhattak, például kéket, sárgát vagy halványzöldet. A férjes asszonyok a tompa színeket hordhatták a mulatságokon.
Aki szeretne többet tudni a báli divatról, annak érdemes elolvasnia az alábbi cikket.
