Jövőre is folytatódik a Lázár Ervin Program

Szerző: | 2024. december. 16. | Iskolák

A Lázár Ervin Program minden általános iskolás diáknak évente egyszer ingyenesen biztosítja a színházi, tánc és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, múzeumok látogatásának élményét. 2025. január 6. és március 31. között tovább folytatódik a Program második időszaka, a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Központ együttműködésével.

A Lázár Ervin Program második időszakára 100 ezer gyermek részvételét terveik a szervezők

A 2019-ben életre hívott Lázár Ervin Program célja, hogy az előadó-művészeti produkció élménye szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül minden köznevelésben részt vevő, általános iskolás korosztályú diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen.

A Lázár Ervin Program keretében a tanulók kulturális nevelését, életkoruknak és érdeklődésüknek megfelelő művészeti élmények biztosításával szeretnék segíteni. Az események színházi, bábművészeti, népzenei, komolyzenei és táncművészeti előadásokat ölelnek fel, gazdagítva a fiatalok látókörét és támogatva művészeti fejlődésüket.

Több, mint 330 ezer gyerek, 2000 előadás, 100 alkotó

A december 20-ig tartó első időszakban közel 330 ezer gyerek vesz részt a programban. Megközelítőleg 100 diák színházi és kulturális intézményekben, míg a többiek iskolai előadásokon láthatnak művészeti produkciókat. Több mint 2000 előadás valósul meg, amelyekben mintegy 100 különböző szervezet és alkotó működik közre.

A Lázár Ervin Program célja a harmadik időszakban sem változik

A Program második időszaka 2025. január 6. és március 31. között zajlik majd, a produkciók választható időpontjai már elérhetők az iskolák számára. A harmadik időszak előadásainak időpontjait a szervezők 2024. december 6-ig rögzítették, ezzel biztosítva a program folyamatos bővítését, amiben mintegy 200 ezer gyermeknek lesz lehetősége részt venni.

A Lázár Ervin program célja változatlan: a gyerekek művészeti élményekkel való gazdagítása és a kulturális sokszínűség megismertetése, valamint a nemzeti identitás erősítése.

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.

Promó

Promó