„A PTE-MIK-en az első félév végén lehet jelentkezni duális képzésre. Kaptunk egy listát a cégekről, és meg lehetett jelölni többet is. A találkozók után dőlt el bennem, hogy az E.ON-t szeretném választani, az ott elhangzottak győztek meg igazán. Azt ígérték, hogy a cég nemcsak minden hónapban átutalja a fizetést, hanem valódi lehetőséget is kapok mind az oktatás, mind a későbbi karrier, mind a juttatások terén” – mondta János Szabolcs, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar (PTE-MIK) és az E.ON Hungária Csoport közös duális képzés harmadéves villamosmérnök hallgatója.
Fontos volt-e az, hogy mennyire gyakorlatorientált a képzés, tudatosan kerestél például duális oktatási formát?
A duális képzésről is a nyílt napon hallottam először, és már akkor azt gondoltam, hogy szeretnék ennek a része lenni, kicsit függetlenedni a szüleimtől, az egyetem mellett saját keresetet szerezni, dolgozni.
A PTE-MIK-en az első félév végén lehet jelentkezni duális képzésre. Kaptunk egy listát a cégekről, és meg lehetett jelölni többet is. Az E.ON mellett két másikat is megjelöltem. Volt mindegyikkel egy személyes beszélgetés, kicsit megismertek engem és én is a céget. A találkozók után dőlt el bennem, hogy az E.ON-t szeretném választani, az ott elhangzottak győztek meg igazán. Azt ígérték, hogy a cég nemcsak minden hónapban átutalja a fizetést, hanem valódi lehetőséget is kapok mind az oktatás, mind a későbbi karrier, mind a juttatások terén. Úgy éreztem akkor, hogy nem csupán alkalmazni fog engem az E.ON, hanem törődni is velem, és ezt most is így érzem.
Mit gondolsz erről a képzési formáról?
A duális képzés szerintem nagyon jó tanulási lehetőség egy egyetemistának. Az oktatás mellett stabil keresethez is jutunk: nekem például hónapról hónapra sikerült félretennem ennek a nagy részét, és tavaly nyárra ennek köszönhetően vásároltam egy saját autót. A másik pozitívum, ami miatt támogatom ezt a képzési formát, az a közösség. Rajtam kívül négy másik hallgató van az E.ON-nál, akik szaktársaim az egyetemen. Sokat segítettünk egymásnak mind céges, mind egyetemi dolgokban. Nélkülük sokkal nehezebb lenne. Nagyon jó barátságban vagyok velük, amit szintén a duális létnek köszönhetek, mert introvertált vagyok, és nehezen ismerkedem, így lehet, hogy pár mondatnál többet nem is beszéltem volna velük az egész egyetem alatt. Emellett sok E.ON-os munkatárssal is megismerkedtem, érdekes és pozitív dolog volt számomra, hogy a cégen belül mindenki tegezi a másikat, így közelebb is érzem magam a többi kollégához.
A munka melletti tanulás egy érdekes egyensúlyt igényel, meg kell tanulni elkülöníteni a kettőt egymástól, tanulás közben nem szabad, hogy a munkán járjon az eszünk, és fordítva. Viszont ha ez sikerül, akkor hasznos dolognak tartom, mert nagyon sok gyakorlati, valós tudást lehet így megszerezni.
Milyen egy napod az E.ON-nál? Hogyan tartod el magad?
A duális munkanapokon a szakmai mentorunktól és más E.ON-os szakértőktől rengeteg gyakorlati képzést kaptunk, műszaki és más, a munkahelyen fontos témákat ismerhettünk meg (például hogyan kommunikáljunk, márkaismeretek, önéletrajzírás stb.). Az időnk viszonylag nagy részét töltöttük azzal, hogy megismerhettük, milyen területeken dolgoznak villamosmérnökök a cégnél. Ez sok utazással jár, több telephelyre is ellátogathattunk.
A havi fizetésből egész jól el tudom tartani magam, bár úgy gondolom, nem élek nagy lábon, és még a szüleim is segítenek. Az E.ON-nál hosszú távon látom a jövőm és ezzel a biztos megélhetést is. Diákhitelt nem kellett felvennem, és más munkát sem kellett végeznem a duális képzés mellett.
A teljes interjú ide kattintva olvasható el.
——
A kiemelt kép forrása: E.ON.
Támogatott tartalom (x).















