A cikk eredetileg 2024. szeptemberében, az UNI in&out Innováció 2024 kiadványban jelent meg.

Mit tart a kar legfontosabb jellemzőinek, mi az, ami megkülönbözteti önöket a hasonló karoktól?

Elsősorban a válaszokat nem a felsőoktatásban kell keresni, sokkal inkább Pécs és a régió kulturális és művészeti erejében. Pécs talán az egyetlen olyan vidéki város, ahol az értelmiségi közegben ilyen markánsan jelen van a művészet.

Az országban elsőként képzőművészeti területen itt jött létre doktori képzés, ami olyan innováció és belső erő volt, amely párosult egy tudományos civil közeggel, amely az egyetemi közeget és annak a szakmai színvonalát nyújtotta. Nemcsak abban volt nagyon termékeny talaj, hogy ezek a képzések létrejöhettek, hanem az itt folyó munka minőségére is nagyon pozitívan hatottak, hiszen a nálunk készült szakdolgozatoknak tudományegyetemi közegben és feltételrendszer szerint kellett elkészülniük. Ez egy olyan alapvető dolog, amely minden mástól és mindenki mástól megkülönböztet minket. Olyan értékeink és olyan tartalmaink vannak, amelyeket más nem tud feltétlenül.

Mennyire vonzó a más régiókban élő fiatalok számára Pécs?

A művészeti felsőoktatás területen másképp van a regionális jelentkezés, mert a művészeti felsőoktatásba döntően művészeti szakközépiskolákból jelentkeznek, az országból mindenhonnan. Míg a művészeti szakközépiskolák esetén célirányosan tudunk kommunikálni és beiskolázási programokat tervezni, addig a gimnáziumok esetében ez egy egészen más eljárást vagy beiskolázási stratégiát igényel. Most tulajdonképpen ezt próbáljuk kiépíteni és hatékonnyá tenni.

Miért vonzó ez a képzési terület és az itteni szakok?

Az én generációmnál, ha valakit megérintett ez a pálya és elköteleződött, akkor mellékes volt, hogy miből fogunk megélni. Azt látom, hogy a fiataloknál most sokkal markánsabb, hogy milyen életpálya áll előttünk. Főleg az alkotóművészet  területén ez nem egy sima életút. A művészet a hatalmas klasszikus ismeret mellett az egyik leginnovatívabb terület. Minden új befogadására nyitott, hiszen ezáltal tud kortárs maradni és örök, és ezért mindig van olyan új felület, amely a jelen kihívásaira próbál reagálni és kvázi megoldást találni, hogy például egy adott kor fiataljának miért is lesz vonzó ez a terület.

Milyen perspektívákat kínálnak, milyen jövője van ennek a területnek?

Annyi minden változott az elmúlt időszakban. Ha csak a saját szakterületemre gondolok, hogy 20 évvel ezelőtt mit gondoltunk a szobrászatról, és mit gondolunk ma, amikor már 3D van, amikor a médiafelület is teljesen átitatja a  szobrászatot is, tehát egészen elképesztő változások történtek. Azt gondolom, hogy szükséges, hogy az ötéves képzések esetében próbáljunk minél több alternatívát nyújtani a fiataloknak. Az nyilvánvaló, hogy nem lesz mindenki olyan alkotóművész, aki az alkotóművészetéből meg tud élni, ezért második lábként a pedagógus-életpályát tudjuk kínálni számukra. A következő nagy kérdés, hogy a klasszikus művészeti területeknek milyen piaci érintettsége és kapcsolatai vannak és lehetnek. Az volt a cél, hogy a diploma végéig jussunk el oda, hogy mindenkinél legyen esély arra, hogy alkotóművész legyen. Most az a cél, hogy ezen túllépve próbáljunk olyan többirányú perspektívát nyújtani a fiataloknak, amely választási lehetőségeket nyújt számukra, hogy a saját gondolkodásuk, világlátásuk, szemléletük alapján ezek közül választhassanak, és hogy a szakmájukat gyakorlatilag ennek tükrében élhessék meg.

Mennyiben változott a hasznos ismeretanyag az elmúlt években?

A klasszikus tudás és ismeret rengeteget változott. A média megjelenésével látjuk, hogy milyen szinten nem olvasnak már a mai fiatalok, mert gyorsan pörgő, rövid információkat kapnak. Egy ilyen generáció esetében fenntartani ezt a klasszikus ismeretanyagra épülő tantárgyi struktúrát, óhatatlanul kihívást jelent a mai képzések számára, de nemcsak elméleti vonatkozásban, hanem a gyakorlati képzések esetében is. Nekünk az az alapállásunk, hogy az emberrel egyidős a művészet, és a több ezer éves ismeretről muszáj beszélni, aminek az alapjait át kell adni, de nyilván úgy, hogy utána a kortárs közegre készítsük fel a hallgatókat. Állandó, mindig jelenlévő és nagyon komoly szakmai vitákat generáló kérdés, hogy ezt a klasszikus-kortárs egyensúlyt hogyan tudjuk fenntartani a képzésen belül, és ez mindig rákényszerít minket arra, hogy időről időre újragondoljuk a képzéseinknek a tartalmát, hogy azok megőrizzék a hagyományokat, de közben mindig úgy tudjanak megújulni, hogy az adott jelen kihívásaira is tudjanak reflektálni.

A teljes interjút elolvashatod az UNIside oldalán, ide kattintva.

Lengyel Péter

• A PTE MK vizuális nevelőtanár szakán tanult 1994–1999 között, a képzésen a kísérleti szobrászművészképzés specializációt végezte el, majd ugyanitt 2002-ig Képzőművészeti Mesteriskola Művészeti Doktorandusz képzésére járt, PhD/DLA minősítését 2005ben szerezte, majd 2009-ben habilitált.
• 2001–2002 között a PTE MKn doktorandusztanársegéd, majd végigjárva az akadémiai ranglétrát, óraadó tanár 2005-ig, 2007- ig egyetemi tanársegéd, 2016-ig egyetemi adjunktus, majd docens, miközben 2013–2019 között már oktatási dékánhelyettes.
• 2019 óta a PTE MK dékánja.
• 2020-tól az MRK Művészeti Bizottságának tagja.