A legjobb érzés, mikor egy profi elé ülünk be a fodrászszékbe, és tudjuk, hogy gond nem lehet, mire elkészül az új frizura, addigra a világ is kedvesebben mosolyog ránk vissza. Mindig is érdekelt, hogy egy szakember hogyan látja a saját munkáját, hogyan lehet összehangolni a szakmai elvárásokat és a vendég szubjektív igényeit.

Kevésszer gondolunk bele abba, hogy minden profi szakember mögött ott állnak a kínkeserves gyakorlással töltött évek, amelyek nem csak fizikailag megterhelők, hanem lelkileg is nyomot hagynak az emberen. Nem születik senki profinak, közhelyes állítás, és mégis, ezzel számolunk a legkevésbé egy szakma tanulásakor.

Nehéz elszámolnunk önmagunkkal, a saját akaratunkkal, véleményünkkel, és frusztrációinkkal, ez minden szakma tanulásánál alaplépcső. Többek között erről beszélgettem Csányi Istvánnal, a FruFru Szalon üzletvezetőjével. 

– Ha mostanság nézegetem a fiatalabb fiúkat, akkor azt látom, hogy egyre nagyobb szerepe van már a szépészetnek is, a fodrászatnak is a fiúk, férfiak életében. Te szakmai szemmel ezt hogy látod?

Csányi István: Nem csak szakmai szemmel látom, de ha nevezhetjük így, akkor érzékelem is azt, hogy lassan a fiúk, a férfiak sokkal, de sokkal jobban és többet törődnek azzal, hogy hogy nézzenek ki, mint a nők. Valahogy ez az arány megfordult egy pár éve. Ez nem biztos, hogy baj. Ha most csak a saját vendégeimet veszem alapul, akkor a fiúk, férfiak sokkal jobban fókuszálnak arra, hogy a minden egyes hajszáluk úgy álljon, mint ahogy az kell, mint mondjuk a női vendégeim. Lehet, hogy húsz percig képesek azt az egy hajszálat úgy állítgatni, és addig vágatni, amíg az nem számunkra megfelelő, amivel nincs is baj, én is ilyen vagyok. Tudom azt, hogy egy fodrász se tudja nekem úgy megcsinálni a hajamat, ahogyan én szeretem.

– Te szakmai szemmel biztosan másképp látod a frizurákat, színeket, mint mondjuk egy hétköznapi ember.

Csányi István: Igen, itt szerintem épp az a legnehezebb dolog, másképp látjuk az eredményeket. Te a végeredményt látod, én másképp érzem a folyamatot. Nekem nagyon sokszor van úgy, hogy szárítok egy frizurát, és bennem van a görcs, hogy ez nem az a szín. Nem az, amit akartam, amit elképzeltem, amit láttam magam előtt. És a vendég mégis imádja. Ő azt mondja, hogy Úristen, hát gyönyörű, és erre a tökélyre vágytam, én meg csak gondolkodom magamban, hogy hát én meg nem!

– Ez az alkotói maximalizmus?

Csányi István: Igen. Ez frusztráló, hogy nem így akartam, nem pont ilyenre, de ezen túl kell tenni magunkat, szerintem minden fodrásznak túl kell tennie magát, mert ez a túlkombinálás. Ami egy vendégnek hamvas, az nekem szakmailag nem hamvas. Amit a vendég leír, mint nagyon szép meleg árnyalat, arról a kép után kiderül, hogy valójában egy bézs szín. Amikor hoznak egy képet, és azt mondják, hogy szeretnék egy ilyen pinket, te pedig nézed, hogy ez egy lilás visszacsengés, de te próbálsz neki pinket, mert igazából nehéz különválasztani azt, hogy pontosan mi tetszik a vendégnek.

– Könnyű elbeszélni egymás mellett?

Csányi István: Egyrészről az is, igen. Másrészről szakmai szemmel egy csomószor inkább azt látod, amit te akarsz készíteni a vendégnek, de az nem jó. Rá kell jönni, hogy mire vágyik a vendég, nem kell a saját akaratodat ráerőltetni azért, mert te szakmai szemmel mást gondolsz jónak. Lehet, hogy szakmai szemmel a legprecízebben vágod le a haját és beszárítod, ő pedig a végeredményt látva azt mondja, hogy hát onnan még amúgy csak simán vágjunk ki egy darabot, meg onnan még amúgy kicsit ritkítsál már ki. Ilyenkor sokszor elgondolkozok azon, hogy igazából nincs tökéletes frizura. Majdnem tökéletes hajat vágsz neki, de mi van akkor, ha ő nem úgy akar tökéletes lenni, ahogyan te akarod?  Ilyenkor jön a még innen csípjünk le, meg még onnan csípjünk le rész, és akkor hiába mondod magadnak, hogy ez a haj így komplett. Nem fontos, mert az a haj a vendég fején úgy lesz valójában tökéletes, ahogyan ő akarja. Ebből nem lehet szakmai kérdést csinálni, mert a cél a vendég elégedettsége.

– Jogos. Még egy kérdés: ha itt lenne előtted egy tanuló, akkor mit mondanál neki, hogy mi az, amit te nagyon fontosnak tartanál kiemelni a szakmai életedben?

Csányi István: Az a szerencsés helyzet, hogy elég gyakran állnak előttem tanulók, mert a szalonban elindultak a képzések. Én nem vagyok oktató, de egy csomószor nem találom őket olyanokkal, akik pont ilyen típusú tanácsokkal látják el őket. Hogy mit tanácsolnék nekik én? Azt hiszem az eszközökre hívnám fel a figyelmüket. Tudod, én szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy nagyon jó emberektől tanulhattam. Nagyon jó tanácsokat kaptam, és mivel maximalista vagyok, ezért én ezeket meg is fogadtam. Azt hiszem, nekem két fontos tanácsom lenne a fiataloknak. Az első dolog az az, hogy igenis nagy figyelmet kell szentelni az eszközöknek. Senki nem dolgozhat egy olyan ollóval, ami olcsó, mert két nap múlva kimegy az éle. Inkább tanuljon, inkább fektessen bele mindent már a kezdetektől. Egy nagyon jó tanárom mondta azt, hogy ebben a szakmában az olcsó a drága.

– Ez mit jelent?

Csányi István: Mert megveszed az olcsóbb eszközt, az tönkremegy, megint megveszed, megint tönkremegy, és így tovább. Ehelyett vehetnél egy professzionálisabb eszközt, azt csak egyszer kell megvenni, és meg fogja szolgálni az árát. Nekem van nagyon drága ollóm is, de a mai napig megvan a tanuló ollóm is. Ár-érték arányban több tízezer forint a drágább ollóm, de a tanuló ollómmal is vágok a mai napig, hiszen azt is megvettem, abba is belefektettem, és itt nem százezerről beszélünk, mert a tanuló ollónak minimális a költsége egy professzionális ollóhoz képest. Ez az egyik dolog, ami nagyon fontos.

– És mi a másik tanács?

Csányi István: A másik az, amit én is magamtól tanultam meg másképp csinálni. Én régen nagyon link ember voltam, bár már nem linknek nevezném magam, hanem azt mondanám, hogy könnyen szelektáltam. Amihez nem volt kedvem, azt én nem csináltam. És sajnos felnőtt fejjel ugyanúgy belefutottam a képzés alatt olyan dolgokba, amikor valami nem megy, és annyira dühös vagy, hogy akkor inkább nem csinálod. Pedig Ilyen nincs, ebben a szakmában meg pláne nincs! Olyan nincs, hogy nem tudom, hanem addig gyakorolsz, és addig csinálod, ameddig az nem esik a kezedbe. Én három hónapig marcelloztam, a baba repült a bejárati ajtón, mert inkább fociztam vele egyet idegekből, de pont ez a lényeg, hogy utána ki kell menni azért a babafejért, iszonyatosan meg kell mutatni az alázatot. És a mostani húszévesek között túl gyakran látom azt, hogy aki nem tudja, milyen szakmát válasszon, az eljön fodrásznak. Az elmúlt pár évben harmincból húsz ilyet láttam. Akit nem vettek fel az egyetemre, és úgy gondolja, hogy a fodrászat az olyan könnyű, megcsinálom, mondjuk két évig a képzés alatt tengek-lengek. És akkor rájönnek arra, hogy ez nem könnyű, hanem épp ellenkezőleg, iszonyatosan nehéz, tehát ezt nem lehet úgy csinálni, hogy majd egy kicsit csinálok ezt is, azt is, és lesz valami. Épp azáltal veszik el az az értéke a dolognak, hogy nem érdekli őket. Úgy vannak vele, hogy jól van, elmegyek vizsgázni, megvan a kettes, és kikerülnek egy szalonba úgy, hogy vagy dolgoznak majd benne, de nem lesz értelme, vagy nem is fognak soha ollót a kezükbe.

– Tehát a szakmai alázat.

Csányi István: És a szakma tisztelete. Ha ez a szakmám, akkor ezt 100 százalékon kell, sőt, 110 százalékon kell csinálni, már az elejétől kezdve! Épp valamelyik nap találtam meg az első hajszárításáról készült videót, amit még tanulóként csináltam. Nem hazudok neked, volt ott minden, a káromkodástól kezdve a “nem értem”-ig, meg hogy “miért kell ezt csinálni”, “miért nem jó úgy”. Visszanézve a videót, azon járt a fejem, hogy a régi és a mostani tudásom ég és föld. Ha csak az ablakból kifelé nézek, húsz perc alatt beszárítok egy frizurát anélkül, hogy tudjam, hogy lássam, hogy mi történik. Szóval a legfontosabb az alázat, alázat, alázat. És tudom, hogy ez közhelyes, mert mindenki ezt mondja. De amúgy minden szakmához ez az első. Itt tisztelned kell azt, akitől tanulsz, tisztelned kell saját magadat és tisztelned kell azt, aki megtisztel azzal, hogy leül neked modellnek. Tudod, mindig az a legmacerásabb, hogy modellt találj. De ha találsz, akkor azt kell végiggondolni, hogy az ő feje fölött nem adhatod fel. Ő miattad ül ott, azért, hogy te pár év múlva egy óra alatt becsavard a vendég haját, ő ebből nem nyer semmit, hanem azért ül előtted, mert szeret, mert kedvel téged. Végigül öt órát, amíg te megtanulod a szakmai fogásokat. Nemrégiben volt egy oktatás, ahol egy sima festésről volt szó, és a modell feje fölött kezdődött a “nem tudom”, “én ezt nem akarom” műsor, és akkor elbeszélgettünk a tanulókkal, hogy csak egy kicsit gondoljon bele a fordított helyzetbe, ha ő lenne a modell, ha ő lenne a vendég. Mert a modell szívesen ül itt, ő szívesen segít, és ha a tanuló el is rontja a haját, akkor sem lesz baj, hiszen a modell érti, hogy ő még tanuló. Azt hiszem, ez nem csak szakmai alázat, ez tisztelet is a másik irányba.

Csányi Istvánnal már két korábbi interjú is készült, az egyikben a fodrász szakma versenyélményeit osztotta meg velünk, a másik interjúban pedig arról, hogy milyen fontos a fodrász szakmában a művészet, a szakmaiság és a szakmai alázat.