Dolgozz te is a közmédiában! – tehetséggondozó programot indít a közszolgálati média

Szerző: | 2023. augusztus. 2. | Fősodor

A képen egy újság látható és a mass media felirat

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozó Programja pályázatot hirdet a közszolgálati médiaszolgáltatás szakmai utánpótlásának támogatására. Aki részt vesz a programban, az lehetőséget kap arra, hogy megismerje a média különböző területeit, emellett hasznos elméleti és gyakorlati tudást szerezhet. Azok, akik a programban sikerrel veszik az akadályokat, akár munkalehetőséget is kaphatnak az MTVA-nál. A pályázat 2023. augusztus 4-én zárul.

A tehetséggondozó program

A tehetséggondozó program időtartama 3 hónap, amely után pozitív mentori elbírálás esetén lehetőség nyílik pályázni újabb három hónapra. A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány célja olyan széles látókörű, magasan kvalifikált, a közszolgálatiság elvei iránt elhivatott szakemberek elméleti és gyakorlati képzése, akik a munkájukkal a későbbiekben támogatni tudják a közszolgálati műsorszórás színvonalát.

A képen a világtérkép látható, a news felirat, és egy emberi kéz, ami a feliratra mutat
A tehetséggondozó program célja a felhalmozott elméleti és gyakorlati tapasztalat átadása a fiatalok számára a minél hitelesebb tájékoztatás érdekében (Fotó: 123rf.com)

A pályázatra mindenki jelentkezhet, aki betöltötte a 18. életévét, büntetlen előéletű, és minimum érettségi vizsgával rendelkezik. Nem elvárás a média szakmai képesítés, de a pályázóknak vállalniuk kell a programban történő részvételt és a folyamatos együttműködést a részükre kijelölt mentorral. Az elméleti és gyakorlati szakmai ismeretek elsajátításában minden résztvevőt egyéni, kirendelt mentor támogatja, például a szerkesztő-riporteri területen beszédtanár segítségével speciális egyéni fejlesztésre is van lehetőség.

A tehetséggondozó program tervezetten 2023. szeptember 18-án indul, és ugyanezen év december 18-án zárul, a programon történő részvétel ingyenes.

Jelentkezés a tehetséggondozó programra

A pályázatot kiíró Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány az alábbi szakmai területekre várja a pályázók jelentkezését:

  •  Tartalmi terület: szerkesztő-riporter,
  •  Produkciós terület: rendező asszisztens,
  •  Műszaki terület: stúdió műszaki vezető/képmérnök, hangmérnök,
  •  Stúdiótechnikus (televíziós és rádiós területre).
A képen egy TV stúdió látható felvétel közben
A tehetséggondozó program során lehet jelentkezni a TV-s műsorkészítés és a rádiós adáskészítés terülteire is (Fotó: 123rf.com)

Pályázni a Pályázati adatlap kitöltésével, a pályázó részletes önéletrajzával és egy motivációs levéllel lehet. A motivációs levélnek minimum másfél oldalasnak kell lennie (normál sorköz és 12-es betűméret), és mindenképpen tartalmaznia kell a válaszokat az alábbi kérdésekre:

  • Mi motiválta a pályázót a tehetséggondozó programra történő jelentkezésben?
  • Milyen szakmai tapasztalattal rendelkezik a jelentkező?
  • Szakmai tapasztalat hiányában ki kell térnie a pályázónak arra, hogy milyen motivációval adta be jelentkezését a programra.
  • A pályázónak meg kell jelölnie, hogy miképpen tud részt venni a programban, hogyan tudja azt beilleszteni a mindennapjaiba.

A pályázati anyagokat elektronikusan, PDF formátumban 2023. augusztus 4-ig kell megküldeni a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány részére a jelentkezes@mtva.hu e-mail címre.

Az elbírálás menete

A beérkező pályázatokat a szakmai zsűri elbírálja, majd személyes meghallgatásra hívja be azokat, akiket alkalmasnak talált a programon történő részvételre. Ezek a személyes meghallgatások/interjúk várhatóan 2023. augusztus 11-től kezdődnek, és tervezetten augusztus 31-ig tartanak. Ekkor a pályázónak be kell mutatnia a büntetlen előélet igazolására szolgáló erkölcsi bizonyítványát, valamint az érettségi bizonyítvány hiteles másolatát. Amennyiben a jelentkező még hallgató, úgy a hallgatói jogviszony igazolást is kérhetik, valamint az egyéb médiaszakmai végzettséget igazoló dokumentumokat is, ha esetleg vannak ilyenek. A bírálat és a pályázók értesítésének határideje várhatóan 2023. szeptember 7.

A pályázati felhívásban szereplő részletes információkat itt tudod megtekinteni.

A képen egy rádióstúdió belső tere látható
Ha érdekel a TV vagy a rádió világa, akkor augusztus 4-ig tudsz jelentkezni a tehetséggondozó programra (Fotó: 123rf.com)

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó