Az egyetemisták számára a felsőoktatás világszerte jelentős anyagi terhet jelenthet. Hazánkban számos ösztöndíj és támogatás áll a hallgatók rendelkezésére, amelyek megkönnyítik a tanulmányok finanszírozását. Ráadásul itthon a többség számára az állami finanszírozott képzések miatt a felsőoktatási tanulmányi képzés ingyenes. Sokféle ösztöndíj, képzési formába épített fizetés és a diákhitelezés is segít, hogy anyagilag is biztonságban érezhesse magát a hallgató.
Sok kihívással jár az egyetemkezdés, a lakhatás mellett az egyik legégetőbb a megélhetés biztosítása és az anyagi biztonság megteremtése. Szerencsére, ha több lábon állsz, elkerülheted a nagy nehézségeket. A teljesítményalapú ösztöndíjak elsősorban a felsőbb évesek számára elérhetők, míg a szociális alapúak azoknak is, akik most kezdik meg a tanulmányaikat. A diákhitelezés világszerte elterjedt, és Magyarországon különösen előnyös lehetőségeket kínál a tanulóknak. A Diákhitel1 és Diákhitel2 rendkívül kedvező feltételeket biztosít, és a családtámogatási kedvezmények tovább könnyítik a hallgatók terheit később, a törlesztés során. Ezenkívül érdemes olyan munkát vállalni az egyetem mellett, amely az adott szakhoz köthető. A duális képzés, a diákmunka és a szakmai gyakorlat is lehetőséget biztosít arra, hogy a diákévek alatt stabil anyagi háttered legyen, miközben értékes munkatapasztalatot szerzel, ami a munkaerőpiacon később pályakezdőként is elengedhetetlen.
Duális képzés
A felsőoktatási intézmények és a vállalatok együttműködésében a duális hallgató egy központi felvételi eljárás során felvételt nyer a választott intézménybe, és kiválaszt egy céget is, amely közreműködik a képzés megvalósításában. Fontos idejében tájékozódni arról, melyik intézmény milyen szakon indít duális képzést, és arról, mely cégekkel áll kapcsolatban az általad választott egyetem. A sikeres felvételi értesítőt követően egy vállalatot is választanod kell, ahová menni szeretnél. A cégeknek szintén van egy kiválasztási folyamata, hogy mely diákkal folytatják együtt a képzést, ebbe a felsőoktatási intézményeknek nincs beleszólásuk.
Diákmunka
Számos lehetőség kínálkozik, ha munkát keresel. Az egyik legegyszerűbb megoldás, ha diákszövetkezeten keresztül találod meg azt. Ilyenkor a szövetkezet vállalja az összes adminisztratív feladatot, így neked nem kell mással foglalkoznod, csak a munkavégzéssel. A cég intézi az adóbevallást, a bejelentést és minden adózással kapcsolatos ügyet, emellett folyamatosan kapcsolatban áll a munkáltatóval is, ezzel jelentős időt takarítva meg neked, hiszen a legtöbb adminisztratív terhet leveszik a válladról.
Gyakornoki pozíciók
Sok diplomához elengedhetetlen a kötelező szakmai gyakorlat elvégzése. Egy gyakornoki pozíció rengeteg előnnyel járhat, a legfontosabb, hogy tapasztalatot szerzel, ami később segíthet a választott szakmádban való elhelyezkedésben. Emellett olyan környezetet ismerhetsz meg, ami a jövőbeli munkahelyedhez hasonló, és értékes kapcsolatokra tehetsz szert, amelyek a későbbiekben hasznosak lehetnek. Az ilyen pozíciókat kínáló cégek gyakran hosszú távú együttműködéseket keresnek diákokkal, így esélyed nyílik biztos állásra, sőt akár teljes munkaidős pozícióra is.
Ösztöndíjak egyetemistáknak
A felsőoktatásban több különböző típusú ösztöndíj és támogatás létezik, amik segíthetnek a tanulmányaid finanszírozásában. A teljesítményalapúak általában csak felsőbb éveseknek elérhetők, de a szociális alapúak között van olyan, amely az egyetemre éppen beiratkozók számára is megpályázható. Érdemes tájékozódni a választott intézmény felületein, valamint az önkormányzati és más, tehetségalapú ösztöndíjak felől is.
Szociális alapú ösztöndíjak
A szociális alapú ösztöndíjak a rászoruló nappali tagozatos, államilag támogatott képzésben résztvevőknek nyújtanak támogatást. Ezek leginkább havi folyósításúak, amelyekre minden aktív félévben újra kell pályázni, de létezik rendkívüli esetben pályázható is. Minden magyar állami ösztöndíjas képzésben részt vevő rászoruló hallgató (fogyatékossággal élő, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva és félárva) megpályázhatja az alaptámogatást az első félévre való beiratkozáskor, ami az iskolakezdést segíti.
Bursa Hungarica
Ez egy felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszer, amelynek a célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló diákok tanulmányainak támogatása. A Bursa Hungaricát önköltséges képzésben résztvevők is elnyerhetik. Az ösztöndíj két részből áll: az egyiket a lakóhelyed szerinti települési vagy vármegyei önkormányzat, a másik felét pedig a felsőoktatási intézmény biztosítja. A pályázat benyújtásáról a helyi önkormányzat vagy az egyetem honlapján tájékozódhattok.
Teljesítményalapú ösztöndíjak
Ezekhez vagy szorgalomra és jó tanulmányi eredményre, vagy kiemelkedő verseny-, sport-, esetleg közösségi eredményekre van szükséged.
Tanulmányi ösztöndíj
Tanulmányi ösztöndíjban csak államilag támogatott nappali képzésben résztvevők részesülhetnek. Ezt nem szükséges megpályázni, tanulmányi eredmény (például kreditindex, átlag, szakátlag) alapján utalják.
Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj
A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra államilag támogatott és önköltséges nappali tagozatos hallgatók is pályázhatnak, akik a pályázati feltételeknek megfelelnek.
Intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj
Az ösztöndíjra minden nappali tagozatos pályázhat, aki a tantervi követelményeken túlmutató kiemelkedő tudományos, sport– vagy művészeti tevékenységet végez.
Közéleti ösztöndíj
A közéleti ösztöndíj pályázat feltételeit az adott felsőoktatási intézmény határozza meg, de általánosságban elmondható, hogy azok nyerhetik el, akik az egyetemi vagy kari közéletben kiemelkedő, a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végeznek.
Szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy ez a gyűjtés csak egy áttekintés, a pontos lehetőségekről az egyetemed honlapján, a tanulmányi osztályán érdemes tájékozódni.
Diákhitel
Ha esetleg anyagi nehézségeid vannak, a diákhitel a legmegfelelőbb termék, ami kiváló lehetőség a tanulmányaid finanszírozására. A kedvező hitelkonstrukciók segítségével gondtalanabbul élheted át az egyetemi éveket. Emellett fontos, hogy készíts havi költségvetést, és tartsd nyilván a kiadásaidat. Így könnyebben elkerülheted a felesleges költéseket és megtakaríthatsz a jövőre. Fontos, hogy a diákhitelt legegyszerűbben a Neptun-rendszeren keresztül igényelheted.
Diákhitel1, Diákhitel2, képzési hitel
A spórolás nem feltétlenül jár megszorításokkal. Sokszor elegendő, ha tudatos döntéseket hozunk, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a kiadások és a megtakarítások között. Például a szórakozásra és a szabadidőre fordított költségek mérséklésével is lehet pénzt félretenni anélkül, hogy jelentősen csökkenne az életminőségünk. Azonban bizonyos esetekben a spórolás nem elegendő, különösen, ha nagyobb kiadások merülnek fel, mint például a tandíj vagy egy új elektronikai eszköz vásárlása. Ilyenkor érdemes lehet a diákhitelen elgondolkodni, amely segíthet áthidalni a pénzügyi nehézségeket. A hatékony pénzgazdálkodás kulcsa a tudatosság és az előrelátás. A Diákhitel1 egy szabad felhasználású kölcsön, amely segít a mindennapi kiadások fedezésében. Legnagyobb előnye, hogy nincs megkötés, így teljes mértékben arra költheted, amire a felsőoktatási éveid alatt szükséged van. Ez a rugalmasság különösen fontos, mivel bármikor előfordulhatnak váratlan kiadások. A Diákhitel2 ezzel szemben célzottabb lehetőség, hiszen kizárólag a tandíj kifizetésére használható fel. Előnye, hogy kamatmentesen igényelhető, így lehetővé teszi, hogy túlzott pénzügyi terhek nélkül folytathasd az önköltséges tanulmányaidat. A Képzési Hitel egy speciális termék, amely a felnőttképzésben résztvevők számára elérhető. A munka melletti továbbképzés gyakran anyagi kihívást jelenthet, különösen, ha valaki átképzésre vagy új készségek elsajátítására készül. Ez a hitel biztosítja, hogy a képzési költségek ne álljanak a szakmai fejlődésed útjában. Sőt, ma már abban is számíthatsz segítségre, hogyha családot alapítasz, kedvezményeket kapsz a visszafizetésben.
A Diákhitel törlesztése, előtörlesztése, szüneteltetése
A diákhitel igénylése előtt több kérdés is felmerülhet benned, főleg a határidőkkel és a törlesztéssel kapcsolatban. A törlesztést legkésőbb a hallgatói jogviszony megszűnése utáni negyedik hónapban kell elkezdened. Természetesen van lehetőség előtörlesztésre is, ami bármikor, költségek nélkül megoldható: lehetőséged van rendszeres vagy alkalmi előtörlesztésre is, attól függően, hogy mennyi pénzt szeretnél a hitelbe előre befizetni. Akár a teljes kölcsöntartozásodat is visszafizetheted, minden pluszköltség nélkül.
Mikor lehet szüneteltetni a törlesztést?
Ha gyermeket vársz vagy gyermeket szülsz, akkor a diákhitel-törlesztésed szünetelhet, egészen a gyermek hároméves koráig. Ez mind a Diákhitel1, mind a Diákhitel2 esetében érvényes. Ha gyermeket nevelsz, és jogosult vagy gyermekgondozási segélyre (gyes), gyermekgondozási díjra (gyed) vagy gyermeknevelési támogatásra (gyet), a törlesztés szüneteltetése továbbra is lehetséges. Ha egészségügyi problémák miatt esetleges anyagi nehézségeid vannak, és átmenetileg képtelen vagy a törlesztésre, lehetőséged van arra, hogy orvosi igazolás bemutatása mellett kérelmezd a visszafizetés halasztását. A diákhitel szüneteltetése több élethelyzetben is lehetséges, és jelentős könnyítést nyújthat. A hossza attól függ, hogy milyen okból kéred azt. Például a gyermek születése esetén a törlesztés akár három évig is szünetelhet, míg munkanélküliség esetén legfeljebb két évre kérheted a halasztást.
A diákhitel lehetővé teszi, hogy az aktuális anyagi helyzetedtől függetlenül folytathasd a tanulmányaidat anélkül, hogy aggódnod kellene a kiadások miatt. Ez a kölcsön befektetés a jövődbe, hiszen a magasabb végzettség jobb álláslehetőségeket és nagyobb fizetést biztosít. Ráadásul a diákhitelt csak a tanulmányaid befejezése után kell elkezdened törleszteni. E kölcsön segítségével a tanulásra koncentrálhatsz, miközben biztosítod a jövőbeni karriered és az anyagi biztonságod alapjait. Érdemes tehát a jövőbe fektetni, hiszen a visszafizetésben is számos segítséget nyújt a Diákhitel, ha családalapításban is gondolkodsz.
(x)