Feltser László asztalossal készített interjúm során az asztalos szakma mindennapi szépségeiről és kihívásairól is beszélgettünk.

Mennyi idő kell szerinted ahhoz, hogy mint asztalos saját műhelyből, egyedül tudjon valaki dolgozni? Neked mennyi idő kellett?

Miután a technikusi papírt megszereztem 3-4 évig egy asztalosnál dolgoztam, és ő támogatott abban is, hogy apróbb, picike saját munkákat is elkezdjek már az ő műhelyében. Ez egy nagyon jó megállapodás volt közöttünk, hogy amikor én saját munkán dolgozom, akkor visszafelé pörög az órám és a bérem, de használhatom a szerszámait és a műhelyét.

Szerintem 4 év után kezdtem el, azzal a gimis osztálytársammal, akivel a sulit is elvégeztem, egy közös műhelyt kialakítani. Körülbelül még másfél év telt el, mire a mérleg arra billent, hogy több volt a saját munkám, illetve munkánk, mint amennyi ennél az asztalosmesteremnél. Ekkor váltunk el egymástól, és indítottam el egy saját vállalkozást a kollégámmal.

Tehát nekem 4-5 évbe telt az önállósodás. Ennyi szerintem szükséges, és hát még ezután is bukdácsol az ember.

Hogy néz ki egy napod? Mennyit dolgozol egy nap?

Az én életem egy picit annyiban extra, hogy négygyerekes édesapa vagyok, és itthon van a műhelyem. Ha a családban bármi miatt ugrani kell, akkor én vagyok leginkább az ugrasztható. Tehát nem annyira mérvadó, hogy én mennyit és mikor dolgozom. Amikor nem ebben a rendszerben dolgoztam, akkor lehetett éjt nappallá téve dolgozni, időnként este visszajárni, olyan műveleteket megcsinálni, ami után éjjel pihentetni kell az anyagot, többek között ilyen a felületkezelés.

A normál nyolcórás üzemmód általános a faiparban. A legeslegnagyobb cégek dolgoznak több műszakban is talán, de én azt látom, hogy nem jellemző, mert azért ebben az iparágban fennállhat a sérülés veszélye, és a többműszakos munkarendben ennek nagyobb az esélye.

Milyen bútorokat, tárgyakat készítesz?

Gyakorlatilag mindenféle faiparban megtalálható anyagból gyártok bútort (tömörfa, furnérozott, laminált forgácslap stb.), illetve egyéb belsőépítészeti tárgyakat, lépcsőt, beépített bútorokat, konyhákat, szekrényeket, néha akadnak különleges felkérések is, nemrég szobortalapzatot készítettem. Ezenkívül minimálisan az ácsszakmát súrolva is próbálok megoldani feladatokat: teraszfedést, kocsibeállót, fészert, kerti tárolót. 

Én úgy látom, hogy ha az ember picibe csinálja, akkor nagyon nehéz szakosodni egy területre. Én abban szocializálódtam, mivel a 2008 körüli válságban indultunk el, hogy bármilyen munka adódott, azt meg kellett fogni. Ez a szemlélet egy kicsit meg is maradt bennem. Amelyik munka egy kicsit is érdekesnek tűnik a számomra, vagy azt gondolom, hogy meg tudom csinálni, értek hozzá, azt megpróbálom elkészíteni. Így nem válik unalmassá a munka.

Honnan jönnek az ötletek új bútorok, termékek megalkotásához?

Ez nagyon nehéz. Az asztalos általában megrendelésre dolgozik, követi a trendeket, ahogy a megrendelők is, ami megköti a kezét. Ám sokszor maga a vevő sem tudja pontosan, hogy mit szeretne, milyen anyagból, segíteni kell neki kitalálni, megtervezni mire is van szüksége, igénye.

Abban az esetben, ha már nincsen anyagi görcs vagy túlzottan szigorú keretek, akkor lehet a legjobban elkezdeni konstruktívan ötletelni, szabadon gondolkodni, és a saját ötleteket felvetni, megvalósítani.

A külső körülmények is hatással lehetnek erre, én például a Covid időszakában próbáltam megtervezni egy fejlesztő játékot gyerekeknek, olyat, amit a lakásban beszorulva is könnyen lehet használni.

Milyen fórumon adod el a termékeidet?

Sehol nem hirdetem magamat, viszonylag olyan körben mozgok itt Budapesten, hogy nem szükséges hirdetnem, megy a szájról szájra terjedés, a megrendelőim tovább ajánlanak, a munkáimat látva keresnek meg.

Amikor a Covid időszakában gyártottam gyerekbútort, fejlesztőeszközöket, akkor a közösségi médiában, egy erre szakosodott csoportban hirdettem.

Ha újra szakmát választhatnál, akkor is az asztalos szakma mellett döntenél vagy mást tanulnál?

Őszintén szólva nagyon szeretem, ha innen nézem, akkor nem választanék mást. Ami viszont nehéz benne, és egy picit keseríti a hétköznapokat, hogy irtózatosan gépigényes. Sok éve vezetek arról statisztikát, hogy mi a fenntartási költség. Nagyon picibe csinálom, egyedül, de így is a bevétel 15-20 százaléka gépre megy el, 5 százalék pedig a fenntartásra. A fejlesztés pedig a bevétel függvényében változhat, és ez soha nem áll meg. Mire azt gondolná az ember, hogy megvan mindene, akkor kezdheti elölről.

Ebből a szempontból elég nehéz, ezenkívül ez egy fizikai munka, tehát évente, kétévente tönkremegy a hátam, és járkálhatok gyógytornászhoz. Ilyen szempontból sem könnyű, de nagyon szép és kreatív szakma. Én talán újraválasztanám.

Ha kíváncsi vagy az interjú első felére, amelyben az asztalosság felé vezető útról, a gyakorlat szerzésről és a szakképzésről volt szó, itt megtalálod: