A megelőzés csak együttműködéssel lehet igazán hatékony – ez a gondolat hatotta át a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) negyedik alkalommal megrendezett Bűnmegelőzési Expóját, amelynek egyik kiemelt témája idén a drogprevenció volt. A Teve utcai rendőrpalotában megtartott rendezvényen közel 400 meghívott vett részt: szakemberek, pedagógusok, gyermekvédelemmel foglalkozó kollégák, iskolaőrök, szülők és civil szervezetek képviselői.
Az esemény célja az volt, hogy teret adjon a párbeszédnek és az együtt gondolkodásnak – hiszen a gyermekek, fiatalok biztonsága, testi-lelki egészsége közös felelősségünk.
Élő könyvtár, színházi előadások, podcast bemutató tették igazán tartalmassá a Bűnmegelőzési Expo rendezvényét
A programban többek között szó esett a kábítószer-használat megelőzéséről, a gyermekvédelem aktuális kihívásairól, az internetes csalások elkerüléséről és az áldozatsegítés lehetőségeiről. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül ismerhették meg, hogyan lehet időben felismerni a baj jeleit – legyen szó szenvedélybetegségekről, online veszélyekről vagy bántalmazásról.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberei a digitális világ biztonsági kihívásaira hívták fel a figyelmet. Emellett a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy banki csalásokat szimuláló tesztprogramot mutatott be, amely hasznos lehet akár oktatási célokra is.
Különleges lehetőséget kínált az „élő könyvtár” program, amelyben a résztvevők személyesen beszélgethettek pszichológusokkal, terapeutákkal, traumatológus szakorvossal – így mélyebb betekintést nyerve az egyes területekbe. A színházi előadások pedig érzékletesen mutatták be, milyen láthatatlan veszélyek leselkedhetnek a fiatalokra a mindennapokban.
Az eseményen bemutatkozott a Budapesti Zsaruk Podcast új rovata is: „Mit csinál a gyerekem? És én, mit csináljak?” – amely gyakorlati tanácsokat ad a szülőknek, pedagógusoknak, és minden felnőttnek, aki felelősséget érez a gyerekekért.
Ahogy a BRFK fogalmazott:
„Egy ilyen rendezvény ereje nemcsak a programokban rejlik, hanem abban is, hogy különböző szakterületek képviselői találkoznak, tapasztalatot cserélnek, és közösen keresnek válaszokat a társadalmi problémákra. A Bűnmegelőzési Expo mára nemcsak egy esemény – hanem egy mozgalom, amely új ötleteket, együttműködéseket és szemléletformáló kezdeményezéseket hív életre.”
Forrás: MTI