Global Talent Mentoring – Felhívás a STEMM tudományterületek iránt érdeklődő fiataloknak

Szerző: | 2023. május. 31. | Fősodor

A kép egy nagyító alatt lévő embert illusztrál.

Az Európai Tehetségközpont – Budapest pályázatot hirdet a STEMM tudományterületek iránt érdeklődő, 15–19 év közötti fiatalok számára, globális tehetséggondozó programba való bekerülésre. A Global Talent Mentoring programba egy kétlépcsős beválogatási eljáráson keresztül lehet pályázni. Az első fordulóra 2023. július 15-ig lehet jelentkezni.

Miről szól a Global Talent Mentoring program?

A nemzetközi tehetséggondozó program 2021-ben indult. Kiemelkedően tehetséges, erős motivációval rendelkező fiataloknak nyújt ingyenes lehetőséget a világ legkiválóbb nemzetközi mentorai által személyes szakmai támogatásra a STEMM (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika, illetve orvostudomány) tudományterületeken belül.

A program a középiskolai tanulmányaitól egészen a felsőfokú tanulmányaik végéig támogatja a programba bekerült tehetséges diákokat. Különböző tevékenységek révén egyedülálló szakmai fejlődést biztosít a résztvevőknek.

Mit nyújt a tehetséggondozó program?

A Global Talent Mentoring alap szolgáltatása a résztvevők egyéni mentorálása, amely kifejezetten erre a célra kialakított zárt, online platformon keresztül történik. A mentor-mentorált párosok kialakításakor kiemelt hangsúlyt kap, hogy a mentor szakterülete igazodjon a mentorált tanuló érdeklődési területéhez.  

A mentorálási folyamat támogatására a Global Talent Mentoring online platformján képzési segédanyagok, valamint a célirányos együttműködés tervezésére alkalmas eszközök állnak a résztvevők rendelkezésére. Ezen felül a programcsapat minden mentor-mentorált páros együttműködését figyelemmel kíséri, az egyes párosok munkáját személyes tanácsadó is segíti.

Az online felületen a mentoráltnak biztosított az a lehetőség is, hogy ne csak saját mentorukkal, hanem a többi résztvevővel is kommunikáljanak.  Rendszeres online találkozók, fórumok, chat-szobák segítik a kapcsolattartást és a hálózatépítést.  A program a hálózatépítés mellett a szakmai együttműködések kialakításában is támogatja a résztvevőket. Bárki indíthat közös projektet egy, vagy több résztvevő bevonásával. A projekt eredményes megvalósításához egy, erre a célra fejlesztett eszköz is felhasználható.  

A kép a mentoráláshoz kapcsolódó szófelhőt illusztrálja.
A Programon belül számos, nem mindennapi tevékenységen keresztül egyedülálló szakmai fejlődésre van lehetőség: egyéni mentorálás, hálózatépítés, együttműködés. (Fotó:123rf)

Hogyan kerülhetsz be a programba?

A Global Talent Mentoring program azokat a fiatalokat keresi, akik már komoly érdeklődést tanúsítanak a STEMM tudományok egy konkrét területe iránt. A határozott szakmai elképzelések mellett a résztvevők program iránti elköteleződése is meghatározó.  

A programba egy kétlépcsős beválogatási eljáráson keresztül lehet pályázni. 

Az első fordulóban a pályázatokat a Global Talent Mentoring hivatalos partnereinek kell megküldeni. A Matehetsz, mint a Global Talent Mentoring hivatalos partnere a honlapján közzétett  felhívás keretében keresi majd azokat a fiatalokat, akik szívesen pályáznának a programba való bejutásra, és szakmai teljesítményük és érdeklődésük, elkötelezettségük, valamint angol nyelvtudásuk megfelel az elvárásoknak. 

Minden fiatal, akinek a nevezését a Matehetsz elfogadja és hivatalosan továbbítja a Global Talent Mentoring részére, 2023. szeptemberében egyéni meghívást kap a Program jelentkezési felületére. Ekkor kezdődik a második forduló. 

A komplex, angol nyelvű pályázati folyamat végén pedig a jelentkezőket a Global Talent Mentoring nemzetközi irodája értesíti pályázatának eredményéről.

Tehetség + kemény munka=siker
A siker egyik fontos kulcsa a tehetség. (Fotó:123rf)

Pályázati feltételek

  • 15-19 éves életkor.
  • A Program közös nyelve az angol, így a részvételhez kommunikációképes angol nyelvtudás szükséges.
  • Kiemelt érdeklődés a STEMM tudományok egyik területe iránt.
  • A MATEHETSZ honlapján található kitöltött angol nyelvű online pályázati adatlap beküldése.
  • Legfeljebb 2000 karakter terjedelmű, angol nyelvű motivációs levél az eddigi életút, elért eredmények és célok leírásával és hogy miért szeretnél részt venni a programban.
  • Adatkezelési hozzájárulás (kiskorú esetén a törvényes képviselő által aláírva).
  • Illetve az adatlaphoz kapcsolódó, a honlapra feltöltött ajánlólevél az alábbi szervezetek, személyek egyikétől:

Középiskolai OKTV felkészítő tanárok

Kutató Diákok Mozgalma

Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája

Kutató Tanárok Országos Szövetsége

Magyar Innovációs Szövetség

MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány

Neumann János Számítógéptudományi Társaság

Nők a Tudományban Egyesület

Kitől lehet további információt kérni a pályázati felhívással kapcsolatban?

Telefon: +36-1-787-0597, e-mail: network@talentcentrebudapest.eu

A teljes kiíráshoz látogasd meg a kiíró honlapját.

A szerzőről:

Oláh Erika
Széleskörű tapasztalatot szerzett a hazai oktatási rendszer működéséről. Részt vett az oktatás, a szakképzés területeinek fejlesztésében. Kiemelten fontosnak tartja a továbbképzéseket, a gyermekkori fejlesztéseket, a készségek fejlesztését. Elhivatott abban, hogy az oktatásban résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi tevékenységeik során alkalmazni tudnak. Mottója: Közös jövőnk alapja a ma gyermekeinek fejlesztése.