1965. szeptember 8-án az UNESCO a teheráni világkongresszuson döntött arról, hogy szeptember 8-át az írni-olvasni tudás nemzetközi napjának nyilvánítja. A döntés célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az írástudatlanság problémájára, amely még napjainkban is hatalmas gondot jelent. A világon közel egy milliárd írástudatlan felnőtt él, ezek jelentős része, mintegy kétharmada nő. Szeptember 8-án az UNESCO díjakat ad át azoknak, akik az írástudatlanság ellen harcolnak.

Miért okoz olyan nagy problémát az írástudatlanság?

Az írás nem viccből alakult ki, hanem azzal a céllal, hogy az emberek közötti információáramlás biztosított legyen. Emellett minden felfedező, tudós, író lejegyezte a gondolatait, tehát az emberiség elmúlt évezredei alatt felhalmozott tudás mind írott formában érhető el. Az, aki nem tud írni, nagy valószínűséggel nem tud olvasni sem. (Egyértelmű lenne, hogy aki nem tud írni, az nem tud olvasni, de ez nem ilyen egyszerű, hiszen a látássérültek nagy része nem tud írni, vagyis nem látja, hogy mit ír le, de a Braille-írásnak köszönhetően meg tudják tanulni az olvasást.) Röviden összefoglalva: aki írástudatlan, és nem tud olvasni, az előtt bezárul a tudás kapuja is, ami azt jelenti, hogy csak a tapasztalatai alapján tud tanulni, és sokkal kevésbé fogja érteni az őt körülvevő világot.

Gondolj csak bele, ha elmész a boltba, és nem tudod elolvasni, hogy milyen termék mennyibe kerül, vagy épp mit tartalmaz, milyen veszélyeket hordoz, akkor nem tudod, hogy mit vegyél. Ez magával vonja azt, hogy kitapasztalod, mi az, ami neked jó, de nem tudod, hogy az adott terméket hogyan használd, mire kell fokozottan figyelned. És ez még csak a bolt, akkor nem beszéltünk arról, hogy a hivatali, ügyvédi, pénzügyi, egészségügyi stb. ügyintézés milyen nehézségeket okozhat a későbbiekben, és mennyiszer verhetnek át olyan emberek, akik tudják, hogy nem tudod értelmezni a leírtakat.

Mit jelent az írni-olvasni tudás és az írástudatlanság?

Az írás és az olvasás alapvető készségek, mégis nagyon sok kompetenciához kapcsolódnak. Az angol nyelvben – és a tudományos meghatározások során –  a literacy szót használjuk az írni-olvasni tudásra. Ennek alapján elkülönítünk speciális területeket, például a „computer literacy” (számítógépes írástudás), a „financial literacy” (pénzügyi jártasság), „quantitative literacy” (mennyiségi írástudás), stb. Azonban ezeket a fogalmakat nem arra használjuk, hogy azt fejezzük ki, hogy valaki képes-e írni, hanem azt, hogy egy bizonyos készsége mennyire fejlett, tehát hogy milyen az adott területen a hozzáértése, a képessége. Például a „computer literacy” (számítógépes írástudás) erősen köthető a digitális kompetenciához, ami kulcskompetencia.

A valódi írni-olvasni tudás minden esetben a társadalmi-kulturális közeg függvénye. Másképp beszélünk akkor, amikor meg akarjuk magunkat értetni, és másképp használjuk a nyelvet akkor, amikor egy tudományos témában nyilvánulunk meg. Ennek eredményeképp lehet, hogy tudunk írni és olvasni, de szakmai témákban szövegalkotás során gyengébben teljesítünk, nehezebben fogalmazunk, esetleg a szakszövegeket értelmezzük nehézkesen.

Analfabetizmus és funkcionális analfabetizmus

Két olyan fogalom is van, amelyet a magyar nyelvben gyakran használunk, ha az írás-olvasás kerül szóba. Az egyik ilyen fogalom az analfabétizmus, a másik a funkcionális analfabetizmus. Az, aki egyáltalán nem tud írni-olvasni, analfabéta. Ilyenek a kisgyerekek, akik még nem tanultál a betűvetést, vagy azok a felnőttek, akik kiestek az iskolarendszerből, vagy soha nem is tanultak benne.

A funkcionális analfabetizmus ezzel szemben azt jelenti, hogy az egyénnek megvan az írás- és olvasáskészsége, de nem elég fejlett a mindennapi élet követelményeinek teljesítéséhez. Például le tudja írni a nevét, ismeri a betűket, de nem fejlesztette az írás- és az olvasási képességét készségszintre, így gondot okoz neki például a folyékony olvasás, vagy az olvasott szöveg értelmezése.

Hazánkban, sőt Európában az általános tankötelezettség bevezetésének hozománya, hogy kevés a felnőtt analfabéta. Azonban nagyon sok olyan ember él a kontinensen, és így Magyarországon is, akik funkcionális analfabéták.

Az írástudatlanság helyzete hazánkban

Ami jó hír, hogy hazánkban az analfebéták, tehát azok a személyek, akik írni-olvasni egyáltalán nem tudnak, nagyon kevesen vannak. A felmérések szerint a magyarok 99,1 százaléka tud írni-olvasni, ami egy nagyon jó arány más országokkal összehasonlítva. (Természetesen ez is függ attól, hogy milyen gazdasági és kulturális helyzetű országgal hasonlítjuk össze hazánkat.) Azonban a funkcionális analfabéták száma nagyon magas hazánkban, a felmérések és a becslések alapján elmondható, hogy a magyar lakosság negyede (25 százaléka) funkcionális analfabéta. Számukra tehát problémát okoz egy számla vagy egy hivatalos papír értelmezése és kitöltése, emellett könnyen becsaphatók, átverhetők. Nem lehet pontosan megmondani, hogy a funkcionális analfabetizmus terjedéséért mi a felelős, de az biztos, hogy az oktatási hiányosságok mellett nagy szerepet játszik a televízió és az internet is, amelyek képesek arra, hogy szórakoztassanak, lekössenek minket, és közben nem kell az agyunkat használnunk.

Ennél sokkal rosszabb eredményeket hozott a tavalyi kompetenciamérés, amelyet az Oktatási Hivatal készített az általános iskolákban, a végzős évfolyamon. A felmérésből az derült ki, hogy a résztvevő közel 90 ezer diák 40 százaléka, országosan körülbelül 36 ezer gyerek alapszinten sem képes szöveget értelmezni. Ez tehát azt jelenti, hogy ezek a gyerekek el tudják olvasni a magyar nyelven írt szavakat, de nem értik a mondatok által hordozott információ lényegét. Ez azért nagyon veszélyes, mert az, akiknek a szövegértési alapkompetenciája nem fejlett, gyakorlatilag semmit nem tud megtanulni. Nem lesz képes érettségit szerezni, szakmát tanulni, nem tud továbbtanulni, nem lehet őt átképezni, hiszen nem lesz képes tanulni, amíg nem tudja értelmezni a könyvekben összegyűjtött tudást.

Ha szereted a magyar nyelvet, és szeretsz írni, akkor érdekelhet a nyelvtani kvízünk, amelyet itt találhatsz meg.