Emelkedik a pedagógusok bére 2024. január 1-jétől

Szerző: | 2024. január. 3. | Fősodor

A képen egy pedagógus és gyerekek láthatók a tábla előtt, tanítás közben.

A Kormány döntése alapján 2024. január 1-jével 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok átlagbére. A Kormány célja, hogy 2024-ben a pedagógus átlagbér elérje a diplomás átlagbér 71,8 százalékát.

Új, megemelt bérsávok

A pályakezdő gyakornokok fizetése a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 ezer forintos illetményhez képest 528.800 Ft-ra emelkedik, és ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek. A tanárbéremelés koncepciója szerint a Kormány célja, hogy 2024-ben a pedagógus átlagbér elérje a diplomás átlagbér 71,8 százalékát. 

A január 1-jétől alkalmazandó új bérsávok szerint a pedagógus havi illetménye pedagógus I. besorolás esetén bruttó 538 ezer forintnál, pedagógus II. kategóriában 555 ezer forintnál, mesterpedagógusnál 630 ezer forintnál, kutatótanár esetében pedig 750 ezer forintnál nem lehet kevesebb.

A Belügyminisztérium közleményében úgy nyilatkozott, hogy a belügyi tárca javaslata alapján a mesterfokozat meglétét további két százalékos, a matematika, digitális kultúra, természettudomány-környezettan, fizika, kémia, biológia, földrajz szakos szakképzettséget pedig az e tantárgyakat tanító pedagógusok vonatkozásában további négy százalékos illetményemeléssel ismerné el.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a bérsávok emelése mellett a pedagógusok minősítésének rendje, és az intézményi tanfelügyelet eljárásai is változnak. (Fotó: 123rf.com)

A februári kifizetéshez szükséges forrásokat is biztosítják 

A kormány határozatban rendelkezik arról, hogy az emelt bérek februári kifizetéséhez szükséges forrásokat mind az állami, mind az egyházi és magánintézmények fenntartói számára biztosítsák a központi költségvetés terhére. 

A béremelés további eszközeként a kormány azt is tervezi, hogy ha a pedagógusnak három munkában töltött éven át nem emelkedne a fizetése – a magasabb fokozatba történő átsorolásból vagy a teljesítményértékelés eredményeként magasabb összegű illetmény megállapításától eltekintve –, akkor a havi illetményét legalább 2,5 százalékkal kell emelni.

Újraszabályozzák a minősítés és a tanfelügyelet eljárásait

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a pedagógus minősítés és az intézményi tanfelügyelet eljárásait is újraszabályozzák. Az új szabályok értelmében a pedagógus minősítés önkéntessé válik, az előmenetelhez szükséges gyakorlati idő pedig jelentősen csökken. Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a pedagógus tanfelügyelet és az intézményvezetői tanfelügyelet megszűnik. 

Forrás: MTI

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.