40 éves az István, a király rockopera

Szerző: | 2023. augusztus. 28. | Kikapcs

Az IStván, a király rockopera lemezborítója látható a képen

40 éve, 1983. augusztus 18-án, a városligeti szánkózódombon mutatták be először az István, a király című rockoperát. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy azóta a darab zenei részletei megjárták már a színházakat, művelődési központokat, házibulikat egyaránt, és hatalmas népszerűségre tettek szert. A 40. születésnap alkalmából a Bródy-Szörényi páros alkotta rockoperát újra színpadra állították, és az ünnepi előadását élőben közvetítette a Duna TV a Papp László Sportarénából. A produkciót megújult szereposztással és látványvilággal ezer négyzetméteren mutatták be 2023. augusztus 19-én.

40 évvel ezelőtt

A zenemű alapja Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája volt, amely a Géza fejedelem halála utáni időszakot dolgozta fel 4 részletben. A felépítést a zeneszerző Szörényi Levente és a szövegíró Bródy János megtartotta, és az 1983-as bemutatón 120.000 ember láthatta a végleges művet a Városligetben. A mai Királydombot – amelynek neve a mű alapján született – akkor még Szánkózódombnak hívták. A bemutatón videófelvétel is készült, ez egy egyszerű nyilvános forgatásnak indult, de a nagy sikerre való tekintettel végül többször is megrendezték a darabot a Városligetben. Később Koltay Gábor vezetésével mozifilm született a rockoperából, a zenéjét pedig 4 – akkor még bakelit – lemezen adták ki, és hatalmas sikert aratott. Az eredeti szereposztásban többek között Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Balázs Péter, Deák Bill Gyula szerepeltek.

A képen Vikidál Gyula látható
Vikidál Gyula 40 éve, Koppány ikonikus szerepében (Fotó: István, a király)

40 évvel később

A 40 éves rockoperát 2023. augusztus 19-én teljesen új szereposztásban mutatták be a budapesti Papp László Sportarénában. Istvánt Koltai-Nagy Balázs, Koppányt Baricz Gergő alakítja. A további szereplőket Schell Judit (Sarolt), Horányi Juli (Gizella), Herczku Ágnes (Réka), Köteles Leander (Torda), Orosz Ákos (Asztrik), Kardos-Horváth János (Vecelin), Borbély Richárd (Laborc), Pallag Márton, Krisztik Csaba, Andrássy Máté (főurak) és Sena Dagadu (sámán) játszották. Az előadás színvonalának emelésében közreműködödött a Magyar Állami Operaház Gyermekkara, egy 120 fős tánckar, valamint egy hat fős rockzenekar.

A darabot a Duna TV közvetítette, és most is megtekinthető ezen a linken.

Ha te is a színház szerelmese vagy, akkor érdekelhet a színház- és rendezvénytechnikus szakma, amelyről itt írtunk korábban.

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó