Az aratás a gabonák betakarításának folyamata. Elődeink a nyári napforduló után kezdtek el készülni a gabonák aratására, betakarítására. A jó termés az életet jelentette a következő évre, így az aratás ünnep is volt egyben, amelyhez sok népi hagyományunk és hiedelmünk is kötődik.

A búza érésének három szakaszát ismerjük. Szent György napján, azaz április 24-én szökkent szárba a vetés, és ezen a napon hajtották ki korábban a haszonállatokat is a legelőkre. Június 15-én, azaz Vid napján fejezi be a gabona a növekedést, és végül  június 29-én, Péter-Pál napján már csak érik a gabona, nem nő.

Népszokások aratás során

Az aratás napjának kiválasztása mindig gondos folyamat volt, például sosem időzítették újhold napjára, vagy pénteki napra. A kedd és a péntek a babonák szerint szerencsétlen napnak számított, ha ugyanis ezeken a napokon kezdték az aratást, akkor úgy tartották, hogy üresek lesznek a kalászok. A péntek helyett például már csütörtökön levágtak egy kéve gabonát, hiszen csak elkezdeni nem lehetett a munkát ezeken a napokon, de folytatni már lehetett. A népi legendárium szerint Illés napja sem számított szerencsésnek az aratás kezdetére, mert utóbbi naphoz az a hiedelem kapcsolódótt, hogy az aratókba csaphat a villám.

Nem kezdték meg az aratást akkor sem, ha halott volt a faluban, hiszen az aratás az élet ünnepe volt. Az aratás befejezése előtt több helyen szokássá vált, hogy némi gabonát hagytak a földön a madarak számára, illetve Istennek való felajánlásként egy marék kalászt is hagytak a tarlón, hogy a következő esztendőben a zivatar kárt ne tegyen a vetésben. Az aratás utolsó kévéjének őseink szintén varázserőt tulajdonítottak, abból készítették az aratókoszorút. Ezt a koszorút általában a föld birtokosa kaptam meg, de az utolsó kalászokból minden arató vitt magával egy kalászt, amit otthon a tyúkok elé vetettek, ezzel alapozták meg a tyúkok termékenységét, így reméltek sok tojást.

Régi szokások az aratási munkák után

Noha az aratás az élet ünnepe volt, nem sokaknak volt lehetősége arra, hogy valódi ünnepet rendezzenek a munkák befejezése után. A gazdag családoknak volt elég pénze az ünneplésre, de a szegényebbeknek, illetve azoknak, akik maguknak arattak, csak akkor kellett ünnepséget rendezniük, ha mások is segítettek nekik a betakarításban. Ekkor is csak kisebb vendégségre volt lehetőség, nem igazi népünnepélyre. A gazdagabb családok esetében volt egy régi szokás, amely szerint a gazdának ki kellett mennie megnéznie az aratást, ahol a fiatal lányok és asszonyok szalmakötéllel fonták be a lábát. Ő a szabadsága megváltásáért ennivalót és pénzt ígért, aki ezt elmulasztotta, annak a hiedelem szerint nem eresztett jól a búza.

Az aratás utáni munkák napjainkban

Sokan úgy tekintenek a mezőgazdaság és állattartás ágazatra, hogy a munka csak nyáron zajlik, bár akkor minden napos órát munkával töltenek azok, akik ezzel foglalkoznak. Ezzel szemben az igazság az, hogy az őszi és a téli időszak éppen olyan gondos munkával telik, mint a nyári időszak, csak épp más típusú feladatokat kell ellátnia a gazdáknak.

A gabona és az egyéb növények a betakarításuk után sem maradhatnak magukra. A jó gazda az őszi időszakban nemcsak a gabonát és a terméseket gyűjti össze, hanem ezeket azonnal fel is dolgozza, tartósítja. A lágyszárú haszonnövények esetében nem csak a terméseket kell betakarítani, hanem meg kell jelölni azokat a növényeket, amelyek magjait a következő évben vetni akarjuk, és ezeket el kell tenni olyan módon, hogy az őszi-téli időszakban ne rohadjanak meg, és ne is hajtsanak ki.

A kerti növények felesleges részeit el kell távolítani a földből, és ez az az időszak, amikor el kell kezdeni a földdel foglalkozni. Ilyenkor kell megalapozni azt a folyamatot, ami a jövő évi termést adja majd. Ehhez a földet meg kell tisztítani a felesleges növényektől, kövektől, át kell forgatni, valamint el kell dönteni, hogy mely területre milyen vetést tervez a gazda a következő évben. A trágyázás ugyan csak tavasszal kezdődik, de a föld fizikai előkészítését már az őszi időszakban el kell kezdeni.

Emellett nem szabad elfelejteni azokat az eszközöket sem, amelyekkel a mezőgazdasági munkákat végzik. Az őszi-téli időszak alkalmas arra, hogy az eszközöket javítsuk, megújítsák, a hibás részeket cseréljék, ezzel is készülve a következő nyár munkafolyamataira. Ha pedig már a javításokról beszélünk, akkor nem szabad megfeledkezni az eszközpark mellett az épületekről sem. Ha csak egy kisebb istálló tartozik a gazdasághoz, még azt is elő kell készíteni a hidegebb időszakra, hiszen ősszel már elkezdik visszaterelni az állatokat a legelőről a fedett épületekbe (istállókba, ólakba stb.). Felül kell vizsgálni az állatállományt, fel kell őket készíteni a hűvösebb időre, és alkalmassá kell tenni a lakóhelyüket arra, hogy a lehető legkevesebb betegség támadhassa meg őket. A haszonállatok esetében kifejezetten sok ilyenkor a munka, de ezek attól függenek, hogy mely állatokról beszélünk. Ilyenkor esedékes a lovak újrapatkolása, a juhok évi másodszori nyírása, illetve annak eldöntése, hogy mely állat maradhat a gazdaságban, és melyik kerül eladásra, esetleg feldolgozásra.