Vannak olyan hagyományok, amelyek nem a keresztény vallás ünnepi rítusaiból erednek. Ezek a népszokások a vallási rítusokkal párhuzamosan fejlődtek. A hagyományok nemcsak országonként, hanem akár tájegységenként is eltérhetnek egymástól.
Húsvét előtti népszokások: barkaszentelés, a kisze és a villő
A húsvét előtti vasárnapot virágvasárnapnak is nevezzük, ez Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékünnepe. A tömeg a Biblia szerint Jézust pálmaleveleket lengetve fogadta. A pálma a korabeli babonák szerint a különféle varázslatoktól védett. Nálunk azonban nem nőtt pálma, így ezt a növényt a barka helyettesítette. Noha a szokás egyházi eredetű, a növényt korábban a népi hagyományokban is felhasználták, főképp gyógyításra, rontás ellen, illetve mennydörgés és villámlás elhárítására. Több tájegységünkön is elterjedt az a babona, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert elszaporodnak tőle a legyek és a bolhák. A házban tehát nem volt helye a növénynek, de úgy tartották, hogy a kert földjébe szúrt barkaág elűzi a férgeket.
Szintén virágvasárnapi hagyomány volt a kisze készítése. Egy szalmabábut női ruhába, általában menyecskeruhába öltöztettek, ez volt a kisze. A kisze személyesítette meg a telet, a böjtöt, a betegségeket, szóval csupa negatív dolgot, ebből is sejthetjük, hogy nem várt rá pozitív vég. A kiszét a lányok énekszóval kísérve végigvittek a falun, majd vízbe hajították vagy elégették.
A kiszehajtás utáni leggyakoribb népszokás a villőzés volt. Ennek során a lányok egy “villőnek” kinevezett faágat felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. Ezekkel a díszített ágakkal járták végig a faluban a házakat. Míg a kisze a tél temetését jelképezte, addig a villő a tavasz érkezését szimbolizálta.
Nagycsütörtök
Nagycsütörtökön a keresztények Krisztus utolsó vacsorájára, majd Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeznek. Ezt a napot csonkacsütörtöknek, valamint zöldcsütörtöknek is nevezik. Utóbbi elnevezés annak köszönhető, hogy a hagyomány szerint főleg friss zöld levelekből készült ételeket ettek ezen a napon (például spenótot, sóskát, csalánt), így reménykedtek a jó termésben.
Nagycsütörtök estétől kezdődően a templomokban elhallgatnak a harangok, ennek oka a gyászban keresendő. A csütörtöki napon ugyanis arra emlékezünk, hogy az utolsó vacsora után Jézus a Gecsemáné-kertbe ment, ahol búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Régen az is a szokások közé tartozott, hogy a harangok elnémulása után nem fütyültek, daloltak, mulatoztak a hívők.
Ehhez a naphoz még egy babona köthető. Azt tartották, hogy aki Nagycsütörtökön sokat alszik, az egész évben lusta lesz. Ez a babona azon alapul, hogy az apostolok nem virrasztottak együtt Krisztussal a Gecsemáné-kertben.
Vallási eredetű szokás volt ezen a napon a nagycsütörtöki lábmosás. Ennek eredete az, hogy Jézus is megmosta tanítványai lábát az utolsó vacsora előtt. Ezzel a szokással az alázat fontosságát hangsúlyozták. Vallási szokás, hogy Nagycsütörtökön az oltárról mindent leszednek, ez az oltárfosztás. Egyedül a gyertyatartók és a lepellel letakart kereszt maradhat az oltáron, ez szimbolizálja Jézus szenvedéseit, és ruháitól való megfosztását.
Nagypéntek
Ezen a napon halt meg Jézus a kereszten, ez a nap a legmélyebb gyász ideje. Több szokásunk is kötődik Nagypéntekhez, a babona szerencsétlen napnak tartotta Nagypénteket. A legtöbb faluban minden munkafolyamat tilos volt ezen a napon, nem lehetett fonni, szőni, tüzet gyújtani. A nőnek tilos volt a mosás, mert úgy tartották, hogy aki olyan ruhát visel, amit ezen a napon mostak, abba belecsaphat a villám. Viszont úgy tartotta a babona, hogy aki Nagypénteken napkelte előtt megfürdik, azon egy évig nem fog semmilyen betegség.
A kenyérsütés sem volt ajánlott elfoglaltság, mert a babona szerint a nagypénteken sütött kenyér könnyen válhatott kővé. A férfiaknak a földművelés volt tiltott elfoglaltság, a nőknek pedig a baromfi vágást tiltották, mert tartottak attól, hogy más háziállatok is elpusztulnak.
Ezen a napon egy tevékenység volt engedélyezett: a húsvéti tojás festése. Ilyenkor a tojásból jósoltak is. Az egyik jóslás során a tojást éjjel feltörték, a tartalmát egy pohár vízbe csorgatták. A vízben úszó tojás alakjából következtettek a nyári termésre. Fiatal lányok a tojáshéjból jósoltak. A tojáshéjat a küszöbre tették, és figyelték, hogy mely férfi lép rá. Úgy gondolták, hogy amilyen foglalkozást az a férfi űzött, aki a tojáshéjra rálépett, olyan foglalkozást fog űzni a jövendőbelijük is.
Nagypénteken volt a legszigorúbb a böjti folyamat: a hagyomány azt mondta, hogy legfeljebb háromszor lehet étkezni, de csak egyszer szabad jóllakni.
Nagyszombat
A szombati nap volt a húsvéti ünnep előnapja, a csend és a reményteli várakozás ideje. Ezen a napon ért véget a böjt, és a nagyszombati szertartás keretében verték újra félre a harangokat. Az első harangszóhoz népszokás is kapcsolódott. Egyrészről, ekkor ki kellett kiszaladni a kertbe és megrázni a gyümölcsfákat, mert úgy tartották, hogy ezzel a régi rossz termés lehullik, és nem lesz férges az új termés. Másik szokás volt, hogy a ház asszonya a harangszó alatt a ház falát söpörte, miközben így szólt: „Kígyók, békák távozzatok!” Ezen a napon zajott a tűzszentelés is, aminek sokféle hagyománya maradt ránk. Általában a tűzhely hamuját, parazsát eltették, gyógyításra használták, vagy épp a házban és a földeken szórták szét.
Húsvétvasárnap
A húsvéti időszak legfontosabb napja a vasárnap, a feltámadás napja. Ezeken a napokon mindent átjártak a hagyományok, például az ételszentelés hagyománya. Az ünnepi étkezés része volt a kalács, a tojás, a sonka, a bárányhús, ezeket a délelőtti misén megszentelték a templomban. Vasárnap nem szabadott seperni, nehogy elseperjék a házhoz érkező locsolókat. Általános munkatilalom is jellemezte Húsvét vasárnapját: tilos volt a sepregetés, a főzés és az állatokkal kapcsolatos munkák is.
Húsvéthétfő
A Húsvét utáni első nap, azaz Húsvéthétfő az egyik legismertebb szokásunk napja. Ez a szokás a locsolkodás, emiatt nevezték őseink ezt a napot vízbevető hétfőnek. A vizet eredetileg tisztító, termékenyítő hatásúnak tartották, ebből a gondolatból ered egyébként a keresztelés folyamata is. A népszokás szerint ilyenkor a fiatal férfiak sorra járták a házakat és versikék kíséretében dézsából vagy vödörből hideg vízzel megöntözték a legszebb ruhájukba öltözött leányokat, akik a locsolásért cserébe piros tojást adtak. A piros szín jelképezi a szerelmet, a tojás az életet, de a szokáshoz kapcsolódik hozzá egy legenda is. A történet szerint a kereszten függő Jézus vére lecsöppent, és ez színezte meg az ott imádkozó nő kosarában található tojásokat.
Amit már kevesebben tudnak, hogy a Húsvétkedd a visszalocsolás napja. Ekkor a lányok minden fiatal férfira hideg vizet öntöttek, akivel összeakadtak az utcán.
