Lassan megkezdődik a hazai dinnyeszezon, és hamarosan elfoglalja újra méltó helyét a zöldséges standokon egyik legkedveltebb gyümölcsünk (ami amúgy valójában zöldség), a görögdinnye. Miközben kábé a füled hegyéig maszatosan habzsolod ezt a nyári finomságot, jól jöhet néhány extra és talán meglepő tény, ha érdekel a dinnyetermesztés különös világa.
A dinnye, ami nem is görög, viszont már több ezer éves hagyománya van
A nevétől eltérően a görögdinnye nem a görögöktől származik, sokkal régebbi múltra tekint vissza. Ennek a tökfélék családjába tartozó növénynek az őshazája valójában Afrika (még pontosabban a Kalahári sivatag). Vélhetően a mai Szudán területéről núbiai kereskedők segítségével jutott el Egyiptomba, ahol rendszeresen termesztették és fogyasztották.
Különleges értékes táplálékként tarthatták számon, hiszen a régészek dinnyeábrázolásokat fedeztek fel egy 4300 éves egyiptomi sír falára festett gyümölcstálon, sőt Tutanhamon fáraó sírjában is találtak dinnyemagvakat!
Az ókorban a szaga orrfacsaró, az íze keserű volt, mégis imádták
A görögdinnye őse még távolról sem emlékeztetett arra a harsogóan piros belű, édes és frissítő gyümölcsre, amit ma ismerünk. Az ókori dinnye a mai kor ízléséhez képest meglepően kellemetlen szagokat árasztott. Az íze nem édes, hanem kesernyés volt, a belseje pedig piros helyett halványzöld színű és zavaróan sok mag volt benne. Értékét nem a kulináris élvezet adta.
Harry Paris izraeli agrártudományi kutató szerint az egyiptomiak például víztartalma miatt fogyasztották előszeretettel. A korabeli dinnye – mivel a víztartalma a többi gyümölcshöz képest igen magas volt, manapság közel 90% – tiszta vízforrás volt a hosszú, száraz nyári hónapokban, az emberek és az állatok számára is.
Így már érthető, miért találtak görögdinnyéket az egyiptomi fáraók sírkamráiban, például Tutanhamon szarkofágja mellett is. Az uralkodóknak ugyanis a túlvilágba vezető, hosszú út során a szomjukat is csillapítani kellett, és a vízutánpótlás biztosítására a dinnye volt a legalkalmasabb.
A korabeli utazóknak is tökéletes vízforrásnak számított a görögdinnye. Ez a lédús gyümölcs természetes „kulacsként” már több évezreddel korábban is számos karaván és kereskedő számára jelentette a túlélés zálogát a szárazabb klímájú vidékeken.
A görögök gyógynövényként is használták
A dinnye a görögök lakta területekre Kr. e. 400 körül juthatott el. Többféle módon fogyasztották, volt amelyet frissen megettek, volt, amit megfőztek, sőt olyan is előfordult, hogy szárítva fogyasztották. A gyógyászatban is hasznosították hűsítő, lédús és vízhajtó hatása miatt.
Nem csupán belsőleg, hanem külsőleg is akamazták. A görög orvosok szerint ugyanis a görögdinnye héja a gyermekek fejére helyezve a napszúrás tüneteit is enyhíteni tudta .
A dinnyetermesztés már a honfoglalás korában sem volt ismeretlen a Kárpát-medencében
Meglepő módon őseink már a honfoglalás korában is foglalkoztak a termesztésével. Budai ásatások során dinnye magvakat is találtak, amelyek bizonyítják, hogy már ezer évvel ezelőtt is folyt dinnyetermesztés hazánkban. Sok dinnyefajta pedig a török megszállás idején került hozzánk.
A Kárpát-medence szerencsés éghajlatának köszönhetően a mediterrán tájaknál is kedvezőbb körülményeket biztosít e gyümölcs termesztésére, mivel itt – a szerencsés környezeti viszonyok hatására – kedvezőbb a gyümölcs sav-cukor aránya.
Számos olyan tradicionális magyar dinnyefajta van, ami a kulturális örökségünk részét képezi, némelyikük több évszázados múltra tekint vissza. Ezek a dinnyemagvak ma még fellelhetőek a népi termesztésben és ún. génbankokban. Szakszerűtlen tárolásuk miatt többször kerültek veszélybe. Megmentésük kiemelten fontos agrár nemzeti érdek!
A Heves megyei Csány a magyar dinnye hazája
A hazai termesztőkörzetek közül a Heves megyei és a jászsági a legősibb dinnyetermesztő terület. Heves megyében, Hatvan közelében található Csány. A falut leginkább a kertészeti tevékenysége, azon belül is a dinnyetermesztés tette híressé. A Mátrától délre, a Mátra éghajlat-kiegyenlítő hatásának védelme tette alkalmassá a területet a dinnyetermesztésre.
A 18. században az első dinnyetermesztők zsellérek voltak, akik a dinnyeföldnek legalkalmasabb területeket, az erdőirtások helyét bérelték. A dinnyefogyasztás népszerűsége annyira megnövekedett, olyan nagy földterületre volt szükség a jobbágyfelszabadítás után, amit helyben már nem lehetett megoldani. Ezért az 1880-as évektől a csányi dinnyetermesztők elvándoroltak az ország minden tájára, sőt a két világháború között már a környező országba is elszegődtek.
Így működik a hagyományos dinnyetermesztés
A dinnyemagvakat csíráztatták, majd melegágyban elhelyezett gyepkockákban fúrt lyukakba tették, amit homokkal fedtek be. Fűtött környezetben, folyamatos locsolással nevelték a palántákat, amiket végül a gyepkockákkal együtt sorhúzó nyomába, trágyázott földbe ültettek. Növekedésük idején többször kapálták, védték a vadaktól, rágcsálóktól és más kártevőktől.
A szedés meglehetősen speciális a dinnyénél más gyümölcsökhöz képest. Míg egy barack vagy cseresznye esetében a külső alapján egy átlagos ember is meg tudja állapítani az érettségét, addig ez a dinnyénél jóval nagyobb szakértelmet kívánt. Összetett tudást, a külső jelek, az időjárási viszonyok és a sokéves tapasztalat különös egyvelegét igényelte. Sok helyen külön dinnyeszedő mestereket alkalmaztak, akik a dinnyébe karcolt különböző jelekkel jelölték, hogy az adott dinnye milyen érettségi szinten van, mikor lesz alkalmas a leszedésre.
Néhány meglepő tény, amit kevesen tudnak a dinnyéről
A dinnye egyrészt meglehetősen társaságkedvelő növény (a legtöbb esetben jobban érzi magát többi társa között egy nagyobb dinnyeföldön, mint egyedül árválkodva a konyhakert sarkában), másrészt igényli a személyes teret is 🙂 Egy dinnyető legalább 1-2 nm területet igényel.
A régi magyar dinnyések még vegyszermentesen termesztettek. Bevált szokás volt, hogy a levéltetvek és más hasonló kártevők ellen akácfa hamujával szórták be a növény leveleit, ami a reggeli harmattal együtt lúgos felületet hozott létre. Ezt a trükköt érdemes megjegyezned! Szuperül működik bármilyen szabadföldi, vagy cserepes növénnyel is.
A benedvesített dinnyemagokat zokniba dugták, és a paplan alá téve azzal egy ágyban aludtak. Ezzel a módszerrel az emberi test által termelt hő ideális körülményeket biztosított a csírázáshoz.
Mivel a palánta fejlődéséhez elengedhetetlen az ideális hőmérséklet, a régebbi korokban ezt marhatrágyával orvosolták. A tápkockák alá tett marhatrágya a földben hőt termel a bomlása során, ami segíti a zsenge palánták növekedését.
