Új Drámapedagógiai Központtal erősíti a kreatív és közösségi tanulási módszereket az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A kezdeményezés célja, hogy a dráma és a dramatikus módszerek a pedagógusképzésben és az iskolai oktatásban is nagyobb szerepet kapjanak.
Ha a gyerekek megtanulnak figyelni egymásra, együtt gondolkodni és megosztani a véleményüket, az az iskolai teljesítményükre és a mentális jóllétükre is pozitív hatással van. Ebben a drámapedagógia kulcsszerepet tölthetne be, mégsem kap elég hangsúlyt az óvodákban és az iskolákban. Ezen szeretne változtatni az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, amely Drámapedagógiai Központot hozott létre, hogy a dráma a pedagógusképzésben és az osztálytermi munkában is hangsúlyosabbá váljon.
„A mostani digitalizált és individualizált világban egy erős, hatékony eszköz lehet a pedagógusok kezében, amellyel a közösséget, a kreativitást, az empátiát erősíthetik már az óvodai csoportjukban vagy később, a felsőbb évfolyamokon az iskolában” – mondja Bethlenfalvy Ádám, a Drámapedagógiai Központ vezetője, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagja.
Kutatások is igazolják a drámapedagógia hatását
A több mint ötezer európai diák bevonásával készült DICE – Drama Improves Lisbon Key Competences in Education kutatás szerint azok a tanulók, akik rendszeresen részt vesznek iskolai dráma- vagy színházi foglalkozásokon:
- empatikusabbak és nyitottabbak,
- könnyebben kezelik a stresszt,
- aktívabban vesznek részt közösségi ügyekben,
- magabiztosabban kommunikálnak,
- és általában jobban érzik magukat az iskolában.
A kutatás szerint a dráma hatékonyan fejleszti a diákok kulcskompetenciáit, mégis viszonylag kevés helyen jelenik meg a mindennapi oktatásban.
Miért fontos a drámapedagógia az iskolákban?
A dráma a Nemzeti alaptanterv szerint a 7. évfolyamon kötelező, a középiskola 11–12. évfolyamán pedig választható tantárgy. Az iskolák azonban eltérően élnek ezzel a lehetőséggel: van, ahol rendszeres drámaórák működnek, máshol alig jelenik meg a módszer.
„Amikor nagy a nyomás a pedagógusokon, hogy haladjanak a tananyaggal, az alternatív módszereket – köztük a drámát – kevésbé használják” – mondja Bethlenfalvy Ádám, a központ vezetője.
A drámapedagógia ugyanakkor élvezetesebbé teszi a tanulást, erősíti a diákok motivációját, és segíti az önkifejezés, a kritikus gondolkodás és az együttműködés fejlődését.
Nemcsak a diákoknak, a pedagógusoknak is segít
A drámapedagógiai módszerek alkalmazása a pedagógusok számára is új perspektívát adhat.
„A dráma használata plusz feladatot jelenthet, de közben felfrissíti a tanításhoz való viszonyt, és segít abban, hogy a pedagógus jobban megismerje a diákjait. Ez a tanári kiégés elleni küzdelemben is fontos eszköz lehet” – mondja Bethlenfalvy Ádám.
Bábjáték, storytelling és szerepjáték az oktatásban
A Drámapedagógiai Központ munkájának középpontjában a megéléses tanulás áll. A programok többek között:
- bábjátékot és papírszínházat,
- storytellinget,
- szerepbelépésen alapuló dramatikus folyamatokat,
- valamint a színház pedagógiai alkalmazását használják.
Ezek a módszerek nemcsak drámaórán, hanem más tantárgyak esetében így az irodalom-, történelem- vagy akár a hittanórán – is alkalmazhatók.
Az új központ a hagyományokra épít
A drámapedagógia régóta fontos része az Apor Vilmos Katolikus Főiskola pedagógiai szemléletének. A főiskola jogelődje, a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola hozta létre Magyarország első önálló drámapedagógiai tanszékét.
Az új központ képzésekkel, workshopokkal, kutatásokkal és szakmai programokkal segíti a pedagógusokat, valamint hazai és nemzetközi együttműködésekben is részt vesz.
A mi hallgatóink gyakorlatilag a képzés vége előtt kapnak állást – interjú Gloviczki Zoltánnal, az AVKF rektorával














