Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem nemzetközi napja – az élelmiszeripari gépkezelő szakma

Szerző: | 2023. szeptember. 29. | Mi leszek?

A képen egy kuka látható, rajta az angol felirat: kevesebb szemét

Minden évben szeptember 29-én ünnepeljük az Élelmiszer-pazarlás elleni Világnapot, amelynek célja az élelmiszerhulladék csökkentése. Míg a bolygó több pontján is hatalmas problémát jelent az éhezés, addig a fejlődő társadalmakban nagyon gyakori probléma az élelmiszer pazarlása. Ennek a napnak az apropójából ma az élelmiszeripari ágazat egyik szakmáját, az élelmiszeripari gépkezelő szakmát mutatjuk be nektek.

Az élelmiszer-pazarlás mértéke hazánkban

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016-ban, 2019-ben és 2022-ben mérte fel egy EU-s módszertan alapján, hogy milyen mértékű az élelmiszer pazarlás a magyar háztartásokban. A „Maradék nélkül” program során közel 300 háztartást vontak be a kutatásba, amelynek eredményei megdöbbentőek lettek.

A „Maradék nélkül” program a szilárd és folyékony halmazállapotú élelmiszer hulladékokat mérte a háztartásokban. A 2016-os adatok szerint a magyarok fejenként évi 65,5 kg élelmiszert dobtak ki, ezeknek nagyjából a fele volt tényleges pazarlás. Ez a szám a 2019-es felmérésen már 31,9 kg-ra mérséklődött. Noha folyamatos a csökkenés, mert a legfrissebb adat, azaz a 2022-ben történt mérés során a tényleges pazarlás már csak 25,2 kg volt háztartásonként, azért még ez a szám is nagyon magas, ugyanis évente hozzávetőleg 300 ezer tonna – még menthető – élelmiszert dobunk a kukába, ami évente átlagosan 45 ezer forintnyi élelmiszert jelent.

A pazarlás főbb okai között szerepel a tudatosság hiánya, a túl sok élelmiszer vásárlása és elkészítése, valamint a rossz hűtési szokások is. A felmérés kimutatta, hogy az emberek jelentősen alábecsülik a pazarlás mennyiségét és az elpazarolt élelmiszer értékét, ugyanis a gondolt értékeknek valójában a dupláját pazarolják el. Emellett sokan nem tudják, hogy milyen hőfokra kell beállítani a hűtőszekrényüket. Az ideális hőmérséklet a 0-4°C lenne, de sokan 6,5 °C-ra állítják a hűtést, holott ezen a hőmérsékleten sok élelmiszer és étel idő előtt megromlik.

A képen egy nő áll egy asztal előtt, előtte befőttesüvegek
Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem egyik módja a tartósítás (Fotó: 123rf.com)

Milyen összetett az élelmiszeripari munka?

Az élelmiszeriparban rengeteg munkakör van. Ahhoz, hogy az étel az asztalunkra kerüljön, nagyon sok munkafolyamaton mennek keresztül az alapanyagok. Csak az élelmiszeripari ágazatban 8 technikumi képzés keretében elsajátítható szakma található, a szakképző iskolai képzés keretében pedig további 10 szakma sajátítható el. Ezeknek a szakmáknak pedig több szakmairánya is van, tehát az alapvizsga után a tanulók a választott terület folyamatait tanulhatják magasabb szinten. És az élelmiszerek és üdítőitalok gyártásán kívül a készítésükhöz kapcsolódnak más szakmák is, hiszen minden alapanyag, ital és étel laboratóriumi tesztelésen esik át ahhoz, hogy a boltok polcaira kerülhessen. De ezek a termékek nem csak magukban kerülnek hozzánk, hanem először becsomagolják őket, majd szállítják a megrendelőnek. Ez a hosszadalmas folyamat is mutatja, hogy milyen sok embertársunk dolgozik azon, hogy mi a polcról a kosarunkba helyezzük a finomságokat.

élelmiszeripari gyártósor van a képen, benne üdítősüvegek láthatók
Az élelmiszeripari folyamatok jelentős része gépesítve van, legyen szó ételekről vagy italokról (Fotó: 123rf.com)

Az élelmiszeripari gépkezelő szakma

Az élelmiszeripari gépkezelő szakma hároméves szakképző iskolai képzés keretében sajátítható el. A gépkezelő feladata, hogy az élelmiszeripari üzemekben használt gépek, gépsorok a rendeltetésüknek megfelelően működjenek. Ehhez elengedhetetlen a jó műszaki érzék, valamint a jó kézügyesség. A gépkezelő feladata, hogy a pneumatikai és hidraulikai gépek, gépsorok megfelelő beállításra kerüljenek, de az ő munkája a gépek karbantartása, javítása is. Annak érdekében, hogy a gépkezelő megértse, mely szabályoknak milyen szerepe és haszna van a munkájában, ismernie kell az élelmiszeripari szakágazatokat, technológiákat, és kiemelten fontos, hogy a tudása naprakész legyen a legújabb fejlesztések, szakmai trendek területén. Ebből is látható, hogy ez a munka csak olyan fiataloknak ajánlott, akik érdekelnek a műszaki eszközök, berendezések. Ahhoz, hogy a dolgozó a mai modern technikai eszközök pontos működését megértse, ismernie kell legalább a szakszavakat egy idegen nyelven.

A folyamatos termelés biztosítása érdekében az élelmiszeripari gépkezelőnek gyorsan és hatékonyan kell elhárítania a problémákat, és tisztában kell lennie a munkafolyamatokkal annak érdekében, hogy feladatait megfelelően priorizálja. Figyelmet kell szentelnie a higiéniai előírásokra, és saját biztonsága érdekében a munkavédelmi szabályok betartására is. Emiatt a jó szakember szabálykövető, és képes a közösség érdekeit szem előtt tartani.

élelmiszeripari gyártósor van a képen, benne sütemény látható
Az élelmiszeripari gépkezelők feladata az élelmiszeripari gépek működtetése, karbantartása, javítása (Fotó: 123rf.com)

Fizetések

Hazánkban az élelmiszeriparban az átlagos havi bruttó fizetés a www.fizetesek.hu weboldal adatai alapján 254 ezer forint és 514 ezer forint között található. A fizetés ebben a szakmában is függ attól, hogy milyen cégnél, vállalatnál tud elhelyezkedni a pályakezdő, hiszen minél nagyobb a munkáltató, annál magasabb havi bérre lehet számítani. Annak, aki ezt a szakmát választja, természetesen lehetősége van továbbtanulni is. Választhatja például az élelmiszeripari ágazat más szakmáit is, illetve megszerezheti az ötéves technikumi képzés keretében az élelmiszeripari gépész technikus szakma végzettségét is. Ha pedig valaki a felsőoktatást választja, akkor az élelmiszeripari mérnök képzés elvégzése után sokkal több magasabb szaktudást igénylő feladatot tud ellátni, és ezzel arányosan a fizetése is emelkedni fog.

Ha felkeltette az érdeklődésedet az élelmiszeripari gépkezelő szakma, akkor olvasd el a hozzá tartozó képzési és kimeneti követelményeket is!

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.