Elhunyt Csapó Benő neveléstudományi kutató

Szerző: | 2023. június. 28. | Fősodor

A kép fekete, rajta három égő gyertya látható

2023. június 27-én Csapó Benő neveléstudományi kutató egy külföldi motorbalesetben életét vesztette.

Ki volt Csapó Benő?

Csapó Benő az SZTE Neveléstudományi Intézet, a Neveléstudományi Doktori Iskola, az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport és az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoport vezetője volt.

1953. március 5-én született Szentgálon, de kémia-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet a József Attila Tudományegyetemen szerezte meg (Régen JATE, ma már Szegedi Tudományegyetem). Csapó Benő erősen kötődött Szeged városához, ezen belül a Szegedi Tudományegyetemhez is, ahol egyetemi tanárként oktatott. 2016-ban elnyerte a Szeged díszpolgára címet.

Egy élet az oktatás területén

Csapó Benő szakmai életét a folyamatos fejlődés és a társadalmi szerepvállalás egyaránt jellemezre. 1985-ben szerezte meg a kandidátusi fokozatot, majd 2002-ben elnyerte az MTA doktora címet. Több nemzetközi kutatási programban vett részt, 1989-ben Humboldt-ösztöndíjat nyert el, 1994-95-ben Stanfordban vendégkutató volt, míg 1997-1999 között a demokratikus gondolkodás fejlesztésével kapcsolatos programban dolgozott.

1990-ben lett a tagja az MTA Pedagógiai bizottságának, 1991-ben pedig a Magyar Pedagógia című folyóirat főszerkesztője lett. Emellett számos külföldi lapnak is dolgozott.

A képen egy jelentkező gyerek látható hátulról
Csapó Benő munkássága és kutatásai jelentősen növelték ismereteinket a a neveléstudomány területén (Fotó: 123rf.com)

Életének egyik legfontosabb része az oktatáshoz köthető. 2000 óta részt vett a OECD PISA tesztek keretében a problémamegoldó gondolkodás, majd később a dinamikus problémamegoldó gondolkodás vizsgálatát kidolgozó munkacsoportban. A 2001-ben kezdődő Országos Neveléstudományi Konferencia rendezvénysorozat elindítása is az ő nevéhez köthető.

2005 óta a PISA Irányító Testületének tagja volt, míg 2008-2014 között ugyanezen testület alelnökének választották. 2011-15 között egy európai természettudomány-tanítási projekt magyarországi munkáit irányította. Munkájának megbecsüléseként 2015-ben Prima Primissima díjat kapott a magyar oktatás és köznevelés kategóriában.

2020-tól ő volt az MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programjának vezetője.

Csapó Béla életrajzi adatait a www.szeged.hu oldal gyűjtötte össze, jelenlegi cikkünkhöz ezeket az információkat használtuk fel.

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.