Pályázat diákoknak: Forgass te is emberjogi kisfilmet!

Szerző: | 2023. július. 8. | Iskolák

pályázat borítókép

Emberi jogi rövidfilmversenyt hirdetett meg a “this human world” nemzetközi emberi jogi filmfesztivál 10-20 év közötti fiatalok számára. A pályázat megvalósításában az ENSZ több alszervezete mellett Bécs városának európai és nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető irodája is közreműködik. 

Gondolkodtál már azon, hogy mit jelentenek az emberi jogok számodra, a családod, barátaid, a tágabb környezeted vagy az emberiség egésze szempontjából? Van elképzelésed arról, hogy mit jelent kiállni az emberi jogokért? Esetleg teszel is érte? Ha a kérdésekre igennel válaszoltál, akkor ez egy igazán neked való pályázat!

Az idei pályázat témája: 75 évesek az emberi jogok

Az emberiség a jelenben egyre több kihívással küzd. Vannak mesterségesen és spontán, a természet által előidézett problémák is, amelyekre választ, megoldást kell találni. Az egyik legfontosabb kérdés napjainkban is az emberi jogok érvényesülése, vagy éppen annak hiánya.

Az ENSZ álláspontját tartalmazó Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely összefoglalja a minden embert megillető alapvető jogokat, idén 75 éve, 1948. december 10-én fogadták el. Ezt a rendkívüli jelentőségű dokumentumot ugyan a második világháború borzalmai ihlették, de érvényessége, jelentősége ma sem kisebb.

A pályázat feltételei

A rövidfilm versenyre minden 10 és 20 éves kor közötti diák nevezhet egyedül vagy akár iskolai osztályával közösen. 

A versenyre olyan rövidfilmmel nevezhetsz, amelyet, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkei ihlettek.

A rövidfilmek maximum 3 perc hosszúak lehetnek!

Bármilyen az iskola által biztosított, vagy a diákok által elérhető videó felvételre alkalmas eszközzel készülhetnek. Vagyis a professzionális videokameráktól kezdve a mobiltelefonok kameráin át bármilyen digitális eszköz használható. A szerkesztéséhez használt appok vagy programok esetében is szabad kezet kapsz.

Műfaji megkötés sincs, szárnyalhat szabadon a képzeleted!

Mikor, kinek, hova, meddig

A pályázatra regisztrálni 2023. szeptember 12-ig tudsz a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címen.

A regisztrációnak tartalmaznia kell:

  • az iskola nevét és címét
  • az iskolai kapcsolattartó személy (tanár) nevét 
  • és elérhetőségét a film elkészítésében részt vevő diákok korát és számát

Mivel ez egy nemzetközi verseny, nemzetközi szervezőkkel, így a kommunikáció nyelve az angol vagy a német.

A kisfilm készítésére is bőven van időd, hiszen azt elég 2023. november 10-ig elküdened a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címre.

A fenti pályázati leírás csak tájékoztató jellegű! A részletes versenyfelhívást is mindenképpen olvasd el alaposan!

Inspirációért érdemes ellátogatni el a filmfesztivál oldalára is.

Ha pedig inkább lazulnál egy kicsit, ezt a kvízt érdemes kipróbálnod

Kvíz: Melyik filmsztár látható a képen?

A szerzőről:

Lengyel Andrea
Hisz az önfejlesztés és az életen át tartó tanulás fontosságában. Elhivatott a szakmai trendek, jó gyakorlatok, digitális fejlesztések iránt, amelyek megkönnyíthetik a munka világába történő belépést, és kiemelten foglalkoztatja a technológiai fejlődés következtében megvalósuló szakmai megújulás, a munkakörök átalakulása. Mottója: Rugalmasság, fejlődés, digitális megújulás szükséges a közös jövő megalapozására