WorldSkills: A Széchenyi István Egyetem oktatója készítette fel az érmet nyert autószerelőt

Szerző: | 2024. október. 3. | Fősodor

A WorldSkills világbajnokság: nemzetközi megmérettetés

A WorldSkills világbajnokság egy rangos szakmai verseny, ahol fiatalok 65 országból, összesen 1500 indulóval 59 különböző szakmában mérik össze tudásukat. Az autószerelő szakmában idén Tánczos Bence képviselte Magyarországot a franciaországi Lyonban rendezett versenyen, ahol a 35 országból érkező fiatalok közül a 11. helyen végzett, és ezzel kiválósági érmet nyert.

25 magyar fiatal versenyez a szakmák világbajnokságán Lyonban

A felkészítés kihívásai és sikerei

Bence felkészítője Őri Péter, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának tanársegédje, aki 2018 óta vesz részt a WorldSkills versenysorozatban. 

„Hazánk 2018-ban rendezte meg a versenysorozat kontinensdöntőjét, az EuroSkillst, és erre az alkalomra kibővítette azon szakmák körét, amelyekben indul, többek közt az autószerelő kategóriával. Egy évvel korábban még csak megfigyelőként voltam jelen az Abu-Dzabi-i WorldSkills-en, a következő esztendőtől viszont már versenyzővel vettünk részt az eseményen. Azóta én készítem fel a magyar indulókat, a versenyeken pedig szakértőként tagja vagyok a zsűrinek” – mondta el Őri Péter.

Az egyetem munkatársa büszke rá, hogy a tanuló felkészítésében az elmúlt két év magyar indulója, Ölbei Zsolt is részt vett. 

„Zsolt ugyancsak a Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum diákja volt, tavalyelőtt a WorldSkillsen, tavaly pedig az EuroSkillsen szerzett kiválósági érmet. Akkor még én készítettem fel őt, ma viszont már egyetemünk járműmérnök-hallgatójaként ő is segítette az idei indulót a megmérettetés előtt. Ez volt az első alkalom, hogy megosztottam valakivel a feladatokat, és öröm számomra, hogy ezt korábbi tanítványommal tehettem meg” – hangsúlyozta Péter.

Komplex felkészülés és jövőbeli célok

Az egy éven át tartó felkészülés számos kihívást jelentett a versenyzők számára. Az autószerelőknek többek között a motor összeszerelésétől kezdve a mechanikai mérésekig, a kapcsolási rajzok értelmezéséig, valamint a járműkommunikációs protokollok alkalmazásáig sokféle területen kell jártasságot szerezniük. A cél nem csupán a hibák felismerése, hanem azok javítása is.

„A munka nem ért véget, kis győri csapatunkkal folytatjuk a felkészülést, hiszen Bence az EuroSkills nemzeti válogatóját is megnyerte, így a jövő szeptemberi kontinensdöntőn szintén érdekelt. A WorldSkillsen elért tizenegyedik helyezés egyben az európai országok közti ötödik helyet is jelentette. A célunk, hogy az egy év múlva a dániai Herningben esedékes megmérettetésen ennél is előkelőbb helyet szerezzünk” – fejtette ki Őri Péter.

Őri Péter (Fotó: SZE)

A verseny előnyei a diákok számára

Végezetül elmondta, a WorldSkills sorozat nagyszerű lehetőség a diákok számára. 

„Leginkább a Széchenyi-egyetemen működő, kiemelkedő hallgatói csapatokban való részvételhez tudnám hasonlítani, hiszen az abban szerepet vállaló fiatalok olyan gyakorlati tudásra és tapasztalatokra tudnak szert tenni, amelyek később hatalmas előnyt jelentenek. Aki részese egy világcsúcstartó jármű megépítésének, vagy a szakmájában kiírt világbajnokság legjobbjai között végez, az nagy valószínűséggel a munkaerőpiacon is megállja majd a helyét. A tehetségsegítés lényege pedig, hogy megtaláljuk és felkaroljuk azokat a fiatalokat, akiknek nagy céljaik vannak az életben.”

Videó: Autós szakmák a Csonka Technikumban

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.

Promó

Promó