A Disney gőzerővel adaptálja élőszereplős filmekké az 1990-es évek rajzfilmjeit, több-kevesebb sikerrel.

Eltérnek a Disney élőszereplős változatai az eredeti mesétől?

Ez megoszlik. Van, hogy szinte kockáról-kockára adaptálják a korábbi munkáikat, van, hogy teljesen újragondolják a koncepciót. Szerkesztőségünk három olyan karaktert ítélt dobogósnak, akiknek a történetét a Disney átírta a korábbi meséhez képest. Természetes oly módon, hogy mindegyik beleférjen a 12-es korhatárba.

Vigyázat, spoileres tartalom következik!

3. Jázmin hercegnő (Aladdin, 2019)

Habár már az 1992-es rajzfilmben is Jázmin választja Aladdint törvényes hitveséül, a feldolgozásban még nagyobb teret kap. A szultán a filmváltozatban elismeri, hogy egy nő is lehet ugyanolyan jó vezetője egy országnak, mint a egy férfi. Belátja, hogy hiba volt csak azért udvarlókat keresnie Jázminnak, hogy az ő férje legyen a későbbi szultán. Ehelyett lányára hagyja a birodalmat, megtörve ezzel a korábbi hagyományokat és a patriarchátus rendszert. Ebben a verzióban csak ezután történik „a férjkérés”, de természetes Aladdin is Jázmin itt is boldogan élnek ezután, míg meg nem halnak.

2. Hszienniang, a Sólyomasszony (Mulan, 2020)

Az 1998-as mesében még csak egyszerű sólyomként volt jelen, aki az ellenség táborát segítette. Ezzel szemben hatalmas jellemfejlődést írtak a szereplőnek a 22 évvel későbbi filmváltozatra. Itt már a Sólyomasszony képes volt emberi formát ölteni és beszélni – az írók talán Mistique karakteréből merítettek az X-menből, bár a Sólyomasszonynak csak két különböző alakja volt –, de nem ez volt az egyetlen különbség. Itt megismerhettük az eredettörténetét, hogy Bori Khan mentette meg – az ellenséges fővezér –, pusztán boszorkánytudása miatt a nőt. A Sólyomasszony azonban ráeszmél a történet végén, hogy Mulant női vezetőként is elismerik a történet végére a császárságban, így inkább magát feláldozva megmenti őt egy nyílvesszőtől, mivel az ő csapatában mindig is éreztették vele, hogy bármilyen erős is ő, valójában csak egy „kivert kutya”.

1. Ravenna (Hófehér és a Vadász, 2012; A Vadász és a Jégkirálynő, 2016)

Hófehérke történetét szinte mindenki ismeri, számos módon feldolgozták már. A Disney 1937-ben gyártott belőle egy 83 perces rajzfilmet, Hófehérke és a hét törpe címen. Talán ez az egyetlen olyan mese, ahol semmit nem tudunk az ellenfélről, 2012-ig pusztán „gonosz mostohaként” emlegetik évszázadokon át minden történetben. Az élőszereplős változatban végre megtudjuk, hogy Ravenna a neve: amit egy Adriai-tengerhez közeli olasz nagyvárosról kapott. A karakter sokkal kidolgozottabb már az első filmben is, de a második részben tudjuk csak meg, hogy Ravenna valójában mennyire velejéig romlott. Nem Hófehér volt ugyanis az első eset – a magyar fordításban elhagyták a Hófehérke elnevezést, látván, hogy nem egy „kislányról” van szó –, hanem már korábban megölette a saját unokahúgát, pontosan ugyanazért, amiért később Hófehért akarta, hogy ő maradhasson „a legszebb földön, égen”. Charlize Theron alakításában végre megkaptuk a tökéletes, igazi antagonista Disney-főgonoszt, aki ráadásul kétszer is színre lépett.