A Szakma Sztár Fesztiválon Tóth Józseffel, a Codex Zrt. termelési igazgatójával találkoztam. Tóth József a Kreatív Ágazati Készségtanács elnöke is, és egész életében a nyomdaipar területén tevékenykedett.

Először a nyomdaipar múltjáról, jelenéről a fejlődő jövőről beszélgettünk, erről itt olvashattok. Aztán kicsit szóba került a nyomdaipari szakképzés és a technikai fejlődés kapcsolata is.

– A nyomdaiparban is elérhető a duális képzés vagy a gyakornoki program?

Tóth József: igen, például a Pátriai Nyomdánál van mindkettő: duális képzés is, és gyakornoki program is. Gyakorlatilag az Óbudai Egyetemen tanuló média szakos hallgatóknak a 90 százaléka hozzájuk jár szakmai gyakorlatra.

– És mi a helyzet a kreatív ágazatban tanuló nyomdász diákokkal, ők is a Pátria Nyomdához járnak gyakorlatra?

Tóth József: Természetesen nyomdász diákok is tanulnak ott is. A fővárosban a nyomdász szakképzés esetében komoly problémát jelent, hogy nagyon kevés a jelentkező, és emiatt a pesti Tótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Tagiskola is nagyon kis létszámmal tud osztályokat indítani. Azt mondhatjuk, hogy főképp esti és levelezős tanulók választják ezt a szakirányt. Tehát azok, akik már a nyomdaiparban dolgoznak, és szeretnének szakmát szerezni, ők iratkoznak be a képzésre elsősorban. Kilencedikes évfolyamra nem sokan jelentkeznek. Jelen pillanatban a nyomdaipari képzés fellegvára Békéscsaba. Ott van egy nyomdaipari tudásközpont 21. századi gépekkel, berendezésekkel felszerelve, egy nagyon erős tanári csapattal, és ők végzik gyakorlatilag a legnagyobb létszámú nyomdász tanuló képzést. Itt most a Szakma Sztár versenyen két szakmában versenyez nyomdaipari technikus: a gépmesterek és a kiadványszerkesztő technikusok között. A két szakmában már megvan az első 3-3 helyezett, és ebből a hat versenyzőből öt békéscsabai, egy pedig győri diák.

– Ezek szerint a nyomdaipar képzései főképp vidéken zajlanak?

Tóth József: Igen, jelentősen vidékre tolódott a képzés. Kétségtelen tény, hogy Békés megyében nagyon sok nyomda van, ezek biztosítják a munkahelyeket. Bár sok tanuló nem marad vidéken, inkább eljönnek a fővárosba dolgozni, hiszen itt magasabb béreket kérhetnek el a dolgozók. Igaz, Budapesten nagyobb a konkurenciaharc is.

– Említette, hogy Békéscsabán 21. századi eszközökön gyakorolhatnak a tanulók. És a szaktanárok hogyan tudnak felkészülni arra, hogy mik a 21. századi kihívások a nyomdaipar területén?

Tóth József: A szaktanárok is készülnek rá, egyrészről nekik van egy szakmai múltjuk, ami nagyon fontos, és nagyon jó alapot ad a tanításhoz. Másrészről pedig a szaktanároknak nagyon jó kapcsolati rendszerük van, így el tudják érni a különböző cégeknél, gyáraknál a látogatást, a tanulmányi kirándulást, ezzel is lehet a képzést támogatni. Mi az Ágazati Készségtanácsnál nagyon erős nyomásra is csak azt tudtuk elérni, hogy háromévenként 60 óra gyakorlatot várjunk el a tanároktól. A mi javaslatunk évente 50 óra gyakorlat volt, mert olyan gyorsan változik a technológia, a nyomdaiparban. És az újabb technológiákat, az újabb technikákat muszáj megismerni, ha olyan tanulókat akarunk képezni, akik a munkaerőpiacon is megállják majd a helyüket.

– Folyton naprakésznek lenni, mindig beszerezni a nyomdaipar legújabb technológiáját, a legújabb fejlesztéseket, ez iszonyatosan nagy kiadásokat róhat egy nyomdára, nem igaz?

Tóth József: Igen, ez hatalmas kiadásokat jelent, viszont, ha lemarad egy nyomda, akkor bezárhatja a kapuit. Egy kicsit el kell merülnünk a nyomdaipar történetében ahhoz, hogy ezt megértse. 1988-ban összesen 28 nyomda volt hazánkban. Minden megyeszékhelyen volt egy nyomda, és ezeken kívül a fővárosi nyomdák. A kommunista korszakban a nyomdaipar monopólium volt. A Horthy korszakban a nyomdászok röplapokat, szórólapokat nyomtattak, még ólom betűkkel dolgoztak. Akik a rendszer ellen akartak röplapokat készíteni, azok az alábbi módon működtek: bement a nyomdász az éjszakás műszakba, amikor már nem volt ott vezető. Kiszedte a szöveget, a gépmester kinyomta, a szedő visszaosztotta a betűket. Végül a kész szórólapot megvágták, becsomagolták. Hajnalban jött az elvtárs, és kidobták a kerítésen a csomagot. Gyakorlatilag nyoma se maradt annak, hogy ott készült a szórólap. Nyilván egy szakértő a nyomógép kinyomása alapján meg tudta állapítani, hogy melyik nyomógépen nyomták, de ezt a csendőrségnek nem volt nagy segítség. A lényeg az, hogy ezt megjegyezték az elvtársak, úgyhogy ’48-ban a nyomdászatot margóra tették. Ők tudták, hogy hogyan játszották ki a rendszert, ugyanezt nem akarták engedélyezni saját maguk ellen. De a rendszerváltás idejében már szabad volt nyomdát indítani, és átestünk a ló másik oldalára. Akkoriban mindenki elkezdett nyomdát indítani, gyakorlatilag 1989 után Magyarországon 8700 nyomdai tevékenység folytató cég működött, de nem volt elég munka, így folyamatosan csődbe mentek.

– Mennyi idő alatt történt ez meg?

Tóth József: A 2000-es években már csak 1200 nyomda volt a 8700-ból, mert nem tudtak megélni. Nem szabad elfelejteni, hogy szakemberből sem is volt elegendő a működéshez. Gyakorlatilag az történt, hogy ha a nyomda nem tudta megfelelő minőségben megfelelő gyorsasággal előállítani a termékeket, akkor a megrendelők mennek a másik nyomdához. Egyébként most is kapacitás többlet van Magyarországon, és ezért van az, hogy minden nyomda, aki teheti, próbálja tartani a lépést a fejlődés alapján. Jelenleg már ötszáz alatt van a nyomdák száma, de a nyomdák nagy része hitelből működik, mert amiről mi itt most beszélünk, azok az egy, két, három, vagy épp négymillió eurós gépek, gépsorok.

– Ez hatalmas nagy összeg!

Tóth József: Hát, ezek a nagy gépsorok. Nyilván vannak kisebb gépek is, amik jóval szolidabbak, azoknak az ára a nagy gépsorokhoz képest csak 100 – 300 ezer euró, de ez is nagyon sok forintban. De tudja, a nyomdászok valahogy mindig is ilyenek voltak, mindig az élvonalban játszottak. Gondoljon csak Gutenbergre. Elkészítette az első könyvet, hitelből. Tudja, hogy mi volt az ő eredeti foglalkozása? Vésnök, aranyműves volt. Ahhoz, hogy tudjon önteni ólombetűket, ki kellett vésnie az eredeti patricát vasból. Aztán ott van Hess András. Abban az időben sem csak nyomtatták a könyveket, hanem írták is őket a nyomdászok. Mind értelmiségiek voltak, és gyakran felfedezők, nagy újítók. Ilyen a nyomdászat világa: mindig valami új ötlet, mindig csak a fejlődés.

Továbbá készült egy interjú a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpont vezetőjével, Sántáné Fazekas Tündével, amelyet itt találhattok meg.