A kormány két új projekt keretében összesen 15 milliárd forinttal támogatja a szakképzést. Az idegennyelvi képzések és ágazati képzőközpontok létrehozása a diákok és a felnőttképzésben résztvevők számára is új lehetőségeket biztosít. A támogatás célja a szakképzési rendszer megerősítése és Magyarország szakképzési nagyhatalommá válása 2030-ra.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium bejelentése szerint két új projekt indul, amelyek összesen 15 milliárd forint értékben járulnak hozzá a magyar szakképzés megerősítéséhez.
Az egyik kezdeményezés az idegennyelvi képzést támogatja, amelynek keretösszege 8,9 milliárd forint. A program célja, hogy mind a szakképzésben tanuló diákok, mind a felnőttképzésben résztvevők számára elérhetővé tegye az intenzívebb nyelvtanulást. Országszerte akár 114 intézmény is részt vehet a projektben, ahol 10 milliótól 350 millió forintig pályázhatnak fejlesztésekre.
A másik, 6,2 milliárd forint keretösszegű projekt az ágazati képzőközpontok létrehozását célozza. Ezek az intézmények a duális képzés megerősítését szolgálják, szoros együttműködésben a munkaerőpiaci szereplőkkel. Bár korábban több ilyen központ már létrejött, még mindig van 18 szakképzési centrum, ahol most nyílik lehetőség a csatlakozásra.
Varga-Bajusz Veronika, a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkár kiemelte: a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a szakképzés európai nagyhatalmává váljon.
Forrás: MTI