Közgazdasági Diákolimpia 2024

Szerző: | 2024. április. 6. | Iskolák

A 2024-es Közgazdasági Diákolimpiát Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte. A verseny öt legeredményesebb diákja szeptemberben Görögországban képviselheti hazánkat.

A Közgazdasági Diákolimpia népszerűsége évről-évre nő

Az első Közgazdasági Diákolimpiát 2016-ban Csehországban rendezték meg. 2019-től Magyarország is otthont ad a nemzeti versenynek, és a legjobb résztvevőket delegálja a nemzetközi döntőre. A versenynek kiemelt erőssége, hogy kevésbé elméleti, inkább gyakorlati, életszerű példákon keresztül ragadja meg a közgazdaságtant, így könnyebben befogadhatóvá teszi az ismeretanyagot.

A Közgazdasági Diákolimpia népszerűségét mutatja, hogy az indulás évében, 2017-ben mindössze 4000 diák vett részt a megmérettetésen, míg 2023-ra ez a szám már közel 80 ezerre nőtt. Az indulás óta négy kontinens 21 országából összesen 350 ezer diák tette próbára tudását a versenyen.

Februárban egy online fordulóval indult a verseny

A Közgazdasági Diákolimpia idén is számos érdeklődőt vonzott. Mintegy 30 település csaknem félszáz iskolájából jelentkeztek a közgazdaságtan iránt érdeklődő középiskolás diákok a versenyre, amely 2024. február 19. és 23. között egy írásbeli, online fordulóval vette kezdetét, ahol feleletválasztós kérdéseket tettek fel a diákoknak. Ebben a fordulóban a kérdéseket egy nagy adatbázisból sorsolja a program, így minden diák más-más feladatsort kap.

A Közgazdasági Diákolimpia erőssége, hogy kevésbé elméleti, inkább gyakorlati, életszerű példákon keresztül ragadja meg a közgazdaságtant, így könnyebben befogadhatóvá teszi az ismeretanyagot. (Fotó: facebook.com/kozgazdasagiolimpia)

Neves szakemberek előtt szóbeliztek a döntősök

A március 27-én, a Corvinus Egyetemen megrendezett országos döntőn 8 település 14 iskolájának 25 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit. A döntő két fordulóból állt: délelőtt egy írásbeli teszten mérkőztek meg egymással a diákok, és közülük a legjobban teljesítő 10 tanuló szóbelizett délután a neves közgazdászokból álló zsűri előtt. 

A döntős versenyzőket és az őket elkísérő pedagógusokat az írásbeli forduló előtt Pleschinger Gyula, a versenyt szervező Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke, a Monetáris Tanács tagja és Vas Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese köszöntötte.

Az eseménynek rendkívül magas színvonalat kölcsönzött a zsűri tagjainak tekintélye. Lehmann Kristóf, az MNB Intézet vezetője, Vida Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem és a CY Cergy Paris Université egyetemi tanára, Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, valamint Dombi Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense mindannyian elismert szakemberek a közgazdaság területén.

A verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében –  melyet Görögországban rendeznek meg szeptemberben – az öt legeredményesebb diák képviselheti hazánkat:

  1. Dudás Ágoston (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest)
  2. Madár Gergely (Németh László Gimnázium, Budapest)
  3. Andrási Szabolcs (Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum, Kecskemét)
  4. Páli Ádám (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg)
  5. Kettős Kristóf (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium, Eger)

Kiemelt képünk forrása: Magyar Közgazdasági Társaság

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.

Promó

Promó