Legjobban fizetett szakmák – KSH adatai alapján

Szerző: | 2023. november. 17. | Munka

Légiforgalmi irányító ül éjszaka a toronyban a gép előtt, headsettel.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) újból közzétette a legjobban kereső szakmákat Magyarországon. Az első helyen a korábbiakhoz képest nem történt változás.

A KSH ezeket a rangsort a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete alapján állította össze, és így született meg a legjobban kereső állások listája.

Elsők a légiforgalmi irányítók

A lista első helyét már nem először foglalják el a légiforgalmi irányítók, akiknek a havi bruttó keresetük közel 2,2 millió forintos. Ez az összeg megközelítőleg 1.530.000 forintos nettónak felel meg.

Ez a munka azonban a magas fizetés mellett hatalmas felelősséggel is jár. A légiforgalmi irányítók a repülőgépek földi mozgásait, illetve le- és felszállásukat irányítják. Rádión kommunikálnak a feladataik végzésekor. Az ő kezükben van az a felelősség, hogy minden repülő a megfelelő helyen és időben végezze a fel- és leszállásokat.

Bár a képzésre szinte bárki jelentkezhet, bejutni csak kevesen jutnak be. Azzal pedig számolni kell, hogy a nagy fizetés mellett a légiforgalmi irányítók munkabeosztása sokat változik, néha nappal, néha éjjel kell dolgozniuk.

Szakorvosok sem maradnak le

A lista második helyén szintén 2 millió feletti bruttó átlagkeresettel a szakorvosok vannak. Ez szintén egy olyan hivatás, amely óriási felelősséggel jár. A szakorvosoknak ugyanis bár másképpen, de egyaránt emberi életek vannak a kezükben.

A listán szintén az elsők között szerepelnek, a miniszterek, a sportolók, az IT vezetők, a bírók, HR vezetők és a brókerek is.

Teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legjobban kereső foglalkozásoknál 2022-ben [Ft/fő/hó]

Légiforgalmi irányító2 297 405
Szakorvos2 012 676
Törvényhozó, miniszter, államtitkár1 832 868
Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője1 654 757
Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője1 513 406
Vállalati stratégiatervezési egység vezetője1 411 387
Sportoló1 409 403
Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője1 403 201
Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője1 382 215
Bíró, bírósági fogalmazó1 356 611
Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker1 311 910
Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője1 306 010
Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai1 285 835
Általános orvos1 277 828
Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője1 268 835
Forrás: KSH

Ha kíváncsi vagy, hogy miért lehet az elektronikai technikus a legkeresettebb szakma a jövőben, akkor olvasd el az alábbi cikket:

A szerzőről:

Szigetvári Vilma
Pszichológia alapképzését nemrég fejezte be, így még frissen élnek benne az egyetemi hallagatóként szerzett tapasztalatai a felsőoktatási rendszerről. Sok éves cserkészvezetői múltjával fontos küldetésének érzi a fiatalok segítését. Számára is nehéz feladat volt a szakmájának megtalálása, így szeretne minél inkább segíteni, hogy másoknak megkönnyíthesse ezt a folyamatot.