A magyar munkavállalók nagy hangsúlyt fektetnek az ideális munkahely keresésére, és nyitottak a fejlődésre és változásra. A SkillX felmérése kimutatta, hogy a készségek és ambíciók figyelembevétele alapvető fontosságú mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók számára.
A munkavállalók jelentős része fontolgatja a munkahelyváltást
Az ideális munkahelyen az alkalmazottak munkájukat értékelik, megfelelő anyagi és szakmai elismerést kapnak, és a feladatok a képességeikhez igazodnak anélkül, hogy fel kellene áldozniuk a magánéletüket.
A SkillX Technologies Zrt. által végzett aktív munkavállalókat kérdező kutatás azt mutatja, hogy a magyarok nagy része jelentős energiát fordít az „álommunka“ megtalálására, hiszen sokan közülük nem abban a munkakörben dolgoznak, ami leginkább kielégítené őket.
A felmérés résztvevőinek 34 százaléka tervezi a munkahelyváltást a következő évben, és további 30,3 százalék fontolgatja ezt a lehetőséget. Ezek az adatok jelzik, hogy a munkavállalók jelentős része elégedetlen jelenlegi helyzetével, és aktívan törekszik a változásra.
“Ez megdöbbentő adat lehet a munkaadók számára, hiszen 10 emberből akár 5-6 emberük is felmondhat a következő egy évben, ha a jelenlegi munkahely nem képes ideális környezetet biztosítani a személyes és szakmai fejlődéshez”.
– magyarázta az adatokat Marosi László, a SkillX vezérigazgatója.
Fontos a megfelelő munkakörnyezet
A munkahelyváltás fő okai között továbbra is kiemelkedik a magasabb fizetés, de a jobb munka-magánélet egyensúly és a fejlődési lehetőségek is fontos tényezők. A munkavállalók 65 százaléka úgy véli, hogy csak akkor érzi jól magát egy munkahelyen, ha azt csinálhatja, amit szeret.
Ugyanebben az arányban gondolják igaznak azt az állítást is, hogy a folyamatos képzések mind a munkavállalók, mind a munkaadók számára előnyösek. Ez az igény ösztönzi a munkaadókat, hogy olyan munkakörnyezetet alakítsanak ki, amely támogatja a dolgozók képességfejlesztését és szakmai előrelépését.
Nagy a nyitottság a szakmai fejlődésre
A készségek és képességek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A felmérés szerint a munkavállalók 69 százaléka úgy érzi, hogy jelenlegi munkahelyén nem tudja teljes mértékben kihasználni képességeit, minden ötödik ember, azaz 18 százalék pedig úgy gondolja, hogy munkaköre egyáltalán nincs összhangban azokkal a készségekkel, amelyekkel rendelkezik.
A magyar munkavállalók több mint háromnegyede, 77,7 százaléka szívesen fejlesztené magát olyan szakmában, amely jobban illeszkedik hozzájuk, különösen akkor, ha a képzés gyors és hatékony, és lehetőséget ad a meglévő készségek frissítésére.
Az aktív munkakeresők között is hasonló a nyitottság a szakmai fejlődésre: 37,3 százalékuk akár új szakmát is tanulna, hogy olyan munkakörben dolgozhasson, amely megfelel képességeinek, de a másik harmaduk is erősen fontolóra venne egy új szakmai irányt.
“A személyes és szakmai fejlődésre való törekvés meghatározó attitűd lesz a jövő álláskeresői számára, már csak azért is, mert az elkövetkező években olyan munkahelyek jöhetnek létre, amelyekről még nem is tudunk. Ebben a munkakörnyezetben a gyors alkalmazkodáson és fejlődési készségen lesz a hangsúly!”
– emelte ki a SkillX vezérigazgatója.
A munkaerőpiac és a munkaerő-közvetítés is átalakul
A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 18%-a már találkozott készségalapú munkaerő-közvetítéssel, ami az egyik legfontosabb irányzata a modern HR trendeknek. A SkillX platformja nem csupán a jól csengő, de a valóságban kevésbé használható tudást helyezi előtérbe az önéletrajzban, hanem a valós képességek alapján köti össze a munkavállalót a leendő munkaadóval.
Ez a megközelítés segíti a tehetséges jelöltek megtalálását, és elősegíti a munkavállalók hosszú távú elköteleződését is, mivel a képességeikhez és ambícióikhoz jobban illeszkedő munkakörök bizonyítottan erőteljesebb megtartó hatással bírnak.
Az „álommunka” keresése jelentős hajtóerője a magyar munkaerőpiacnak, de fontos tudatosítani, hogy ennek eléréséhez mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak aktív szerepet kell vállalniuk. Az üzenet a munkaadók felé az, hogy a készségek és személyes ambíciók figyelembevétele növeli a dolgozók elkötelezettségét és elégedettségét. A munkavállalók számára pedig az önismeret és készségeik folyamatos fejlesztése segíthet abban, hogy közelebb kerüljenek saját „álommunkájuk” eléréséhez.