Szilveszteri szerencsehozó és tiltott ételek

Szerző: | 2023. december. 31. | Egészség

A képen sült sertés látható.

Az év utolsó, és az újév első napjához számos babona és hagyomány kötődik. Napjainkban ezek a régi szokások már egyre kevésbé játszanak szerepet, de azt, hogy mik kerülnek a szilveszteri asztalra, mégis nagyban meghatározzák.

Minden hagyományos szilveszteri étel mögött megbújik egy hagyomány vagy magyarázat, hogy miért érdemes vagy nem ajánlott őket ilyenkor fogyasztani. Lássuk, mik is ezek!

Szilveszteri malacsült

A sertés fogyasztása a legtöbb helyen együtt jár a szilveszterrel. Egyes magyarázatok szerint azért vált az ünnep állatává, mert orrával előre túr, azaz a jövőbe mutat, és kifordítja a szerencsét a földből. Egy másik megközelítés szerint a malac kövérsége, hája a jólét szimbóluma. 

A sertést nem csak sültként tálalhatjuk, napjainkban elterjedt, hogy virsliként fogyasztjuk az éjféli menü részeként. A kocsonya, ami a sertés különböző részeivel készül, szintén nagy hagyományokkal rendelkező ünnepi étel. 

Érdekesség, hogy Ausztriában az állatot nem csak húsként fogyasztják, hanem marcipánból kis szerencsemalacokat is készítenek, amiket a barátoknak és családtagoknak ajándékoznak a jó szerencse reményében.

Az apró szemű termések, mint a lencse, a gazdagságot és a szerencsét jelképezik, fogyasztásuk anyagi jólétet ígér. (Fotó: 123rf.com)

Lencse, a pénzhozó

A hagyományok szerint az apró szemű termések, mint a lencse, a gazdagságot és a szerencsét jelképezik. Készülhet belőle leves, főzelék, saláta, ez csak a fantáziánkra és a szokásainkra van bízva. Ha a lencse nem tartozik a kedvenceid közé, akkor sincs gond, számos termés van, amivel helyettesítheted, például a bab, a borsó, de egyes vélemények szerint akár a rizst is ide sorolhatjuk.

A lencséhez kapcsolódott egy másik hiedelem is: a babona szerint, ha egy mandulaszemet, vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, akkor az a lány, aki ezt megtalálta, férjhez ment a következő évben. 

Szerencsehozó szilveszteri pogácsa

Ahogy a sós sütemények ma is nélkülözhetetlenek a szilveszteri asztalról, úgy régen is sok helyen hagyomány volt szilveszterkor pogácsát sütni. A sütemények közül egybe egy megtisztított pénzérmét rejtettek el. Aki ezt megtalálta, és a pogácsát még éjfél előtt el is fogyasztotta, arra a következő évben nagy szerencse várt.

A jól kinyújtott rétestészta önmagában is hosszúra nyúló szerencsét ígér, de ha mákkal töltjük, abban is reménykedhetünk, hogy pénz áll a házhoz. (Fotó: 123rf.com)

Hosszúra nyúlt szerencse rétestésztával

Úgy tartották, hogy a rétes jól kinyújtott tésztája azt jelképezi, hogy a szerencsénk a következő évben hosszúra nyúlik. Töltheted akár mákkal is, hiszen az aprószemű terméssel készült ételek az anyagi gyarapodást vetítették elő.

A káposzta is pénzt hoz a házhoz

Egyes mendemondák szerint a káposzta azért került be a szerencsehozó ételek közé, mert az amerikaiak szerint kinézete egy tekercs dollárra emlékeztet. Ez alapján azonban nem csak a káposzta, hanem bármilyen zöld leveles zöldség is az anyagi gyarapodás szimbóluma lehet.

Az ellentmondásos hal

A hallal kapcsolatban még ma is különböző hagyományok élnek. Folyó menti vidékeken fogyasztását szerencsésnek tartották, mert úgy gondolták: ahány pikkely, annyi pénz áll a házhoz. Hazánk nagy részén úgy vélték, hogy fogyasztása szilveszterkor nem ajánlott, mert a hallal elúszik a szerencse. 

A mediterrán és latin-amerikai országokban 12 szem szőlővel vagy mazsolával várják az éjfélt. (Fotó: 123rf.com)

A csirke elkaparja a szerencsét

A hagyományok szerint szilveszterkor nem ajánlott csirkét fogyasztani, ugyanis ez az állat elkaparja a szerencsét. Más hiedelmek szerint a szárnyasok elrepülnek a szerencsével, így semmilyen szárnyasból készült étel nem ajánlott. 

Mediterrán szilveszteri hagyomány

Bár hazánkban ez nem volt szokás, érdekességképpen megemlítenénk a mediterrán és latin-amerikai országok egyik szilveszteri hagyományát: Az éjfélt 12 szem szőlővel vagy mazsolával várták, amikből óránként egyet kellett elfogyasztani. A gyümölcs édessége vagy savanyúsága az elkövetkező 12 hónapot vetítette előre. 

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.

Promó

Promó