Turizmus, vendéglátás, szakma

Szerző: | 2023. szeptember. 27. | Mi leszek?

A képen egy pincér látható profilból, tart maga előtt egy tálcát

1980 óta ünnepeljük szeptember 27-én az Idegenforgalmi Világnapot, amelyet az Idegenforgalmi Szervezet azzal a céllal hozott létre, hogy a turizmus fejlődését támogassák. A turizmus minden ország számára fontos, hiszen hatalmas bevételi forrás, így támogatja a gazdaságot. Emellett a turizmus ágazata támogatja azt a folyamatot, amely során a külföldi emberek megismerhetik az adott ország kultúráját, szokásait, hagyományait. Ennek a napnak az alkalmából  a pincér – vendégtéri szakember és a vendégtéri szaktechnikus szakma bemutatásával készültünk nektek.

A pincér – vendégtéri szakember szakma

Mindenki, aki már volt étteremben, tudja, hogy milyen sokan dolgoznak azért, hogy elénk ízletes ételek kerüljenek. Először a hostokkal, vagy a hostessekkel találkozunk, majd az asztalhoz ülve a pincérek veszik fel a rendelésünket. A választott italokat a bárban készítik el, az ételeket a konyhában, mindkét helyen több szakember is dolgozik azon, hogy az igényeket kielégítsék. Természetesen a személyzet nagysága és a titulusok az alapján változnak, hogy milyen vendéglátóipari egységbe térünk be, hiszen más személyzet szükséges egy büfé üzemeltetéséhez, és más egy magasabb kategóriájú étterem megfelelő működéséhez.

A képen egy női pincér tart egy tálcát, mögötte vendégek ülnek asztaloknál
A pincér – vendégtéri szakember – szakma a turizmus – vendéglátás ágazat szakmái közé tartozik (Fotó: 123rf.com)

A pincérek, felszolgálók azonban minden étteremben megtalálhatók. Ők fogadják az étteremben, kávézóban a vendégeket, és ők veszik fel a rendeléseket, továbbítják azt a bár vagy a konyha irányába. Ezek az általánosan ismert feladatok, de a pincéreknek köszönhető a helyiségek tisztán tartása, hiszen az ő feladatuk például az asztalok leszedése, majd áttörlése a távozó vendégek után. A pincérek foglalkoznak a számlák átadásával, és náluk lehet fizetni is.

Ahhoz, hogy valaki pincérként dolgozhasson, a hároméves szakképző iskolai képzést kell választania, amely során megismerheti a turisztikai ágazat többi szakmáját, valamint a vendéglátás csínját-bínját. Megtanítják neki az alapvető viselkedési normákat, az etikettet, a felszolgálás gyakorlati módjait, valamint a pénzügyi ismereteket. Ez a szakma azoknak ajánlott, akik szeretnek emberekkel foglalkozni, akiknek a kiszolgálás folyamata hivatás, és nem megvetendő tevékenység. Mindenképp szükség van empátiára, nyitottságra, kedvességre, megfelelő kommunikációs készségekre, és legalább egy idegen nyelv középszintű ismeretére. Azt is el kell ismerni, hogy a pincér munkakör jelentősen igénybe veszi a munkavállaló fizikumát, így csak azoknak ajánlott, akik terhelhetők, jó fizikai állóképességgel rendelkeznek, jól tűrik a stresszt, és nem ijednek meg attól, hogy a munka nem nyolc órát vesz el egy napból, hanem akár tizenkét órán keresztül tart.

A vendégtéri szaktechnikus szakma 

A vendégtéri szaktechnikus szakma elvégézése ötéves technikumi képzéshez kötött. Aki ezt a szakmát választja, az éttermekben, bárokban, kávézókban irányítja a beszerzési folyamatokat, valamint a raktározást és az értékesítést. Ez egyfajta logisztikai munka, amely során a megtervezett menühöz szükséges alapanyagokat beszerzi, hogy a konyhai munka zavartalanul működhessen, de ő felel a vendéglátóipari egység minden beszerzésért. Emellett az étterem marketing stratégiáját és üzletpolitikáját is ő tervezi és valósítja meg. Ez egy igazi szervezői-irányítói munka, amely során szorosan együtt kell működnie a csapat többi tagjával, például a séffel. Azoknak lehet testreszabott ez a munkakör, akik szeretik a pezsgést, a szervezést, és értenek az üzletpolitikához. Természetesen itt is kiemelt szerepe van a már említett idegen nyelveknek és a kommunikációs készségeknek, de nagyobb szerepet kap a csapatmunka és a tervezési képesség.

Egy férfi áll egy nővel szemben, kezében bort tart, mintha ajánlaná, a helyszín egy kávézó
A vendégtéri szaktechnikus feladatai közé tartoznak az üzletvezetés, a beszerzés, a logisztika és a marketing is (Fotó: 123rf.com)

Fizetés

A vendéglátóipar mindig arról volt híres, hogy két dolog biztos: sokat kell dolgozni, de jól is lehet vele keresni. A fizetés jelentősen függ attól, hogy hol vállal valaki munkát, és itt egyaránt kell a földrajzi elhelyezkedésre gondolni, valamint a vendéglátóipari egység nagyságára, népszerűségére is.

A www.fizetesek.hu oldal szerint a havi bruttó bér egy pincér esetében 232 ezer forint és 478 ezer forint között mozog, de ebbe az összegbe még nincs beleszámolva a borravaló, illetve a pótlékok. A vendégtéri szaktechnikus szakma esetében ez a fizetés mindenképpen magasabb összeg, de főképp attól függ, hogy milyen összeget sikerül kialkudnod magadnak. Azonban nagy igazság az, hogy a vendéglátásban kereshető összeg függ a szezonalitástól is, valamint attól, hogy mennyien térnek be arra a helyre, ahol dolgozol, és hogy azok a vendégek mennyire érzik jól magukat, milyen szolgáltatást biztosítasz te magad.

Ha érdekel a pincér/vendégtéri szakember szakma, akkor olvasd el a képzéshez kiadott képzési és kimeneti követelményeket, amelyek itt találhatók. Ha pedig a vendégtéri szaktechnikus szakma érdekel, akkor annak követelményeit itt tekintheted meg.

A képen egy pincér egy kávézóban kitett croisson felé nyúl egy fogóval
A turizmus-vendéglátás ágazatban elérhető szakmák népszerűek a fiatalok körében (Fotó: 123rf.com)

A turizmus és vendéglátás ágazatra jellemző a szervizdíj és a borravaló. Sokan nem tudják, hogy mi a különbség. Ha érdekel olvasd el a témában írt cikkünket.

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó