Három különböző szakma tagjait avatták mesterré

Szerző: | 2023. december. 6. | Fősodor

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében összesen huszonkét autószerelőt, fodrászt és kozmetikust avattak mesterré, akárcsak hajdanán a céhlegényeket.

Melyik szervezet döntött arról, hogy ki válhat mesterré?

Nem más, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Ez már egy sok évszázadra visszanyúló hagyomány, amit a társaság még ma is életben tart. Tegnap összesen huszonkét tanulót avattak mesterré. Ők egy ünnepélyes avatóceremónia keretei között mondhatták el ünnepi beszédüket.

Augusztusban kezdték meg a felkészülést a mestervizsgára az autószerelők és a fodrászok. A kozmetikusok egy hónappal később: szeptemberben.

Ki a kamara elnöke, és hogyan nyilatkozott?

Bihall Tamás, aki beszédében kiemelte, hogy „a mesteravató régi hagyomány, Magyarországon és a kamarában is. A mesterlevél a szakmák diplomája”. Beszédében hangsúlyozta még, hogy „csak a munka– és tudásalapú társadalom életképes, azt kell építenünk”.

Elmondta, hogy évente körülbelül harminc mesterlevelet adnak át, és eddig közel félezren szerezték meg azt náluk. Kiemelte, hogy akiknek ezeket a nívós elismeréseket átadják, tőlük később el is várják, hogy maximálisan teljesítsenek szakmájukban. Legyenek a legjobbak, és akár oktassák is a továbbiakban a szakmájukat.

Öt fodrászt avattak mesterré tegnap. (Fotó: 123RF)

Nyilatkozott a kamara oktatási és képzési szakigazgatója is

Tóth Ádám Zoltán elmondta, hogy a mesterképzés és az azt záró mestervizsga célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődést és az egzisztenciális életpálya modell kialakításának lehetőségét, valamint a tanulóképzéshez és vállalkozásvezetéshez szükséges ismeretek elsajátítását.

Forrás: minap.hu

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.