A Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnáziuma évek óta a legkimagaslóbb eredményeket mutatja fel. Ennek apropójából az intézmény vezetőjével, Fábián Gáborral készítettünk interjút. Ezt két részletben olvashatják. Az elsőben az igazgató beszél a magánéletéről, a sikerhez való viszonyáról, valamint bemutatja az iskola különböző szakmai képzéseit.

– Ön a 2023-as technikumi rangsor első helyezést elért intézményének a vezetője. Hogyan éli meg a sikert?

– Természetesen ez számunkra egy nagy öröm, és felhasználjuk a kommunikációban, hiszen az, hogyha valaki egy iskola, az iskolák közötti rangsorban országos első tud lenni – nyilván ez egy speciális kategória, hiszen a technikumokról beszélünk –, az azért azt gondolom, hogy egy jó dolog. Én azt szoktam mondani matematikatanárként, hogy a számok makacs dolgok, lehet velük vitatkozni, csak nem nagyon érdemes.

Tehát itt viszonylag objektív mérőszámok alapján – azért fejeztem úgy ki magam, hogy viszonylag, mert azon lehet vitatkozni, hogy most miket mérjenek éppenséggel, és úgy tudom, hogy lesz is ebben azért némi nemű változtatás –, de a lényeg, hogy egy objektív, valamilyen megadott szempontsor alapján készítették a pontozást, és ez alapján a Boronkay érte el a legmagasabb pontszámot. Természetesen ennek örülünk, megerősít minket abban, hogy amit csinálunk, az jó úton halad. Még a fölöttünk lévő vezetők szerint is!

Nem véletlenül az egyik kedvenc mondásom az, hogy:

„Mi magunkról tudjuk, hogy jók vagyunk, de azért az jobb, ha ezt mások mondják!”.

– Mindig is ebben az iskolában dolgozott?

– Sőt, én ebben az iskolában tanultam. 1980-tól ’84-ig voltam az iskola tanulója, aztán egy év katonai szolgálat, majd a főiskola és 1989. augusztus 15-e óta ez máig az első és ezidáig egyetlen főállású munkahelyem.

– Mióta tölti be az igazgatói posztot?

– A 2006/2007-es tanévtől vagyok igazgató. Egy év kimaradt, ugyanis volt egy balesetem, ami alatt rehabilitáción voltam. Akkor az addigi helyettesem – Dian János, aki azután újra a helyettesem lett – vezette az iskolát, szerintem kiválóan. Megvoltak a bejáratott útvonalak, mindenki tudta a dolgát, úgyhogy szerencsére nem okozott törést az iskola menetében a balesetem.

Aztán egy év rehabilitáció után pályáznom kellett az igazgatói posztra – ami egyébként is pont abban az évben járt le –, és megkaptam a bizalmat. Ennek nagyon örültem, el is kell mondanom, hogy lelkileg ez nagyon nagy támogatást jelent egy ilyen balesetet érő embernek, hogy nem otthon kell ülnie.

Hálás vagyok azért, hogy a felettem lévők, a döntéshozók úgy döntöttek, úgy látták, hogy továbbra is képes leszek ily módon ellátni az igazgatói teendőket. Személyes interjúk is voltak, tehát nem csak bedobták a gyeplőt, hanem döntéshozók eljöttek, beszélgettek velem, utánajártak minden apróságnak. A tantestület is teljes mértékben mögöttem volt.

Hadd mondjam el, hogy ebben az új rendszerben már nincs a tantestületnek véleményezési joga, de én megkérdeztem őket, természetesen névtelenül. Szó szerint azt mondtam nekik az értekezleten, hogy a Boronkay igazgatói posztja, az nem lehet egy mozgássérültté vált embernek a vigaszdíja. Ezért ne szánalomból szavazzanak, hanem az iskola működőképességét tartsák szem előtt. 95 százalékuk támogatólag szavazott. Innentől kezdve úgy gondoltam, hogy ez nemcsak felhatalmazás, hanem egyúttal kötelez is arra, hogy akkor próbáljam meg folytatni. Ez abszolút motiválóan hatott rám.

– Térjünk át a szakmai részre, milyen ágazatban, mely szakmák tanulására van lehetőség az intézményben?

– A Boronkayban a leghagyományosabb, legrégebbi képzés az 1950-es alapításunk óta a gépész vonal.

Ezt visszük továbbra is nagyon jó eredményekkel. Habár minden képzésünk esetében elmondható, hogy a diákjaink kiváló eredményeket érnek el. Mivel jó minőségű gyerekanyag jön be hozzánk eleve az általános iskolákból, a legjobb tanulók felső tíz százaléka, mondjuk úgy, már a felvételikor „tudunk válogatni”. Ebből adódóan el is várható, hogy készítsük fel őket elsősorban a szakirányú továbbtanulásra, és ezt mi meg is tesszük.

Ami számunkra szintén büszkeség, és azt jelzi vissza, hogy jól csináljuk, hogy döntően szakirányba mennek tovább a végzős diákjaink, tehát a gépészosztályból döntően gépészmérnöki karokra. Itt főleg az Óbudai Egyetem és a Budapesti Műszaki– és Gazdaságitudományi Egyetem jönnek szóba. Azonban mennek néha tovább Miskolcra, egy-egy diák Debrecenbe, Kecskemétre, Győrbe, Szombathelyre, de ők alacsony számban. A BME-re az idén például az összes különböző karra kereken ötven diákunk ment, de volt már olyan évünk, hogy az Óbudai Egyetemre is több mint 40-42.

Azonban természetesen nemcsak a gépész szakmát lehet kitanulni nálunk. Időrendben hadd folytassam a sort:

a második legrégebbi képzésünk az elektronika,

onnan döntően villamosmérnöki karra mennek tovább a diákok. Az elektronikus képzéseink a ’70-es évek közepén indultak el.

A következő az informatika,

aminek oktatása a ’80-as évek második felében kezdődött meg, amikor egyáltalán megjelentek a számítógépek Magyarországon. Itt van hardver– és szoftver kimenetelünk is, tehát az két teljes osztály. Onnan informatikai vagy egyéb műszaki karokra mennek tovább döntő többségben a diákok.

Ezen kívül van egy viszonylag fiatal képzésünk – 2010-ben indult – a környezetvédelem.

Onnan nem feltétlenül környezetvédelem mérnöki irányba mennek, viszont nagyon sokan mennek olyan irányba, ahol vagy a biológia vagy a kémia elvárt – vagy eddig elvárt volt, hisz most megváltozott a felsőoktatási bejutási rendszer –, egy orvosi egyetemre továbbra is kell a két emelt szintű. Így szép számban mennek, sőt, tavaly a 32-ből 32-en olyan irányba mentek továbbtanulni, ahova vagy a biológia vagy a kémia elvárt tantárgy volt a bejutáshoz.

A környezetvédelemhez kötődően mind a két tantárgyból magas tudás szükséges, tehát van szakmai biológia és szakmai kémia is, ami azért elválik a közismereti résztől, de mégis igényel biológiai affinitást, tudást, rálátást. Emellett így megerősítettük ezekben az osztályokban a biológia és a kémia alapóraszámot, sőt nagyon sokan választják e tanulók közül még fakultációnak is.

A legfiatalabb képzésünk, ahol még technikusi képzésig nem is jutottunk el – a legidősebbek ebben a tanévben lettek tizenkettedikesek, tehát most fognak érettségizni – az pedig a sportszakmai képzés, a sportedző, sportszervező.

Ezt abból a megfontolásból indítottuk, hogy egy kicsit színesítsük a palettánkat. Volt egy együttműködési megállapodásunk a Váci Kézilabda Akadémiával, hogy azok a jó tanulók, akik nem feltétlenül szeretnének gimnáziumba menni, vagy nem feltétlenül akarnak műszaki osztályokat választani, azok tudjanak hozzánk jönni. Azaz egy olyan jó iskolába, egy olyan képzésre jönni, ami egyébként az ő érdeklődési körükhöz közel áll, és esetleg a továbbtanulási irányt is ebben tervezik.

A mostani tizenkettedikesekről tudom, hogy a többség kimondottan a sporthoz kötődő – sportedző, sportszervező, testnevelő tanár – szakokon szeretne továbbtanulni, de akad közöttük, aki például a pszichológiát vagy a rendezvényszervezést választaná.

Látszik, hogy ez egy jól sikerült kezdeményezés volt, hisz valóban jó tanulók járnak erre a képzésre, akik emellett kiváló sportolók. Azt szokták gondolni és mondani, hogy a sportolók nem feltétlenül jó tanulók, vagy nincs idejük tanulni. Ez utóbbi egyébként sokszor igaz is. Viszont ezzel a sportedző-sportszervező képzéssel úgy látjuk, hogy nagyon is jól összeegyeztethető a kettő, és valóban kitűnő tanulók is vannak a sportképzésen, akik emellett még korosztályos válogatottak is.

– Elképesztően nagyszámú diákságról beszélt most, hány fős az iskola?

– Most 1083 nappali tagozatos diákunk van. Tulajdonképpen elmondhatom, hogy 6 évfolyamon – azért 6 évfolyamon, mert nálunk viszonylag nagy számban van nyelvi előkészítő – 4 párhuzamos osztályunk van, nyelvi előkészítő, hét párhuzamos osztály a normál 9-12. évfolyamon.

A technikusin pedig változó a létszám, most körülbelül olyan 80-an vannak. Viszont az meg fog nőni, mert a következő évtől kezdődően már az új technikusi rendszerben tizenkettedikben nem lépnek majd ki a szakmai osztályba járó diákok – persze a gimnazisták ezt megtehetik –, de a szakmai osztályba járó diákok nem lépnek ki, hanem 13. évfolyamon itt maradnak technikusin. Annak a végén fognak olyan érettségi bizonyítványt kapni, amit mi úgy szoktuk nevezni, hogy keményfedeles bizonyítvány, amellyel aztán beléphetnek a felsőoktatásba.

– Annak ellenére, hogy ebbe az iskolába a legjobb diákok járnak, azért mégis előfordul valamilyen szintű lemorzsolódás, esetleg, hogy valakit el kell távolítani?

– Igen, a kérdés jó. Egyáltalán nem jellemző. A tavalyi tanévben mindössze egyetlen diákunk „bukott meg”. Ő is önszántából: magántanuló volt, és szeretett volna évet ismételni. Most azonban minden tárgyból osztályozóvizsgát tesz, így két tanévet egy tanév alatt végez el, hogy ne veszítsen el egy teljes évet az életéből.