Elindult a jelentkezés a Nyilas Misi tehetséggondozó Ösztöndíjra

Szerző: | 2023. október. 9. | Fősodor

Szóbuborékban tehetségkereső felirat.

A Magyar Református Szeretetszolgálat idén idén is meghirdette a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramját. A 2023/2024 tanévben elindított programra a nehéz anyagi helyzetben élő 5-12. évfolyamon tanulók jelentkezését várják. A pályázatok benyújtása 2023. október 15-ig lehetséges.

A program elindulása óta már közel 600 fiatal részesült a százezer forintos ösztöndíjban, amelyet szakmai mentorálással, és coachok támogató beszélgetéseivel is kiegészít az alapítvány. Az elmúlt évben a legtöbb pályázat zeneművészet és sport területéről érkezett, míg legkevesebben táncművészet kategóriában pályáztak.

Tehetséges de nehéz anyagi körülmények között élő diákokat támogat az ösztöndíjprogram

Tanévkezdéskor a Magyar Református Szeretetszolgálat életében is a diákokat segítő programok kerülnek középpontba. Így a tehetségeket támogató Nyilas Misi Ösztöndíjprogram, amelyet „A tehetség kincs!”  jelmond jegyében hirdet meg minden évben az egyházi szervezet.

Az iskolakezdés sok családnak okoz gondot. A tanszerek megvásárlása jelentősen megterheli a családi költségvetést. A tanév közben is számos kiadással kell számolni a gyerekes családoknak: a különböző foglalkozások költségei, a versenyek nevezési díjai, a sportfelszerelések, felvételi előkészítők további plusz kiadást jelentenek a családok számára. Ezeknek a problémáknak az enyhítését célozza meg a Nyilas Misi ösztöndíj program.

Szóbuborékban mentor felirat.
Az ösztöndíj nyerteseit a pénzügyi támogatás mellett szakmai mentorok és coachok is segítik. (Fotó:123rf)

Kik pályázhatnak a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramra?

A 2023/2024-es tanév Nyilas Misi Ösztöndíjprogramjára már lehet jelentkezni a legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon keresztül. A pályázatokat október 15-ig lehet benyújtani.

A programra magyar és határon túli magyar nyelvű oktatásban résztvevő, magyar nemzetiségű, kiemelkedően tehetséges 5-12. évfolyamon tanuló, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók jelentkezését várják a felsorolt területekről.

  • művészeti ág (zene-, képző-, táncművészet;);
  • sport (egyéni, csapat);
  • természettudomány, bölcsésztudomány (magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, informatika)

Pályázati dokumentumok

  • A zene, képző, táncművészetre jelentkezett pályázónak legfeljebb 5 perces videót vagy 5 perc terjedelmű hangfelvételt vagy maximum 5 darab egyenként 6 MB méretű művészeti alkotásról készített képet kötelező benyújtani.
  • Míg a bölcsésztudomány kategóriában a magyar nyelv és irodalom területen fogalmazással, novellával vagy verssel lehet pályázni.
  • Sport, matematika, fizika, informatika pályázat esetén, a legfeljebb 3 darab 2 évnél nem régebbi versenyt igazoló dokumentumot és ajánlás szükséges benyújtani a diákoknak. Az ajánlást attól a személytől, kell kérni, aki a pályázót kiemelkedő tehetségnek tartja.

Kiskorú pályázó esetén szülői nyilatkozatot is csatolni kell a pályázathoz. A beérkezett pályázatokat novemberben bírálja el a szakmai zsűri.

pénz torony nyertes felirattal
A hazai és határon túli oktatási intézményekből, összesen 50 pályázó nyerheti el a Nyilas Misi ösztöndíjat. (Fotó:123rf)

Mennyi támogatást kapnak a Nyilas Misi ösztöndíj program nyertesei?

Nyertes pályázat esetén az ösztöndíj havi 10 ezer forint vagy 33 euró, amelyet 10 hónapon keresztül, két ütemben kapnak meg a tehetséges tanulók.

Az ösztöndíjprogrammal kapcsolatos további információ a linkre kattintva érhető el, kérdést az osztondij@jobbadni.hu címre, küldött e-mailben lehet feltenni.

A szerzőről:

Oláh Erika
Széleskörű tapasztalatot szerzett a hazai oktatási rendszer működéséről. Részt vett az oktatás, a szakképzés területeinek fejlesztésében. Kiemelten fontosnak tartja a továbbképzéseket, a gyermekkori fejlesztéseket, a készségek fejlesztését. Elhivatott abban, hogy az oktatásban résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi tevékenységeik során alkalmazni tudnak. Mottója: Közös jövőnk alapja a ma gyermekeinek fejlesztése.