Mégis mi lehet a módszer, a titok, hogy egy intézmény az ország legjobbjává növi ki magát? Folytatjuk interjúnkat Fábián Gáborral, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnáziumának vezetőjével. Az interjú második felében főként az elképesztő túljelentkezésről, ennek okáról és a megújult szakképzési rendszerről lesz szó, de érintjük a duális képzés témakörét is, valamint azt, hogyan férnek meg egymás mellett a technikumi és gimnazista osztályok.

– Úgy tudom ön minden évben készít egy pontos statisztikai évkönyvet a Boronkay-s tanulók tanév végi eredményeiről. Ez igaz?

– Igen, igen. Minden évben egy nagyjából száz oldalas statisztikai kiadványt készítek az adott tanév eredményeiről. Ezt egyszer megmutattam a volt csoporttársaimnak egy találkozón. Le voltak döbbenve, hogy ilyen technikumi eredményeket és ennyi továbbtanulót sokszor még a legelitebb gimnáziumok sem tudnak produkálni. Főleg azon döbbentek meg, milyen sokan jutnak be az iskolánkból orvosi egyetemekre.

Mivel egy jó bejövő gyerekanyag van, ez egyúttal kötelez is minket arra, hogy adjuk meg az esélyt. Nyilván nem kötelező nálunk sem a fakt, sem bármilyen szakkörön vagy versenyen való részvétel. Azonban a lehetőség megvan, és szerintem egy jó iskolának ez egy ismérve, hogy a diáknak legyen választási lehetősége, és amit ő választ, akkor az iskola tegye oda magát ezen dolgok mellé, persze amennyiben alkalmas rá.

Ennek köszönhető véleményem szerint például, hogy a tavalyi tanévben 30 OKTV döntősünk volt.

Elsőszámú küldetésünknek azt tartom, hogy elsősorban a szakmai osztályban lévőket szakirányú továbbtanulásra készítsük fel.

– Az iskolában gimnáziumi osztályok is vannak. Jól megférnek egymás mellett a technikumi és a gimnáziumi osztályok?

– Abszolút. Szerintem még ráadásul remekül ki is egészítik egymást, hisz ugye a gimnáziumi osztályokban zömében lányok vannak. Én ezt nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolában legyenek lányok, mert úgy általánosságban: a különböző iskolai programokban, az iskolai kohézióban, a dinamikában, az udvariasság megtanulásában mind-mind fontos tényezők, hogy a két nem tagjai egymástól is tanuljanak; és ha mindenki hozzáteszi azt, amit tud, szerintem az a kulcsa annak, hogy jó eredmények születnek.

– A Boronkayt sokszor „megvádolják” azzal, hogy elszipkázza a környékbeli iskolák elől a legkiválóbb gyerekanyagot. Erről mit gondol?

– Erre azt szoktam mondani, hogy „senki mögött nem állunk géppuskával, hogy márpedig te jó tanuló vagy, akkor kötelező hozzánk jönni”. Valami miatt minket választanak. Azonban, ha már minket választottak és felvételt is nyertek, onnantól kezdve nekünk kötelességünk, hogy minden lehetőséget megadjunk nekik arra, hogy bejussanak államilag finanszírozott helyekre az itteni tanulmányaik befejeztével. 

– Duális képzőcégekkel áll kapcsolatban az iskola?

– Tanév közben nem jellemző, viszont a nyári gyakorlat egy nagyon jó és hasznos dolog. Valós gazdasági környezetet ismernek meg a diákok attól függetlenül, hogy a munkaerőpiacra lépnek ki rögtön a szakmai végzettségükkel, vagy a felsőoktatásba mennek tovább.

Megismerhetik a cégeket belülről, hogyan zajlik ott a munkafegyelem: mikor van érkezés, távozás, szünet, leállás, mik a különböző munkafolyamatok, egyáltalán a cégnek a vezetési struktúráját. Ezek hasznos dolgok.

Ilyen szempontból több céggel van együttműködésünk, hogy nyári gyakorlatokra menjenek a diákjaink.

– Említette, milyen sokoldalú az intézményi szakképzési palettája. Meg tudná mondani melyik képzést választják a legkevesebben?

– Minden képzésünk népszerű, de ha választani kell, akkor a sportot. Ez ugye speciális, itt  eleve van egy alkalmassági felvételi is, tehát kell tudni, hogy atlétikus képességeket mérünk. Továbbá futásban, ugrásban és dobásban egyaránt van egy minimális szint, amit teljesíteni kell.

Ugye ez egy vékonyabb szelet, mert attól, hogy valaki jó sportoló, nem feltétlenül akar a sportképzésre jönni.

Talán erre jelentkeznek a legkevesebben, de azért itt is egy minőségi anyagot tudunk felvenni, mert egyébként nem egy teljes osztálynak felel meg a létszám, csak egy részének.

– Ezzel szemben mire van teljesmértékű túljelentkezés?

– Egyértelműen az informatikára. Nemcsak a technikumi képzések között, hanem jócskán megelőzve a gimnáziumi osztályokat is.

Ennek persze lehet az az oka, hogy egy általános iskolás gyerek, attól, hogy 3-4-5 órát képes a számítógép előtt játszva eltölteni, azt hiszi, hogy akkor neki már van is affinitása az informatikához.

Felnőttként persze tudjuk, hogy ez nem feltétlenül így van, de valóban, mindenhol ez folyik még a csapból is, hogy informatikai képességek és kompetenciák szükségesek már az élet minden területén: a kereskedelemben, a vendéglátásban, a műszaki pályát nem is említve. Tehát erre a képzésre van a legtöbb jelentkezőnk, és ahogy mondtam már korábban, itt két osztályt is megtöltünk nagyon jó eszű gyerekekkel.

– Szakemberként mit gondol, hogy mi a megújult szakképzési rendszer legnagyobb sikere? Ön szerint egyáltalán sikeres?

– Igen, itt egyébként van is, amibe mi beleálltunk, és mondhatom, hogy minisztériumi szinten elvárás is felénk. Ez az okleveles technikus képzés. Erről azt kell tudni, hogy ennek az a lényege, hogy egy technikum – ugye ott is elsősorban a jobb technikumok, akik nagy arányban delegálnak diákokat, főleg a szakirányú továbbtanulásban, a mi területünkön maradva a műszaki felsőoktatásba – és egy felsőoktatási intézmény közötti együttműködés oly formában, hogy amit mi itt középiskolában megtanítunk, azoknak a tananyagtartalmaknak megnézzük, hogy mi az átfedése azokkal, amik benne vannak az ő saját tematikájukban.

Kisebb módosításokkal – ők is módosítanak akár egy picit rajta, mi is egy picit –, de nem az a lényege, és ezt gondolom a legnagyobb előnyének ennek a rendszernek, hogy nincs fenekestül felforgatva ettől az egész. Hanem kölcsönösen igazodik egy kicsit egymáshoz, mint amikor két malomkő még újkorában elkezd összecsiszolódni, hogy ugye nem nagy kődarabokat kell arról lefejteni, hanem a kisebb dudorokat szépen lecsiszolni, és akkor ily módon lehetőség van arra, hogy aki okleveles technikus képzésben vesz részt; továbbá különböző időpontokban bizonyos tartalmi elemeket az adott egyetem elvárásai szerint teljesít, ő, miután bekerül abba a felsőoktatási intézménybe, akkor ott ezt beszámítják neki. Tehát magyarul lehetősége van arra, hogy megkönnyítse a saját tanulmányait, vagy akár le is rövidítse azt.

– Végezetül még egy utolsó kérdés, amit igazából már érintettünk, de mégis mit gondol, hogy mi lehet az igazi oka annak, hogy Vácnak és teljes vonzáskörzetének a legtöbb tanulója valójában a Boronkayba szeretne felvételt nyerni nyolcadik osztályos korában?

– Ez egy régre visszanyúló folyamat eredménye. Én azt szoktam mondani, hogy valójában belekerültünk egy fölfelé szálló spirálba. Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől kezdve hátra dőlhetünk, és nem kell csinálni semmit, hanem továbbra is teljesen tudatosan kell építkezni. 

Én, ahogy csinálom ezt a statisztikai évkönyvet, egészen az 1990-es évek közepétől vannak adataim, és ugye akkor én még „csak” egy osztályfőnök voltam itt. Pontosan emlékszem, hogy milyen gyerekanyag volt átlagosan az iskolában. Az iskola tanulmányi átlaga 3,5 alatt volt a ’90-es évek elején. Most 4,5 fölött van. Úgy, hogy közben az iskola tanulói létszáma nagyjából megduplázódott.

Szerintem követnünk kell azokat az értékrendeket, amiket az iskola kitűzött a zászlajára!

Tehát a tanulót készítsük fel továbbtanulásra, ez nagyon fontos a szülők szempontjából is. Készítsük fel őket nyelvvizsgára, sőt, akár vigyük is el őket arra. Versenyeztessünk annak érdekében, hogy a tehetségét – aki szeretné – kibontakoztassa. A versenyeztetés szerintem például egy nagyon jó útkeresés. Ekkor a diák megtudja, hogy mi az, ami neki való, mi az, amire hajlandó több időt és energiát rászánni. Amennyiben pedig ez nem feltétlenül az a szak, amire jár, akkor is az is egy jó dolog, mert akkor még időben kiderül, és tud váltani. Tehát én azért tartom jónak a szakképzést, mert már tizenéves korában kap a diák impulzusokat arról, hogy ez való neki, vagy nem való neki.

Ezek az értékek nem csettintésre váltak egyik pillanatról a másikra befolyásolóvá. Évtizedek alatt belekerültünk egy ilyen öngerjesztő folyamatba: jó tanulók érkeztek, akikkel jó eredményeket értünk el, ennek elment a híre, emiatt aztán később még jobb tanulók jöttek, ráadásul még messzebbről. El tudom mondani, hogy Magyarországon van 19 vármegye, meg Budapest, tehát mondjuk úgy, hogy 20 vármegye, és nálunk jelenleg 16 vármegyéből van diák.

Nem terjesztjük magunkról országosan, a hírünk már jó ideje magától terjed.

A legutóbbi beiskolázáskor például Nagykanizsáról egy kisbusszal jött föl három család, mert konkrétan az volt a történet, hogy van nekik egy gépipari vállalkozásuk, és keresték Magyarországon a legjobb gépipari technikumot, hogy az ő gyerekeik abba járjanak. Ilyen technikum pedig nem volt a közvetlen lakhelyük környezetében, így eljöttek hozzánk a nyílt napokra Nagykanizsáról.

Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy van kollégiumi kapacitásunk, tudunk elhelyezést biztosítani.

Hiszen ekkora távolságról, sőt ettől jóval kisebb távolságról is – szerintem azért 50 kilométeren túlról már érdemes kollégistának lenni – az a legfontosabb, hogy a gyermek olyan helyen legyen, ahol megkapja az esélyt.

Még egyszer mondom, garantálni nem tudjuk a sikert mindenkinek, de véleményem szerint a lehetőségeket maximálisan megteremtjük. Én azt szoktam mondani, hogy az iskolát és a tanárokat úgy kell tekinteni, mint a közlekedésben az útjelző táblákat. Ha betartod az ajánlásokat, tanácsokat, akkor jó eséllyel eléred a célod, viszont ha állandóan megszeged a szabályokat, akkor nem feltétlenül itt van a helyed.

– Nagyon szépen köszönöm, ez csodás zárógondolat volt.

Az interjú első részét itt tudod elolvasni.