A Hallássérültek Világnapja

Szerző: | 2023. szeptember. 24. | Kikapcs

A képen egy férfi fél arca látható, a füle elé tett kézzel

A Siketek Nemzetközi Szövetsége határozta meg azt, hogy 1958-tól minden évben a szeptember utolsó vasárnapja a Hallássérültek Világnapja.

A hallássérültek világa

Engem mindig is lenyűgözött az emberi beszéd. Mindig volt mondanivalóm, és imádtam írni, beszélni, kommunikálni minden formában. Édesanyám mindig azt mondta, hogy nyilvánosan viszonylag későn kezdtem el csacsogni, csak otthon voltam cserfes, de ez megváltozott, azóta pedig folyamatosan jár a szám. Lenyűgöz az emberi kommunikáció sokfélesége, éppen emiatt imádtam figyelni, amikor hallássérültek voltak a közelemben, próbáltam megérteni, megfejteni azt a különös módszert, ahogyan a hallássérültek egymással kommunikálnak. Ezért kezdtem bele a jelnyelvi tanfolyamba, és noha el kell ismernem, hogy nem én vagyok a jelelés császára, lenyűgözött az a világ, ami a hallássérültek között fogadott. Ha érdekel titeket, akkor ebbe a világba adok egy kis bepillantást, a saját tapasztalataim alapján.

A jelnyelv

Amikor először mentem el a jelnyelvi tanfolyamra, akkor félig az izgatottság, félig a félelem dolgozott bennem. Mindenki, aki már tanult valamilyen nyelvet, az tudja, hogy az első lépések mindig nehezek, míg az embernek nincs elegendő szókincse, vagy nem mer megszólalni. Közös minden emberben, hogy vannak gondolataink, hogy azokat meg akarjuk osztani egymással, és nincs frusztrálóbb annál, amikor ezeket a gondolatokat a nyelvi akadályok miatt nem sikerül átadnunk másoknak.

Bevallom, ötletem sem volt arról, hogy miképp fog zajlani az oktatás, de kaptunk egy kicsi tankönyvet, és elkezdtük a „beszélgetést”. Az oktatónk hallássérült volt, így rendesen meg is szeppentem, mert nem tudtam, hogy mit lehet, mit nem lehet, mi illetlenség. Hajlamosak vagyunk tabuként kezelni a sérüléseket, esetleges betegségeket, és ilyenkor nem vesszük észre azt, hogy a saját tanácstalanságunk és zavartságunk miatt kirekesztünk az életünkből másokat. Én is zavarban voltam, de ha már beültem az órára, akkor figyeltem.

A képen két nő beszélget siket jelnyelvet használva
A jelelés is a kommunikáció egy formája, saját szabályrendszerrel és jelekkel (Fotó: 123rf.com)

Hogyan beszélgetsz valakivel, hogyan tanulsz tőle, ha nincs meg a közös nyelv? A válasz: nyitottsággal és figyelemmel. Sokkal jobban kell figyelned a másik emberre, tudnod kell befogni a szádat, és ténylegesen odafigyelni. Leegyszerűsítve az alapokat, a hallássérültek a kezükkel kommunikálnak, azaz jelelnek, de közben beszélnek is, vagyis tátognak, de másképp, mint a halló társaik.

A hangsúly ugyanis nem a nyelvtanon van, hanem a mondanivaló fontosabb szavain. Más szórendet használnak, mint amit mi tanulunk az iskolában. Kevesebb az összetett mondat, a hangsúly a történeten, a cselekvésen van. A kézzel történő kommunikációnak két fontosabb formája van: a jelelés és a daktilus abc használata. A daktilus abc azt jelenti, hogy minden betűnek van egy kézjele. A jelelés pedig azt jelenti, hogy minden szónak van egy kézjele. Erre van két kezed, azaz általánosságban tíz ujjad. Ebből is sejtheted, hogy ez a rendszer igencsak összetett.

Miért nem elég a hallássérülteknek a daktilus abc használata?

Nem lenne egyszerűbb csak a betűket jelelni? Nem. Egyrészről, a daktilus abc jó arra, ha egy szót szeretnél elmutogatni, ha pontosítani akarsz valamit, de ha minden egyes szavadat el akarnád mutogatni betűnként, akkor a végére biztosan görcsöt kapna a kezed. Továbbá, van egy olyan dolog, amire én sem gondoltam, míg a tanfolyamra el nem mentem. Ha siket vagy, akkor a betűk – kis túlzással – feleslegesek. Azok, akiknek korlátozott a hallásuk, tehát valamennyire hallanak, meg tudják tanulni a beszélt nyelvet.

De mi értelme van a betűknek akkor, ha siket vagy? Hiszen az alma egy gyümölcs, egy kézjel, de a szó maga – a-l-m-a – értelmetlen számodra. Csak vonalak kesze-kusza halmaza, hiszen nem beszéled a nyelvet, így a betűk csak újabb jelek. Éppen emiatt az olvasás az egyik legnehezebb dolog, amit a siketeknek el kell sajátítaniuk. Míg a siket gyerekek felnőnek, addig megszokják, hogy elmutogassák azt, amit akarnak, és a környezetükkel így tudnak kommunikálni. De a szavak formázása vagy leírása számukra sokkal nehezebb, hiszen minden szó betűk értelmetlen egymás utánisága. Mikor a tanáromat megkérdeztem, hogy ő hogyan tanult meg olvasni, elmondta, hogy megtanulta a betűk kinézetét, majd azt, hogy hogyan kell őket kimondani, végül elkezdett olvasni, és éveken keresztül kérdezgette, hogy melyik szó mit jelent. Emellett bezavart a nyelvtan is, mert ahogyan már írtam, a jelnyelvnek más a logikája, mint a nyelvtannak.

A képen emberi kezek láthatók, amint a daktilus abc jeleit mutatják
A daktilus abc hasznos, de nem alkalmas arra, hogy csak ezt használjuk a jelelésre, hiszen minden kéztartás egy-egy betűt jelent (Fotó: 123rf.com)

Élmények a tanfolyamon

Mikor megérkeztem, akkor naivan azt gondoltam, hogy majd egy olyan ember fog tanítani, aki biztosan hall, hiszen egy új nyelvet elsajátítani nem egyszerű. Nem így lett. Az első órákon olyanok tanítottak minket, akiknek korlátozott volt a hallásuk. Megtanultuk a betűket, elmutogattuk a nevünket. Aztán jött a valódi jelelés, megtanultuk a színek kézjeleit, megtanultuk leírni a saját kinézetünket, bemutatni egy szobát, és szép folyamatosan sajátítottuk el a jelelés logikáját.

Sorra vettük a mindennapi használati eszközöket, majd az ételeket, gyümölcsöket, és ekkor kezdett minket tanítani az első teljesen siket tanárunk. Megértettük, hogy ez a kommunikáció finoman fogalmazva sem egyszerű, és közben észrevétlenül sajátítottuk el az egymás iránti tiszteletet, az odafigyelést, a türelmet. Minden óra egyfajta ellazulás volt, egy zárt világ, ahol egyre kevesebb lett a hang, és egyre több lett a nyitottság, egymás támogatása. Lett időnk megvárni, míg mindenki elmutogatja, amit egy papíron lát, és észrevétlenül vett körbe minket a nyugalom. Nehéz megfogalmazni, de valahogy minden órára stresszel telve érkeztem, a napi mókuskerék puttonyát cipelve, és fél óra múlva már csöndben ültem, próbáltam megfejteni, hogy milyen információkat akarnak nekem átadni a társaim, akik ugyanazt a világot tanulják, amit én.

A képen két kéz jelel
El lehet mutogatni minden szót két kézzel, azaz tíz ujjal? (Fotó: 123rf.com)

Akik tudják, hogy tanultam jelnyelvet, sokszor megkérdezik, hogy mi értelme volt a tanfolyamnak. Nincs hallássérült ismerősöm, nem tudok senkivel sem jelelve beszélgetni. Igaz, nem használom aktívan a tudást, amit megszereztem, de ez nem fontos. Egy kis ideig része lehettem egy számomra ismeretlen világnak, és elsajátíthattam egy új szemléletet. Megtanultam beszélni a csöndben, megismerhettem érdekes embereket, megismerhettem egy olyan világot, ami itt van körülöttünk, némán, de nem láthatatlanul.

Miért érdemes jelnyelvet tanulni?

A leírtakon kívül érdemes azt is elmondani, hogy nagyon sok olyan szakma van, ahol a jelnyelv ismerete hatalmas előnyt jelent. Minden szociális, egészségügyi, emberekkel foglalkozó ágazatban hasznos lehet a jelnyelv legalább alapszintű ismerete. Ha pedig valakinek igazán megtetszik a jelelés, akkor elvégezheti a jelnyelvi tolmács tanfolyamot, ami igencsak jó pénzkereseti forrásnak számít, mert nagyon kevesen ismerik igazán jól a hallássérültek világát.

Jelnyelvi tanfolyamokat indít a SINOSZ és a Hallatlan Alapítvány, a Jel Alapítvány és a Jelnyelvi Oktatás és Fordítás Alapítvány is, illetve a SZTÁV Felnőttképző Zrt. Érdemes megtekinteni ezeknek a képzéseknek a leírását, mert a személyes részvételt igénylő képzések mellett online képzésre is van lehetőség. Ha szeretnél többet tudni a siket jelnyelvről, akkor a YouTube-on is sok videót láthatsz a szavak jelelésének módjáról.

Ha empatikus és segítőkész vagy és szívesen dolgoznál a támogatásra szorulók gondozásában, nevelésében, fejlesztésében és segítésében neked való a szociális ápoló és gondozó pálya.

Ha érdekel, hogy milyen lehetőségeik és milyen napi feladatai vannak ebben a szakmában dolgozóknak olvasd el a témában írt cikkünket!

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.