Újra itt az Európai Mobilitási Hét!

Szerző: | 2023. szeptember. 15. | Kikapcs

A képen egy kinyújtott mutatóujjon egy rajzolt bicikli ikon látható, háttérben autós dugó elmosódva

2023. szeptember 16-22. között rendezik meg hazánkban az Európai Mobilitási Hét programot (European mobility week). Az egyhetes programsorozat Magyarország több városában is elérhető lesz, a szervezők sok érdekes programmal várják az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat úgy kezdődött, hogy 1997-ben, La Rochelle városában autómentes napot tartottak. Az esemény sikeres volt, a következő évben már egész Franciaországban elterjedt az autómentes nap, majd szép folyamatosan átvette ezt a szokást egész Európa. Az autómentes nap 2002-ben kiegészült a mobilitás hetével, és napjainkra már közel ötven ország vesz részt a kezdeményezésben, közöttük Magyarország is. A mobilitási hét célja, hogy felhívja a városi lakosság figyelmét a légszennyezés káros hatásaira, és egy egészségesebb, fenntarthatóbb közlekedési módot, például a kerékpározást vagy a tömegközlekedést népszerűsítse.

A képen két kerékpár részlete látható
A mobilitási hét célja, hogy a fenntarthatóbb közlekedési módokat, például a kerékpározást vagy a tömegközlekedést népszerűsítse (Fotó: 123rf.com)

Az Európai Mobilitási Hét minden évben szeptember 16-22. között kerül megrendezésre Európában, és folyamatosan csatlakoznak a kezdeményezéshez az újabb városok, országok. 2023-ban közel 3000 településen tartják meg a Mobilitási Hetet, és népszerűsítik a tömegközlekedést, és más tiszta, intelligens közlekedési megoldásokat. Az idei Mobilitási Hét témája az „Energia megtakarítása”.

Autómentes hétvége Budapesten

A Mobilitási Hét első rendezvénye az Autómentes Hétvége, amely szeptember 16-17. között zajlik. Ebben az időszakban érdemes figyelni a közlekedést, mert több helyen is lezárásokra kell számítani Budapesten. A programról – és a lezárásokról – a BKK oldalán lehet további információkat szerezni

Az Autómentes Hétvégén érdemes a városban csatangolni, mert a BKK és a Fővárosi Önkormányzat több programmal is kedveskedik a rendezvényre látogatóknak. Többek között nosztalgia járművekre lehet felszállni a Vámház körúton és a Szabadság hídon, még a régi favázas villamosok vezetőfülkéjébe is be lehet majd kukkantani. Emellett retró és modern autóbuszokat, trollikat is ki lehet majd próbálni. Azonban nem csak a múltidézés lesz terítéken, a legújabb (CAF elnevezésű) villamosok is kipróbálhatók lesznek a hétvégén, amelyek idén szeptembertől álltak szolgálatba Hűvösvölgy területén. A felsorolt eszközökön nem csak utazni lehet majd, hanem komplett élmény várja a látogatókat: DJ szettek, élő koncertek, gyermekműsorok és arcfestés is van a programok között.

A programok során megéhező emberek a Vámház körúton kialakított Gasztrosétányon haraphatnak valamit, a biciklizés szerelmeseit a MOL Bubi várja érdekes programokkal. A városi kerékpáros oktatótúra mellett, kerekasztal beszélgetések, zenei élmények és városi séták várják az érdeklődőket. Minden program teljesen ingyenes lesz, de a megjelenés előzetes regisztrációhoz kötött. A hétvégén a Pesti alsó rakparton a Lánchíd-fesztivál várja a bulizni vágyókat, a Gárdonyi térnél az Eleven Ősz fesztiválon lehet részt venni. A teljes programterv és a regisztráció a BKK oldalán érhető el.

Mobilitási Hét programok Budapesten

Az Autómentes hétvége után szeptember 19-én reggel 7 és 9 óra között a kerékpárral érkezőknek reggelit osztanak a BKK munkatársai az Erzsébet téren. Szeptember 20-án a bécsi mobilitási ügynökség képviselője mutatja be Bécs városi fejlesztéseit a gyalogos és a kerékpáros közlekedés fejlesztése területén. Szeptember 22-én, azaz a Mobilitási Hét végén pedig Autómentes napot tartanak, amelynek programját még nem hozták nyilvánosságra a szervezők.

A képen parkoló biciklik láthatók
A Mobilitási Hét minden napján várnak a különleges programok, ilyen például a bringás reggeli is (Fotó: 123rf.com)

A budapesti programok mellett a vidéki városokban is készülnek programokkal az érdeklődőknek, így érdemes figyelni a programajánlókat. A rendezvénysorozat hazai koordinátora az Építési és Közlekedési Minisztérium, így friss információkért érdemes megtekinteni a facebook oldalukat.

Ha érdekel az, hogy milyen pozitív hatásai vannak az Európai Mobilitási Hétnek, és az Autómentes hétvégének, akkor ezen a linken eléred a tavalyi, 2022-es évi hatásjelentést.

Mennyire vagy képben a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályokkal? Töltsd ki kvízünket és máris megtudod!

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó